Hódmezővásárhelyen a reformáció jubileumi emlékéve összekapcsolódik még egy jeles év­fordulóval: a Borsod vármegyei Gelejen 180 éve, 1837. szeptember 4-én látta meg a napvilá­got – ikertestvérével, Lajossal együtt – Szeremlei Sámuel. Református lelkész édesapja, Szeremlei Mihály 1844-ben elhunyt, azonban édesanyja, Igaz Sára mind a hét, felnőttkort megért gyermekét tisztességben felnevelte: Károly tanárként, Mihály orvosként, József és Sámuel lelkipásztorként, míg Lajos ügyvédként alkotott maradandót. Eszter és Zsuzsanna is jeles polgárcsaládokba házasodott.

            Sámuel számára egyértelmű volt, hogy a lelkészi pályát választja. A miskolci gimná­zium elvégzése után Debrecenben tanult teológiát, emellett házitanítóként is dolgozott. 1858-tól 1861-ig Hajdúböszörményben a református iskola rektora, majd lelkészi képesítésének birtokában Makón jutott segédlelkészi állomáshoz.

Történetírói munkássága is az 1850-es évek végén veszi kezdetét: először összeállí­totta és elküldte Nagy Iván számára a Szeremlei Császár família családfáját, majd hozzálátott az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc történetének megírásához. Ez utóbbi munkája a kiegyezés évében, 1867-ben jelent meg.

1864-ben került első ízben Hódmezővásárhelyre, a betegeskedő Vajda Sámuel ótemplomi lelkipásztor mellé segédlelkésznek. Ezt követően hosszabb tanulmányúton vett részt: Svájcban, Franciaországban, illetve Poroszországban tanulmányozta az oktatásügyet, és ezzel kapcsolatos tapasztalatai a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban, valamint önálló kötet formájában is megjelentek 1868-ban.

Szeremlei Sámuel könyve külföldi tanulmányútjairól, 1868

1867-ben, Balogh Péter tiszántúli szuperintendens javaslatára elfogadta a bihardió-szegi reformátusok meghívását az üresedésben lévő lelkipásztori állomásra. A követ­kező évben megházasodott: Daróczi Ilonát vette feleségül. Hat gyermekük született, akik kö­zül három (Etelka, Ilona, János) érte meg a felnőttkort, de csak két leánya alapított családot.

Hódmezővásárhelyre 1870 novemberében, a Tóth Ferenc lelkipásztor halálával meg­üresedett egyik újtemplomi hivatalra választották meg, többek között Karancsi Dániel ellené­ben. A választás eldurvuló pártoskodásba torkollása miatt csak fél évvel később foglalta el új, immár végleges állomáshelyét. (Érdekesség, hogy Szél Sámuel 1871. novemberi halála után éppen Karancsit választották meg a második újtemplomi lelkészségre a hívek, aki hamarosan el is foglalta parókiáját.)

Szeremleit Hódmezővásárhelyen ismerős közeg fogadta. A gimnázium tanári gárdája, élén Garzó Imrével, később Futó Mihállyal szívesen látta soraiban. Munkabírásának köszön­hető, hogy egyházi részről is számos feladatot bíztak rá: 1879-től egyházmegyei levéltárnok és főjegyző, az 1880-as évektől előbb egyházmegyei, majd egyházkerületi tanácsbíró. Vásár­helyen az egyháztanács elnökhelyettese, 1895-től elnöke. Emellett a gimnázium igazgatótaná­csát is elnökként irányította közel két évtizedig. Az egyházi építési bizottság elnökeként sokat fáradozott az újgimnázium bővítése, az Újgimnázium felépítése, az ótemplom berendezésé­nek, bútorzatának korszerűsítése, a templomok cseréppel, a tornyok rézlemezzel való lefedése érdekében. Lelkészi feladatai mellett a helyi törvényhatósági bizottság tagjaként is fontos te­vékenységet fejtett ki. Fontos szerepe volt abban, hogy Szabó János békés-bánáti esperest (aki eddig is sokat segített a hódmezővásárhelyi reformátusok nagyszabású terveinek megvalósítá­sában) Miklovicz Bálint megüresedett ótemplomi parókiájára meghívták.

Szeremlei történetírói munkássága Vásárhelyen folytatódott. A helyi újságokban megjelent cikkei mellett hozzálátott a város történetének tudományos igényű megírásához. Hivatalos felkérést erre a munkára 1889-ben kapott a várostól a közelgő millennium alkalmá­ból. A monumentális, öt kötetet és összesen 3141 oldalt kitevő városmonográfia 1900 és 1913 között jelent meg, pozitív országos visszhangot keltve. 1909-ben, tudományos munkásságá­nak elis­meréseképpen, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta és a Debreceni Tudományegyetem 1917-ben díszdoktorává fogadta Szeremleit.

1913-ban, fő műve utolsó kötetének megjelenése után kérte nyugdíjazását. Három év­vel később azonban reaktiváltatta magát, mert a helyettesének kinevezett lelkész elhagyta Vásárhelyt, és az elhúzódó háború nagyobb terheket rótt a vásárhelyi reformátusokra is. Idős korában jórészt Hódmezővásárhely egyháztörténetét kutatta és rendszerezte eredményeit. Utolsó munkájának megjelenését már nem érhette meg: 1924. november 20-án hunyt el.

Választott városa nem feledkezett meg Szeremlei Sámuelről: 1937-ben születésének 100. évfordulóján a Kálvin János térre nyíló Nap utcát Szeremleiről nevezték el. 1987-ben országosan ismert történészek részvételével rendeztek tudományos konferenciát Hódmezővá­sárhely tudós lelkipásztorának emlékére. Jelenleg – a Hódmezővásárhelyi Levéltár mellett – az immár 26 éve folyamatosan működő Szeremlei Társaság ápolja névadójának emlékezetét és szellemi hagyatékát.

Szeremlei Sámuel személyes bibliájának címoldala.
A bibliát teljes lelkészi szolgálata alatt – 1858 és 1924 között használta

Levéltári szempontból fontos hír, hogy 2016-ban Hódmezővásárhelyre került Szeremlei Sámuel tárgyi és irathagyatékának egy része. Az adományozó, Utasiné dr. Garay Borbála, Szeremlei Sámuel egyik ükunokája a Hódmezővásárhely-Újtemplomi Református Egyházközség lelkészi szállította az ő és családja birtokában lévő bútorokat és kisebb tárgyi emlékeket, melyek ezáltal az egyházközség tulajdonát képezik. A három levéltári dobozt kitevő irathagyaték, mely Szeremlei Sámuel és Budai János lelkészek néhány nyomtatásban megjelent művén túl fényképalbumot is tartalmaz. A mintegy 90 fotón – melyek régebbi darabjai az 1860-as években készültek – Szeremlei közeli és távolabbi rokonai, lelkész és tanár kollégái láthatók. A hagyaték fontos darabja Tompa Mihály költő és református lelkésznek még életében (1867-ben), Heckenast pesti nyomdász által kiadott Olajág című, hölgyek számára írt imádságos könyve. Páratlan értéknek számít Szeremlei lelkészi bibliája, melyet 66 évi lelkipásztori szolgálata alatt folyamatosan használt.

Az irathagyaték levéltári elhelyezése során nyújtott segítségéért köszönet illeti Utasiné dr. Garay Borbálát és Major István Zoltánné református lelkipásztort, a Hódmezővásárhely-Újtemplomi Református egyházközség vezetőjét.