Találatok

Típus: Virtuális kiállítás fejezet
2019. december 5-én munkatársunk, Gabulya Rita levéltári kezelő vehette át dr. Szabó Csaba főigazgató úrtól a Pro Archivo Nationali bronz fokozatát. Minden díjazottnak gratulálunk!
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
2019. december 7-én a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium pályaorientációs napján a levéltár két helyszínen is bemutatkozott a diákok előtt.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
2019. november 18-án került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri palotájában a Károlyi Kutatócsoport a Hittel és erénnyel, Károlyiak a történelemben című rendezvénysorozat újabb állomásaként A Károlyiak nyomában című konferenciájára.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
2019. december 5-én a szolnoki Széchenyi István Gimnázium történelem szakkörös 10. osztályos diákjai vettek részt intézményünk levéltár-pedagógiai foglalkozásán. A hagyományosan nagy érdeklődésre számot tartó raktári séta közben a fiatalok megismerhették a levéltárak kialakulásának történetét, az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára jogelődjeit, gyűjtőkörét, nagyobb irategyütteseit valamint a levéltárban őrzött iratok felhasználásának lehetőségeit.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom

Oldalak