CO:OP szakmai találkozó az MNL Csongrád Megyei Levéltárában

2017.05.03.
A Magyar Nemzeti Levéltár – mint a CO:OP (Community as Opportunity, The creative archives’ and users’ network) projekt résztvevője – Csongrád Megyei Levéltára a projekt keretében szakmai találkozót szervezett 2017. április 27-én.

A Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának könyvtára adott helyet az első olyan CO:OP szakmai találkozónak, amelyet nem Budapesten, hanem egy megyei levéltárban tartottak meg. A szakmai találkozóra előzetes regisztrációt követően lehetett részt venni, s az érdeklődés végül nem is maradt el a téma iránt: közel negyvenen gyűltek össze a levéltár könyvtárában, köztük levéltárosok és kutatók. A vajdasági levéltárak közül a szabadkai levéltár-igazgató, Stefan Mackovic is tiszteletét tette néhány kollégájával együtt. A kutatók nagy része családfa kutatással foglalkozik, de volt olyan is természetesen, akit inkább a tudományos kutatások érdekelnek.

Dr. Varsányi Attila (MNL CSML) igazgató-helyettes köszönti a vendégeket.

A vendégeket dr. Varsányi Attila, az MNL Csongrád Megyei Levéltárának igazgató-helyettese köszöntötte. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a mai világban a digitalizációról és annak hatásairól beszélnünk kell, főleg ami a levéltárakat illeti: folyamatosan bővülnek a segédletek és az adatbázisok, ezekről mindenképp szót kell ejteni.

Az első előadó Vizi Dávid Máté (MNL CSML) a CO:OP projektet ismertette a közönséggel. A levéltári kezelő elmondta, hogy azért van a Csongrád Megyei Levéltárban az első ilyen szakmai találkozó a megyei levéltárak közül, mert ez az ő alapötletük volt. Örömmel töltötte el, hogy a kezdeményezésüket az MNL OL támogatta, s később több megyei levéltár is csatlakozott ehhez. Az idei évben ugyanis Debrecenben, Veszprémben és Kaposváron már biztosan lesz hasonló CO:OP szakmai találkozó. Vizi Dávid Máté szerint örömteli, hogy a budapesti találkozókon kívül más megyei levéltárakban is lesz hasonló rendezvény. Ez közelebb hozza a szakmai személyeket (beleértve a levéltárosokat is), illetve a kutatókat. Gyakorlatilag ez a CO:OP pályázat célja is, ha röviden össze akarjuk foglalni. A CO:OP pályázatban 17 projektpartner van 11 európai országból. Magyarországon a Magyar Nemzeti Levéltár mellett a Budapest Főváros Levéltára is jelen van. Fontos továbbá megemlíteni, hogy a CO:OP nem egy kizárólag levéltári projekt, hisz a projektpartnerek között megtalálhatóak még olyan tudományos intézmények mint például a II. Frigyes Nápolyi Tudományegyetem, a kölni egyetem, vagy a Szerb Tudományos Akadémia.

Vizi Dávid Máté (MNL CSML) előadása a CO:OP-ról.

Az előadása folyamán bemutatta azokat a munkacsoportokat, amelyekben a Magyar Nemzeti Levéltárban is feladatai vannak. Külön kiemelte a WP3-at, melyet a Budapest Főváros Levéltára vezet, s a magángyűjtemények felé tesz előrelépéseket.

Előadása befejezéséül ismertette a Csongrád Megyei Levéltár részvételét és feladatait a CO:OP projekttel kapcsolatosan. Itt sok minden elhangzott még, mint például: adatbázisok és segédletek bővítése, digitális munkák elősegítése (pl. a Hungaricanan megtalálható hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyvei [1996-2016]) - kiemelt munka), ADTPlus díjmentes kutathatósága, kutatók tájékoztatása a szolgáltatások bővítéseiről (faliújság,hírlevél,szóban közlés), kiadványok ajánlása, közösségi médiában való aktív részvétel.

A következő előadást Kohút Sára (MNL OL) tartotta meg, aki az anyakönyvi kutatás lehetőségeiről beszélt. A főosztályvezető-helyettes asszony először arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedekben milyen kutatási módszerek alakultak ki a levéltárakban. Az anyakönyvi mikrofilmek tartósak, továbbá a kutatók is szeretik. Az interneten elérhető anyakönyvek is hasznosak, egyre többen választják ezt a formáját a családfa kutatásoknak. Ezek az anyakönyvek a levéltár központi hálózatáról érhetőek el, tehát jelenleg az MNL Csongrád Megyei Levéltárában a központban, Szegeden. A jövő egyik feladata még, hogy a fióklevéltárakban is elérhető legyen ez a szolgáltatás. Az adatbazisokonline.hu folyamatosan frissül, bővül, érdemes tehát visszanézni mindig az oldalra.

Kohút Sára (MNL OL) előadása az anyakönyvi kutatások lehetőségeiről.

A következő előadást Reisz T. Csaba (MNL OL) tartotta meg, aki a Hungaricana levéltári tartalmait mutatta be. A címzetes főigazgató elmondása szerint a Hungaricana az elmúlt időszakban jelentős levéltári tartalmakkal bővült, illetve komoly közgyűjteményi portállá alakult. A levéltári anyagok mellett könyv- és dokumentumtár, térképek és építészeti tervek, képcsarnok és kataszteri térképek is megnézhetőek, illetve kutathatóak. A portál kivitelezője az Arcanum Adatbázis Kft., akik az ADTPlust is szolgáltatják, szintén egy fontos CO:OP-al kapcsolatos projekt.

Reisz T. Csaba (MNL OL) a Hungaricana levéltári tartalmairól tart előadást.

A következő előadást Gárgyánné Lampert Magdolna (MNL CSML) tartotta meg. A Csongrád Megyei Levéltár kutatószolgálatosa bemutatta azokat a megyei segédleteket, amelyeket a kutatóknak ajánlott kutatásuk megkönnyítése érdekében. Magdolna azt is megemlítette, hogy családfakutatás fénykorát éli, illetve a Csanád vármegyei iratanyagok gyakran kutatottak. A számítógépeken elérhetőek különböző adatbázisok, segédletek, amelyek tovább könnyítik a mindennapi munkákat. Az Arcanum ADTPlus díjmentesen elérhető minden Csongrád Megyei Levéltár kutatótermében. Az MNL CSML kutatószolgálatosa azt is javasolta, hogy számítógépeikre előre iratkozzanak fel - a nagy érdeklődésre való tekintetre.

Gárgyánné Lampert Magdolna (MNL CSML) ismerteti a Csongrád Megyei Levéltár kutatási segédleteit.

Az utolsó előadásra visszatért Reisz T. Csaba (MNL OL), aki az ADTPlusról beszélt, s esettanulmányt mutatott be a közönségnek. A címzetes főigazgató is kihangsúlyozta, hogy az ADTPlus egy fizetős szolgáltatás, de a levéltárakban viszont ingyenesen elérhető. Reisz T. Csaba bemutatta, hogy az ADTPlus keresőmotorja hogyan működik, milyen kulcsszavakat kell használni, hogy a lehető legjobban leszűkítsük a keresési találatainkat. Ez az előadás nem csak a kutatóknak, de a levéltárosoknak is hasznosnak bizonyult. 

Előadása végén egy esettanulmányt mutatott be Dudits Andorral kapcsolatosan. A Magyar Nemzeti Levéltár központjának (Bécsi kapu tér 2-4.) épületének a belső faliképeit ő festette 1925 és 1929 között. A címzetes főigazgató a festőnek egy képét mutatta be (Plénparád), amelyet I. Ferenc József magyar király megvásárolt. A kép körülményeiről és magáról a festményről kutatásokat végzett Reisz T. Csaba. Az ADTPlus nemrég a Borsszem Jankó folyóiratokkal bővült, ahol az eddig összegyűjtött információit alátámasztotta kép formájában.

Az előadást követően kérdéseket tehettek fel a kutatók, amelyekre választ adtak az MNL OL munkatársai.

Ezt követően Vizi Dávid Máté (MNL CSML) mondta el záró gondolatait, megköszönte az előadók munkáját és remélte, hogy a délelőtti szakmai találkozó mindenki számára hasznos időtöltés volt.

A szakmai találkozót informális beszélgetés követte, a kutatók és a levéltárosok még sokáig tanácskoztak, beszélgettek.

További képek a rendezvényről:

 

 

Utolsó frissítés:

2017.06.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges