Jelenlegi hely
1848/49 emlékezete Csongrádon
Élményközpontú, kétszer 45 perces foglalkozást tartott Tóth Gergő segédlevéltáros a Piroskavárosi Általános Iskola tanulói számára. A rendhagyó óra keretében a diákok az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc európai és helyi vonatkozásaival ismerkedhettek meg. A program kiemelt célja az volt, hogy a tanulók testközelből, eredeti források, valamint játékok segítségével éljék át a történelmi pillanatokat.

A résztvevők először egy átfogó képet kaptak a „Népek Tavaszának” európai összefüggéseiről, majd a fókusz a helytörténetre, Csongrád város eseményeire irányult. A fiatalok megismerhették a helyi események mozgatórugóit, bepillantást nyertek a csongrádi nemzetőrök szerepébe, Kossuth Lajos toborzóútjába és a helyi fegyveres konfliktusokba.
A foglalkozás gerincét a dinamikus, animált prezentáció és a korabeli források tették ki: a tanulók kézbe vehették a korszakból származó levéltári iratok – katonai jelentések, naplóbejegyzések és levelek – másolatait. A történelmi dokumentumok önálló olvasása és a prezentációba való beillesztése nemcsak a forráskritikai érzéküket fejlesztette, de kézzelfoghatóvá és személyessé is tette számukra az eseményeket.

Az órát interaktív, okoseszközökön játszható digitális játékokkal, mint pl. kvízekkel, idővonal-rendező feladatokkal és kép felismerő játékokkal zárták, ahol a diákok játékos formában, azonnali sikerélményhez jutva tehették próbára a frissen szerzett tudásukat.
Írta: Kovács Péter

Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges