Gálffy Imre polgármesteri beiktatása és városvezetése

Turbucz Péter:  Gálffy Imre polgármesteri beiktatása és városvezetése

1944 nyara Miskolc történetének talán legsötétebb fejezete volt.[1] A június 2-tól[2] rendszeressé váló szövetséges szőnyegbombázások következtében százak vesztették életüket és ugyancsak többszáz épület (köztük kórházak és lakóépületek) rongálódott meg, vagy pusztult el teljesen.[3] Mindeközben a településen előbb kezdetét vette a zsidóság gettóba zárása, utóbb pedig deportálásuk.[4] A város politikai életét azidőtájt e két esemény határozta meg, s a közhangulat ahhoz az erőhöz húzott, aki egyrészt biztonságot, másrészt a zsidók eltávolítását és vagyonuk mielőbbi szétosztását ígérte.

A polgármesteri székben Szlávy László május 7-i távozását követően ekkor már a helyettes polgármester[5] Honti Béla ült,[6] akinek nem sok ráhatása volt a kialakult eseményekre.[7] Május 10-én formális keretek között ő iktatta be vitéz Borbély Maczky Emilt, Borsod vármegye főispánját Miskolc thj. város főispánjává.[8] Borbély Macky már első beszédében[9] több kirohanást intézett a zsidóság ellen, amire máskor is könnyen megtalálta az alkalmat.

Ebben a politikai környezetben fogadta el a polgármesteri tisztségre történő felkérést az akkor már hosszú évek óta Budapesten élő dr. Gálffy Imre, Gálffy Ignác régész, a Borsod-Miskolci Múzeum Egyesület egyik alapítójának fia.

Gálffy Imre 1894. július 5-én született Hidasnémetiben. Pályáját – amint az a most közrebocsátott beiktatási jegyzőkönyvből is kiderül – a helyi közigazgatásban kezdte, majd Budapestre került. 1936 júliusától 1944. február 16-ig a Belügyminisztérium III. vármegyei és községi főosztálya III/b. alosztályának volt a vezetője, majd a VIII. (közbiztonsági) osztály alosztályvezetője 1944. április 4-ig, ezt követően a közjogi osztály anyakönyvi alosztályának az irányítója, miniszteri tanácsos lett.[10] Egy vérbeli hivatalnok, aki nem választás útján, hanem kinevezés által lett polgármester;[11] őt, mint a helyi viszonyokat jól ismerő – s a tisztségre korábban is áhítozó[12] – személyt vitéz Jaross Andor belügyminiszter 1944. július 12-én rendelte Miskolc város élére.[13] Hivatalát augusztus 7-én foglalta el.

Helyesnek tekinthető az a megállapítás, hogy a háborús közhangulat ellenére beiktatásán Gálffy már az elkövetkező évekre gondolhatott, s ennek jegyében szakpolitikai programbeszédet mondott, amely abban az időben szokatlanul visszafogott hangvételével alapvetően különbözött attól a gyűlöletkeltő és antiszemita gondolkodástól, amely például Borbély Maczky Emil főispán beszédeiből sugárzott.[14] Az ünnepi expozéban például a zsidókérdésről még csak említés sem történik, hovatovább az azidőtájt megszokott dehonesztáló értelemben használt „bolsevista”, „kommunista”, „hazaáruló” stb. jelzők egyike sem hangzott el, ami jelzi, hogy a frissen kinevezett városi elöljáró 1944 őszén egyáltalán nem akart a kinevezésből politikai tőkét kovácsolni a maga számára. Persze könnyű dolga volt, hiszen a piszkos munkát ekkor már nagyobb részben mások elvégezték, így a Tatár utcai téglagyárba összegyűjtött megyei és miskolci zsidóságot már elszállították, de ingatlanaikról és ingóságaikról még gondoskodni kellett. A ’probléma megoldását’, vagyis a zsidó ingatlanok szétosztását – ami a hajléktalanná vált bombakárosultak elhelyezése miatt szükséges is volt – hivatali elődjéhez hasonlóan ő szintén végrehajtatta.[15]

A nyilas hatalomátvétel után Gálffyt – mint politikailag megbízhatatlant – rögtön elmozdították hivatalából. Dr. Király Béla nyilas főispán Szálasi Ferenc megbízására hivatkozva váltotta le, és nevezte ki helyébe dr. Demes Béla műszaki tanácsost.[16] Ezt követően dr. Pünkösti Mihály, mint Borsod vármegye és Miskolc thj. város új főispánja, írásban is felmentette szolgálatából, és felhívta, hogy október 16-i hatállyal kérje nyugdíjazását.[17] Gálffy ezt nem hajtotta végre, mi több a városban maradt, és bevárta a szovjeteket.

Polgármesteri székét csak Miskolc december 3-i szovjet okkupációja után foglalhatta el újra.[18] Mint a város oroszok által visszahívott vezetője szorosan együttműködött a katonai hatóságokkal; december 4-től kezdve nevéhez köthető a városi közigazgatás szovjet érdekeknek történő alárendelése (minden intézmény köteles volt a front megfelelő ellátását akadálytalanul biztosítani). „Egyeztetései” nyomán december 7-től kezdve[19] minden működésbe állított üzem, gyár, bánya a Vörös Hadsereg számára termelt, továbbá pár hét múlva kezdetét vette a német Wehrmacht és Magyar Királyi Honvédség ellen harcolni szándékozó önkéntesek sorozása is.[20]

Együttműködésének már rövidtávon mutatkozni kezdtek az eredményei, hiszen a polgármester nemcsak hivatalában maradhatott, hanem december 16-án a megalakuló Nemzeti Bizottság levezető elnöki tisztét is ő tölthette be.[21]

1945 országosan az újjáépítés éve volt. A háborús körülményeket kihasználva Gálffy megvalósította elődei álmát, amikor kiharcolta a Nemzeti Bizottságnál, hogy Diósgyőrt, Hejőcsabát és Tapolcát csatolják Miskolchoz.[22] Mivel a szovjetek elégedettek voltak munkájával még évekig tisztségében maradhatott, miközben folyamatosan szorult körülötte a hurok. Hivatali elődei és munkatársai közül ugyanis többen már rendőri felügyelet alatt álltak. Mindenesetre eklatánsan reprezentálja az időszak politikai közéletét, hogy amíg Honti Béla egy 1944-es beszéde miatt már szabadságában korlátozva volt, addig neki még a korábbi Magyar Tudományos Fajvédő Társaságbéli tagsága[23] fölött szemet hunytak. Gállfy háború utáni tevékenységét – bár ő csupán közigazgatási szerepet töltött be – beárnyékolja az is, hogy ciklusa során történt a „német nemzetiségűek” összeírása és „málenkij robot”-ra történő elhurcolása, az államosítások s a kommunisták egyre nyíltabb túlkapásai, valamint a politikai perek és meghurcolások egész sora.

Az elkövetkező években Gálffy irányította a hároméves terv majd az ötéves terv helyi dokumentumainak kidolgozását is, ez utóbbiért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemkeresztet. Ennek ellenére személye egyre kevésbé volt alkalmas a kommunista párt céljainak, így szívbetegségére való hivatkozással 1949-ben nyugdíjba vonult. A „könnyen felejtő” Rákosi 1952-ben kitelepítette – az őt 1946-ban a miskolci kommunista párt nagygyűlése előtt elsőnek köszöntő[24] – polgármestert és feleségét a hortobágyi Borsós-tanyára, ahonnét csak 1953-ban szabadult.[25] 1956. október 30-án városi küldöttség utazott érte, s megválasztották a november elején megalakult Miskolc Nemzeti Bizottság elnökévé. A forradalom leverése után még néhány hónapig élt, s a Miskolci Szervestrágyagyűjtő Vállalat éjjeliőreként dolgozott. Hamarosan nyomozás indult ellene ’56-os szereplése okán, ez azonban már nem tudott kiteljesedni. 1957. június 4-én hunyt el.[26]

***

Miskolc thj. város törvényhatósági bizottságának 1944 augusztus hó 7-én dr. Gálffy Imre Miskolc thj. város polgármesterének hivatali eskütétele és beiktatása alkalmából tartott ünnepélyes közgyűlésében felvett

Jegyzőkönyv[27]

Jelen vannak vitéz Borbély-Maczky Emil m. kir. titkos tanácsos, főispán elnöklete alatt:

Dr. Gálffy Imre polgármester, dr. Honti Béla h. polgármester, dr. Faragó Elemér főjegyző, Dr. Varga László tanácsnok, Dr. Ájus Ferenc tanácsnok, Dr. Kristóf Tibor tiszti főügyész, Dr. Tréki Török Andor árvaszéki elnök, Zalányi József számvevőségi főnök, továbbá Balkányi /Bihun/ János, Berzy Sándor, Dr. Bruckner Győző, dr. Czibere Kálmán, Dr. Csorba István, Dr. Fekete Bertalan, Glósz Károly, vitéz dr. Görgey László, vitéz Hunfalvay Elemér, Kakassy Jenő, Kígyóssy Sándor, Kirner Dezső, Kliegl Rezső, Lengyel Sándor, vitéz Lukács Béla, ifj. Majoros György, Merényi Antal, Dr. Mészáros Zoltán, dr. vitéz Mikuleczky Gyula, Molitor Gusztáv, Porcs Kálmán, Dr. Putnoky Béla, Dr. Spiry Endre, Szilvássy József, vitéz Szőnyi Sándor, dr. Tóth Béla, Dr. Vajda Géza, Dr. Vita Zoltán törvényhatósági bizottsági tagok.

Borsod vármegye küldöttsége: dr. vitéz Mikuleczky Gyula alispán vezetése alatt.

Továbbá az egyházak, a magyar honvédség, az országgyűlés képviselőházának tagjai, az állami önkormányzati és társadalmi intézmények, egyletek, egyesületek vezetői és az ünneplő közönség.

73/kgy.–1944.[28]

Vitéz Borbély Maczky Emil m. kir. titkos tanácsos, főispán őszinte tisztelettel, magyaros  szeretettel köszönti az ünnepélyes beiktató közgyűlésen megjelent egyházi, katonai és polgári hatóságok képviselőit és különösen szeretettel és tisztelettel köszönti Miskolc thj. város országgyűlési képviselőjét, vitéz Lukács Béla ny. miniszter, m. kir. titkos tanácsost és dr. Fekete Bertalan miniszteri osztályfőnököt és ezek után az ünnepélyes beiktató közgyűlést megnyitja.

Bejelenti, hogy a m. kir. Belügyminiszter Úr Miskolc város polgármesterévé dr. Gálffy Imre miniszteri tanácsot kinevezte. Javasolja, hogy a kinevezett polgármestert küldöttségileg hívja meg a th. bizottság, melynek vezetőjéül vitéz dr. Görgey László th. bizottsági tagot, tagjául Molitor Gusztáv, vitéz dr. Mikuleczky Gyula és vitéz Szőnyi Sándor törvényhatósági bizottsági tagokat javasolja kiküldeni.

Th. bizottság a javaslatot elfogadja s ezután elnöklő főispán a küldöttség visszatéréséig a közgyűlést felfüggeszti.

Dr. Gálffy Imre polgármester a küldöttség élén a törvényhatósági közgyűlés termében megjelenik s őt a th. bizottság lelkes éljenzéssel és ünnepléssel fogadja.

– Elnöklő főispán a közgyűlést újból megnyitja és felkéri Dr. Honti Béla h. polgármestert a Belügyminiszter Úr leiratának ismertetésére. –

Dr. Honti Béla h. polgármester a m. kir. Belügyminiszter úr leiratát az alábbiakban ismerteti:

„M. kir. Belügyminiszter.

Szám: 70154/1944 IV.

Tárgy: Miskolc thj. városnál a polgármesteri állás betöltése.

A thj. város Közönségének

Miskolc

Az 1942: XXII. t.c. 3 §-a alapján Dr. Gállfy Imre m. kir. belügyminisztériumi miniszter tanácsosi címmel és jelleggel felruházott miniszteri osztálytanácsos, budapesti lakost Miskolc thj. városhoz polgármesterré kineveztem.

Erről a város közönségét tudomás és további eljárás végett értesítem.

Budapest, 1944 évi július hó 12-én.

vitéz Jaross Andor s.k.”

Ezek után elnöklő főispán felhívja dr. Gálffy Imrét, hogy a közgyűlés színe előtt jelentse ki, hogy a kinevezést elfogadja-e.

Dr. Gállfy Imre bejelenti, hogy a m. kir. Belügyminiszter Úr kinevezését elfogadja.

Ezután elnöklő főispán felhívja a kinevezett polgármestert a hivatali eskü letételére.

Dr. Gálffy Imre polgármester az 1886: XXI. t.c. 86. §-ában, illetve a 23225/1920 B.M. sz. rendeletben előírt hivatali esküt a közgyűlés színe előtt leteszi.

74/kgy.–1944.[29]

Vitéz Borbély Maczky Emil m. kir. titkos tanácsos, főispán, dr. Gálffy Imre polgármestert az eskü letétele után a következő szavakkal üdvözli:

„Meleg szeretettel üdvözlöm a város becsületes fiát, aki egész tehetségét a köz szolgálatára állítja. A közért való munka azonban nem rózsás út. – A közhivatalnoknak sok kálváriát kell megjárnia, egyesek igyekeznek majd bepiszkolni, hogy elkedvetlenítsék a közért való munkától. Arra kérem Polgármester Urat, ne engedje, hogy ily támadások a kedvét szegjék, hanem annál nagyobb ököllel sújtson le azokra, akik e városunk rendjét, népének nyugalmát meg akarják zavarni és irtsa ki kíméletlenül ezeket a zavart keltőket a város közéletéből. Mint főispán felajánlom ehhez a tisztogató munkához teljes támogatásomat. Együtt dolgozunk ezért a városért, ezért a fajtáért. Ebben az együttmunkálkodásban megértjük egymást, mert mindketten keménykötésű magyarok vagyunk és szeretjük a fajtánkat. Különösen szeretjük ennek a városnak dolgozó hasznos polgárait. De – mert keménykötésű magyarok vagyunk – kérlelhetetlenül lecsapunk a konkolyt vető hitványakra és kiírtjuk őket, mint ahogyan ki kell irtani a nemzet életéből a felsőfokon zavartkeltőket, kik elnöki vezéri, vagy miniszteri posztokra vágynak, akik vágyuk elérése érdekében gondolkodás nélkül hajlandók felgyújtani az egész országot. – Kemény hívő magyarokra van szükség, nem ijedősökre. Eddig a zsidóságot vádoltuk a rémhírek terjesztéséért. – Ma már nincs zsidó Miskolcon, de itt maradt a zsidó szellemiség, ezt a szellemiséget kell kiirtani a kereszténység lelkéből. Rémhíreszteléssel még egy nemzet sem nyert háborút, már pedig nekünk ezt a háborút meg kell nyernünk, mert nemcsak a mi egyéni boldogulásunk, a mi egyéni életünk, a családunk élete, városaink fejlődése forog kockán, hanem az egész nemzet, az egész magyarság léte és nem léte. – Örülök, hogy a Polgármester Úr idejött közénk, mert benne aktív, dolgozó polgármestert kap a város.”

Ezután elnöklő főispán átadja, Dr. Gálffy Imre polgármester átveszi Miskolc város pecsétjét.

75/kgy.–1944.[30]

Dr. Gálffy Imre polgármester az elhangzott főispáni üdvözlésre a következő beszéddel válaszolt:

„Polgármesteri tisztem elfoglalásakor első szómmal az Úr Istenhez fordulok s alázatos lélekkel kérem segedelmét, hogy felelősségteljes hivatásomat a köz javára betölthessem. Rendíthetetlen hűséggel viseltetem a legelső magyar ember a Kormányzó Úr Ő Főméltósága iránt s erősen bízom abban, hogy az Ő bölcs vezetése mellett az Úr Isten segedelmével hazánk, nemzetünk a súlyos idők megrázkódtatását kiállja s elfoglalja azt a helyet, amely a nemzetek rendjében megilleti.                     

Nagyméltóságú és Nemzetes vitéz Főispán Úr!

Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

Közel harminc esztendeje annak, hogy a szemben levő vármegyeháza történelmet lehelő ódon falai között megkezdettem közigazgatási pályafutásomat. A vármegyétől kormányhatósági szolgálatba léptem s hosszú évek múltán visszatértem abba a városba, ahonnan útnak indultam. Most itt vagyok, ahová köt a gyermek- és fiatalkor minden emléke s azok a szálak, amelyek a gondtalan fiatalság emlékeiből szövődtek, soha el nem szakadtak és az imént elhangzott eskümmel megerősítve újraélednek.

Úgy érzem, hogy esküm különbözik a tisztviselő szokványos elkötelezettségétől, mert nemcsak azt jelenti, hogy legjobb tudásom s lelkiismeretem szerint fogom szolgálni azt a közületet, melynek munkásaként elhivattam, de jelenti azt, hogy hosszú miniszteriális szolgálat után hazatérve keressem a kétségtelenül rendkívül nehéz viszonyok közepette annak a városnak boldogulását, amelyet a szívem egész melegével mindenkor otthonomnak tekintettem.

Nagyméltóságú és Nemzetes vitéz Főispán Úr!

Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

Mint a m. kir. Belügyminiszter Úr kinevezte polgármester foglaltam el Miskolc városának polgármesteri székét. E pillanatban nem mulaszthatom el kifejezést adni annak a jóleső érzésnek, hogy a Főispán Úr Őnagyméltósága kitüntető bizalma és érzésem szerint a miskolci polgárság hajlandósága irányította a miniszter úr figyelmét reám.

A Főispán Úr Őnagyméltósága reám nézve annyira értékes és nagyrabecsült bizalmát igyekezni fogok azzal a becsületes, önzetlen magyar munkával viszonozni, amit immár közel három évtizede nála tapasztaltunk s amint ő ma hosszú közéleti munkásságánál fogva az ország első főispánja, így minden törekvésemmel azon leszek, hogy a miskolci polgármester hasonlóan a végzett tisztes munka eredményeképen méltó munkatársa legyen.

A polgárság hajlandóságát pedig azzal kívánom viszonozni, hogy az önzetlen tisztes polgári munkában és erkölcsben, városunk szeretetében a város első polgára legyek.

Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

Az önkormányzati testületek s közöttük elsősorban a törvényhatóságok törvényben is körülírt ősi fő feladatköre az önkormányzat gyakorlása a törvény korlátai között és az állami közigazgatás közvetítése. Ez a feladatkörük azóta, amióta a mai közigazgatás alapelemeit szent királyunk lerakta, szem előtt tartva a közérdek kívánalmait és a magyar ember individuális jellemvonását. Az elmúlt évszázadok története mutatja a közigazgatás ilyen irányú megszervezésének bölcsességét, mert az a maga rugalmasságából következően ma is korszerű.

Nem tudhatjuk, hogy a mostani nagy küzdelem az igazgatás életében milyen változást hoz és mennyire befolyásolhatja a mi magyar ősi önkormányzati életünket. Az az egy biztos, hogy az említett két feladatkör egymáshoz való viszonya változhat, mint ahogy állandóan változik is, bővülhet az egyik, szűkülhet a másik, de ezeket a változásokat egyedül a magyar nemzeti érdek szabhatja meg, mert úgy a kormányhatalom, mint a törvényhatóság mindenkor az egyetemes magyar érdekek szolgálatában kell hogy álljon.

Talán alaptalanul állítják egyesek, hogy az önkormányzati élet az utóbbi időkben kedvezőtlenül fejlődött, a köz dolgaival szemben az érdeklődés csökkent és úgy látszik, mintha az önkormányzati igazgatás motorikus ereje a közdolgok iránti helyes érdeklődés kátyúba került volna. Így lehet, az érdeklődés csökkenése összefüggésben áll azzal, hogy az államhatalom, irányító és rendelkező működése az élet meggyorsult fejlődése következtében gyorsabb intézkedést kíván s ezért sokan úgy vélik, hogy a törvényhatósági bizottságok fokozott tevékenysége alárendeltebb szerepet játszik.

Épen, mert hosszú időn keresztül a kormányhatóság szolgálatában állottam, tartom szükségesnek megemlíteni, miként látom az önkormányzat működését. Az önkormányzat összeszűkült keretek közötti működése nem jelenti annak elsorvasztását, sőt – talán ellentmondásnak látszik – annak igazi érvényesülési lehetőségét nyitja meg. Megszabadult minden olyan feladattól, amely ma már nem szorosan önkormányzati feladat és így lehetővé vált, hogy igazán saját ügyeivel behatóan foglalkozzék. Számos olyan kérdést vet fel az élet, amely törvénnyel, kormányrendelettel célszerűen nem szabályozható, vagy csak keretszerűen rendezhető – Ezek a kérdések azok, amelyek az önkormányzat jelentős feladat köre és amely feladatok megoldására ténylegesen az önkormányzatok hivatottak, mint a helyi viszonyok és körülmények alapos ismerői és a helyi érdekek megoldásának hivatott letéteményesei.

Ezen a munkatéren reánk váró feladatok megoldására kérem a törvényhatóság és a város összes polgárainak összefogását, együttműködését, mert ezen a téren mutathatja meg minden igazi polgár azt, hogy mennyire ’miskolci polgár’. Ezen a munkaterületen érdemben nem érvényesülhetnek azok az emberi gyarlóságból fakadó ösztönök és felfogások, amelyek társadalmunkat sokszor szerencsétlenül megosztják, sőt szembeállítják egymással, mert azok a férfiak akik, mint a város közönsége bizalmának letéteményesei e tisztük gyakorlásában e terem küszöbét átlépik, kint kell hagyják mindazt, ami egymástól elválaszt, a személyi, társadalmi, felekezeti, világnézeti és politikai ellentéteket. Mindannyiunk munkájának tehetségünkhöz képest fel kell olvadni abban, hogy miskolci polgárok vagyunk, akik dolgozunk városunkért, egymásért, vetélkedünk abban, ki tudja jobban szolgálni a közt. Ha ez sikerül, akkor tesszük hazánknak, nemzetünknek a legnagyobb szolgálatot.

Miskolci polgárról beszéltem. Polgárság alatt értem a város egész lakosságát, függetlenül attól, hogy hivatásul az élet, mely útjára vitte őket, mily munkával keresek meg kenyerüket, szegény, vagy gazdag, kétkezi, vagy szellemi foglalkozásúak-e. A munka értékmérője előttem a jól végzett munka, függetlenül annak minéműségétől, mert ez volt a múltban s lehet egyedül a jövőben városunk fejlődésének egyedül helyes eszköze.

Gondolok itt elsősorban arra az ipari munkásságra is, amely az utolsó évtizedekben elért szellemi fejlődésével jelentős tényezőjévé vált a miskolci polgárságnak,

Nem lehet, hogy a magyar a magyarral szemben álljon, amikor közös a célunk. Ha tragikus félreértés, vagy meg nem értés folytán ez a múltban be is következhetett, most kéz a kézben kell együtt járnunk a magyarság útját, bármily nehéz legyen is az, hitem szerint nem tévedek, ha a jövő építőmunkájában nem külön utakon, hanem együtt haladva látjuk a magyar munkást. Egy a hazánk, egy a sorsunk, s ha együtt megyünk, nem vitathatja el senki tőlünk a magyar jövendőt. Külön utakon haladva azonban romlás következhetik mindannyiunkra.

Munkámban engem ezek a szempontok vezetnek, ez a felfogás az, amely folyik családi tradíciómból s abból a munkából, amelyet láttam mindazoknál, akikkel együtt eddigi hivatali működésem alatt dolgoztam. A tisztesség, becsület, önfegyelem, mások bajainak megértése, a jól végzett munkából folyó tekintély azok a tényezők, amelyek szerintem a rend elkerülhetetlen előfeltételei s ami nélkül nincsen igazi emberi élet.

A jól végzett munkát említettem. Ezzel kapcsolatban kérem tisztviselőtársaimat, hogy ma, amikor az életviszonyok nagy súllyal nehezednek az emberekre, s alig van az életnek olyan mozzanata, amely hatósági korlátozásba ne ütköznék, különösképen megértéssel foglalkozzanak hozzájuk kerülő ügyekkel és gondoljanak arra, hogy minden akta végén ők állanak, s az ő sorsukban történik döntés. Éljék bele magukat az ügyfél sohasem kellemes szerepébe. Az élet ma olyan nehéz, tele búval és gonddal; mindenkinek sokja, sokaknak mindene kockán forog, ezért igyekezzünk tehetségünkhöz képest segíteni embertársainkon.

Nagyméltóságú és Nemzetes vitéz Főispán Úr!

Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

Bevett szokás, hogy a tisztét elfoglaló polgármester programot ad. Nem kívánok eltérni ettől a szokástól, bár bevallom, hogy a program adása a mai viszonyok között kétes értékű és talán nem is helyes.

Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

Én a munka, a rend és a szociális megértés polgármestere leszek. Programomnak ezt a sarkalatos három pontját bármi is jöjjön, betartom és mindenkivel betartatni fogom.

Programom első pontját egy jelzővel szeretném kiegészíteni. Alkotó munkát szeretnék végezni, de ehhez sajnos a mai viszonyok mellett nem elegendő az egyéni akarat. A háborús korlátozások, a nyersanyag gondok, a munkás kezek másirányú kényszerű foglalkoztatása nem engedi meg nekem, a szótartó férfiúnak, hogy fenntartás nélkül ennek beváltására ígéretet tegyek.

Az elmúlt nagyháború, a sorsdöntő küzdelmek tapasztalatai azt mutatják, hogy ha az emberi elme a háború okozta rendkívüli erőkifejtései, megerőltetései a legszentebb cél érdekében bár, de mégis borzalmakat és az emberiség egyes korainak katasztrofális tragédiáit idézték is elő, mégis a harcok elmúltával a békés munka szolgálatába állíttattak és az emberiség fejlődésében az előrehaladás útját segítették meg.

Már most ismeretesek a szemünk előtt lefolyó rendkívüli küzdelem technikai újításai s már most tudnunk kell, hogy a jövő életberendezésében óriási változások várhatók. Úgy mondják, hogy a könnyűfémek és közlekedési eszközök forradalmában élünk. Megváltozik a közlekedés rendje, megváltoznak a szállítási eszközök s a fokozott gépesítéssel megváltozik az ipari és mezőgazdasági termelés is.

Az elmúlt félszázad alatt apáink szorgalma, a közöttünk még ma is élő polgártársaink munkássága teremtette meg a mai Miskolcot, ezt a Felvidék és Alföld találkozásánál jelentős ipari és kereskedelmi gócpontot.

Városunkat sem kerülheti el a fejlődés útja, ha kell, áldozat vállalással is meg kell teremtsük azokat a lehetőségeket, amelyek a fejlődés, a továbbhaladás szempontjából elkerülhetetlenül szükségesek.

Nem ülhetünk tétován; kész tervvel kidolgozott munkaprogrammal kell hogy itt találjon majd az az idő, amely reméljük nemsokára elkövetkezik és amely reméljük módot nyújt megvalósíthatni azt a munkaprogramot, amiről most csak feltételesen lehet beszélni.

Városunk kedvező geopolitikai fekvése, hiszen itt találkozik az Alföld és a Felvidék, a Bükk hegység nagy fakincse, a jelentős borsodi szénmedence, amely hatalmas erőtelep alapja lehet, a Sajó kiépülőben lévő vízi útja, mind olyan tényezők, amelyből biztosan remélhetjük, hogy a felfokozott ipari és kereskedelmi célok előbbrevitelére igen alkalmasak.

Fel kell hívjam Miskolc iparosait és kereskedőit, nagyokat és kicsinyeket egyaránt, hogy az itt vázolt lehetőségek feltárására és kiaknázására már most fel kell készülniök, mert véleményem szerint az élet oly erős munkairamot fog diktálni, s a versenytársakkal is meg kell küzdeni s a későn ébredők, a tétovázók le fognak maradni.

Az építő munka mellett alkotás szempontjából ugyanolyan fontosságúnak tartom a szociális megértésű munkát. Az új ipartelepek, kereskedelmi épületek mellett nem maradhatnak el a korszerű családi otthonok, munkásházak és az emberi kultúra megkövetelte egyéb szociális építkezések sem.

A napsugaras családi otthon felszerelve mindazokkal a kényelmi berendezésekkel, amelyek ma már nem tekinthetők luxusnak, hanem a közegészség nélkülözhetetlen előfeltétele, a társadalomformálás egyik legjelentősebb és legegészségesebb eszköze.

A családi otthonok megépítésére, megalapítására boldog virágzó fenntartására rendkívül nagy súlyt fektetek.

Különösen fontosnak tartom, hogy a város közegészségügyi helyzete is minden nehézség ellenére kedvező színvonalon maradjon. Az anya- és csecsemővédelem, gyermekgondozás, a járványos betegségek megelőzéséhez szükséges munkálatok azok, amelyek e téren nagy gondot igényelnek.

Meg kell említenem a közvágóhíd már eddig is tervbe vett korszerű megépítését, az élelmiszerpiacok rendezését. Ugyanebbe a körbe vág a korszerű hűtőház, mezőgazdasági termények feldolgozását végző üzemek, mint pl. a konzervgyár létesítésének kezdeményezése.

Ezekre az intézményekre nagy szükségünk van, mert így kapcsolódik össze a város és a vármegye gazdasági élete, a helyes munkamegosztás révén. A vármegye termel és a város iparával és kereskedelmével betölti azt a munkakört, amelyre elsősorban hivatott és megteremtheti a többtermelés anyagi eszközeit.

Nagy problémája a városnak a városrendezés kérdése. Tudtommal a városrendezési terv még nem készült el, de ha még el is készült volna, annak korszerűsítése megokolt. A most folyó háborús közdelem velejárója a városok bombázása. Egészen természetes, hogy a jövő városkép kialakítására döntő hatást fognak gyakorolni a most e téren szerzett tapasztalatok és a városrendezési törvény adta lehetőségek felhasználásával kell megindítanunk olyan irányú fejlődést, amely városunk képét teljesen átalakítja.

Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

A városvezetés feladatai két tényezőből fakadnak: az egyik adódik a kormányrendeletek helyi vonatkozású alkalmazásából, a másikat az élet, a város lakosságának különleges életigényei vetik felszínre.

A polgármester feladata az, hogy megérezze, rendszerbe fogja s végül kifejezésre juttassa azokat a vágyakat, amelyek sokszor még nem is öntudatosan élnek a lelkek mélyén. Ezért a polgárság és a polgármester közösen határozzák meg a programot. Ebből folyik, hogy a program nem lehet ötletszerű, annak jelentős része olyan, amely hivatali elődeim városukat szerető, de a viszonyok miatt meg nem valósítható terveinek végrehajtása.

Magam részről egyik legfontosabb feladatomnak tartom az életviszonyokat lehetően olyan szinten tartani, amely a lakosság széles köreiben alkalmas arra, hogy nyugalmi állapotot teremtsen, a jogos emberi és szociális igényeket kielégíteni és olyan belső rendet biztosítani, hogy mindazok, akik legszentebb honpolgári kötelezettségüket teljesítik s róják le hazánk védelmében véradójukat, azzal a megnyugtató érzéssel és lelki békében állhassanak őrt, hogy otthonuk s hozzátartozójuk békéje, a jogos igényeik biztosított és nem elhagyatottak.

Mint már említettem, kellő munkatervvel és előrelátással fel kell minden téren készülnünk arra az időre, amikor hitünk szerint eredményesen befejezzük ezt a reánk kényszerített küzdelmet s a megpróbáltatások küzdőteréről megtérő hőseinkről kell gondoskodni. Nem szabad megtörténnie annak, hogy a munkanélküliség üsse fel a fejét és a szociális megrázkódtatást magában rejtő nyomor legyen úrrá. Fel kell tehát tárni ismétlem mindazokat a feladatokat, amelyek megoldásra várnak és pedig nemcsak a közfeladatokra, hanem különösen a magángazdaságra is gondolok.

Ezen a téren megoldandó feladatokat – mint már érintettem – a város adottsága, ipari és kereskedelmi jellege determinálják. Elsőrendű munkakörünkbe tartozik a nagy változások után minden módot megragadni arra, hogy ipari és kereskedelmi életünkben visszaesés ne következzen be. Éppen ezért különös gondot kell fordítanunk az ipari és kereskedelmi szakoktatásra és a társadalom vállvetett együttműködésével meg kell, teremteni azt a közhangulatot, amely a komoly, törekvő magyar fiatalság előtt vonzóvá teszi ezt az életpályát és megszűnik az az idegen érdekből fakadó ferde gondolkodás, amely fiatalságunk meglehetősen nagy részét tartotta attól távol. Meg kell érteni mindenkinek, hogy iparunk és kereskedelmünk várja a képzett, intelligens, törekvő magyar fiatalságot, hogy hasznos munkásai legyenek nemzetünknek és megteremtsék ismét a jobb, tisztes magyar ipart és kereskedelmet és lerakják tradíciójának alapkövét, amelyre az eljövendő generációk tekintenek majd büszkén vissza.

Mert jegyezze meg magának mindenki, hogyha a sorsdöntő időben, melyben élünk, ezt elmulasztjuk, a magyarság a csatát ezen a téren elveszti, ismét lemaradunk s lesznek mások, akik helyettünk fogják kitölteni az űrt.

Amikor az iparról és kereskedelemről szólok, egyidőben kell említenem az azzal szorosan összefüggő ősi termelési munkarendünket, a mezőgazdaságot. Városunkban, bár meglehetősen visszaesett a mezőgazdasággal foglalkozó őslakosságunk, mégis úgy érzem, hogy különös figyelmet kell gondjaikra, feladataikra fordítanunk.

Iparosaink és kereskedőink elsőrendű érdeke kívánja mezőgazdasági termelésünk színvonalának emelését, mert csak így biztosíthatjuk azt a felvevő kört, amely nélkül megáll az ipar és kereskedelem egészséges előrehaladása.

A mi gazdáink életének vizsgálatán keresztül, az ő közvetítésük révén kerülhetünk szorosabb kapcsolatba a vármegye polgárságának széles köreivel. A kölcsönös megismerés egymás megbecsülését eredményezi és alkalmas arra, hogy lebontsa azt a mesterségesen épült falat, amely ma sokszor elválasztja a falut a várostól. Egyek vagyunk hazánk, nemzetünk szolgálatában, egymás mellett kell dolgoznunk egymásért, nem a városi ember sokszor idegen lélekből fakadt oktalan fölényeskedésével, hanem jószívvel, a kölcsönös egymásrautaltság jól felfogott törvénye alapján kell szellemi és anyagi javainkkal egymás segítségére sietni.

Ennek a gondolatnak jegyében ajánlom fel együttműködésre szolgálataimat a nemes vármegyének, melyhez városunkat úgyis, mint a vármegye székhelyét elszakíthatatlan szálak fűzik.

Hogy mit hoz a jövő gazdasági fejlődése, a viszonyok alakulása, nem tudhatjuk, de rajta kell lennünk minden erőnkkel, hogy ezen a téren visszaesés városunkban ne legyen, mert a szociális kérdések alfája és omegája a gazdasági jólét, hogy minél szűkebb körre szoruljon vissza a bizonytalan gazdasági helyzetben élők száma. Vagyis nem tüneti kezelésre, hanem az önálló gazdasági egységek megerősítésére és szaporítására kell törekedni. Ezen a téren folytatni kívánom a kormány intenciójának megfelelő és már eddig is megkezdett munkát.

Nagyméltóságú és Nemzetes vitéz Főispán Úr!

Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

Hogy mindazt a sok és nehéz feladatot megoldhassuk, amire eddig reámutattam s amit az élet még ezután felvet, szükség van arra, hogy fokozott gondot fordítsak a város háztartási ügyeinek vezetésére. A reánk váró nagy feladatokat csakis rendezett és nyugodt háztartási viszonyok mellett tudjuk megoldani. A város terheinek lehető apasztása, a közvetlen és közvetett jövedelmi források kimunkálása az, amire nagy szükségünk van. E téren elődeim nagy munkát végeztek s a város terheiben jelentős könnyebbedés állott be. Az ezen a téren megkezdett munkát folytatni kívánom.

A terhek apasztásáról szólva utalok a Villamos Trusttel kapcsolatos ügyünkre, amely tudtommal választó bíróság előtt áll s remélem a városra nézve kedvező eredménnyel fog végződni. A másik nyomasztó terhünk a Speyer kötvény[31] tartozás.

Feladatomnak tartom a lehetőségekhez képest ezt a terhet is rendezni addig, amíg az adós-védő rendelkezés hatályban áll.

Itt említem, mint a városi háztartást közvetlenül érintő feladatot, a városi vagyontárgyak állagának fenntartásával azok átmentését a jobb jövőre, a rombadőlt középületek, mint pl. a vásárcsarnok lehető újjáépítését, hogy az rendeltetésének ismét átadassék.

A város kezelésében lévő üzemekkel kapcsolatban ügyelni fogok arra, hogy gazdálkodásunk egyensúlya meglegyen s betöltsék azt a feladatot, amelyre életrehívattak. 

Nagy gondot okoz az, hogy a városnak az átengedett közszolgáltatásokból folyó bevétele a gazdasági élet mindenkori hullámzását követve erős változásnak van kitéve. Éppen ezért kell kihangsúlyoznom ismételten az ipari és kereskedelmi élet fejlesztésére irányuló törekvés szükségességét, mert csak eleven és megnövekedett jelentős ipari és kereskedelmi tevékenység hozhatja meg azt a többletet, amely az eredményes városvezetést gazdasági vonatkozásban lehetővé teszi.

Az egyoldalúan pótadózásra épült községi háztartás nem lehet egészséges, mert hisz az annak alapjául szolgáló ingatlan vagyon teherbíró képessége korlátolt. Ezért szükség esetén meg kell keresnünk a lehetőségét annak is, hogy olyan új bevételi forrásokat nyissunk, amelyek számításba vehetők anélkül, hogy érzékenyen sújtanák a nagyközönséget.

Külön kell felemlítenem elődeim nagy körültekintő munkájával országos hírűvé lett gyógyfürdőnket, Görömböly-Tapolcát. Magam részéről folytatni óhajtom a munkát, hogy visszaesés ne következhessen be, sőt fejlődjön tovább. A fejlődés egyik előfeltétele, hogy tömegszállításra berendezett eszközzel biztosítsuk a lehetőségét annak, hogy a gyógyfürdő áldása igazán közkinccsé váljék városunk üdülni, gyógyulni vágyó lakosságának. Hiszem, hogy a jövő lehetőséget ad arra, hogy megoldódjanak mindazok a további kérdések is, amelyek ezen a téren jószándékkal keresztül vihetők.

Nagy gond a közellátás helyes megoldása. Nemcsak az élelmezési, hanem az ipari közellátásra is gondolok. Ezen a téren a teendőket elsősorban a hatályos kormányintézkedéseink szabják meg. Nekünk feladatunk megtenni mindazt, amit a rendeletek keretében megtehetünk, s megkeresni minden módot arra, amellyel a helyzeten javíthatunk, hogy a jogos mérsékelt igények kielégíthetők legyenek.

Bizton remélem a kormányhatóságnak a várossal szemben a múltban is mindenkor tanúsított megértő segítségét.

De szükség van arra is, hogy a nagyközönség az önös érdekek kikapcsolásával segítse elő a hatóság nem könnyű feladatát.

Hogy mindazt elérhessem, amit városunk érdekében tenni szeretnék, szükségem van a város lakosságának a tiszta keresztény erkölcs alapjaira épült életszemléletére. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha a történelmi egyházak hivatott vezetőinek jóakaratú együttműködése biztosítva van. Kérő szóval fordulok ezért az egyházak vezető férfiaihoz, egymás kezét megfogva, az örök krisztusi szeretet jegyében hirdessék híveik között a hit, a remény és a szeretet örök igazságát, mert mindenkor, különösen pedig most nagy szükség van arra, hogy az élet küzdelmeiben megfáradt ember ott érezze maga mellett lelkipásztorát akkor, amikor hitében megrendül, reményét veszti és embertársaival szemben gyűlölködővé válik. Csak az egyház szava tud vigasztalást adni annak, akiket az Úristen szeretteik elvesztése útján megpróbált kint a harctéren, vagy a városunkat ért ellenséges támadás során:

Mint hívő keresztény ebben a gondolatban ajánlom fel magam is szolgálataimat az egyházaknak és munkájukban ott leszek mindenütt, ahol a kölcsönös megértés jegyében munkálják a magyar jövendőt, hogy magyarok legyünk és azok is maradhassunk.

Sorrend szerint talán úgy tetszik, mindezt beszédem végén, lélekben azonban mégis az elsők között említem fel a kulturális feladatok fontosságát. A város a múltban is az elsők között volt, akik e feladatkör érdekében áldoztak és munkálkodtak. A történelmi múlt feltárása, a jelen szolgálata és az igazi kulturális élet jövő munkálása kell legyen az az eszköz, amely életünket színessé teszi. A munkában megfáradt ember a kultúra eredményeinek élvezetében találja meg a legnemesebb pihenést. A dal, a szellemi ismeretek közkinccsé tétele, a közkönyvtár, annak korszerű fejlesztése, a zenei élet intenzívvé tétele gondolatom szerint azok a fegyverek, amelyek alkalmasak arra, hogy az embereket egymás megismerésére és megbecsülésére vezessék. Az e téren végzendő munka alapja adva van szakkörök előtt nagyra értékelt múzeumunk és egyéb kultúr intézményünk kifejlesztése révén.

Nem lehet elfelednünk azt sem, hogy városunk azoknak a városoknak közelében fekszik, amelyek a magyarság északi nyelvhatárán állanak őrt. Megítélésem szerint kötelességünk ezekkel a városokkal együtt dolgozni, őket nehéz munkájukban a kultúra fegyvereivel támogatni s egymás szellemi javainak kölcsönös megismerésével szolgálni a legszentebb célt, a magyarság ügyét.

Ezek azok a gondolatok, amelyek engem foglalkoztatnak s amelyek megvalósítására Isten segítségével törekedni fogok. Így gondolom munkálni a jövőt, előkészíteni az utat arra, hogy azon elindulhasson fiatalsága nemzetünk s városunk jövő reménysége, hogy odaadó lelkes munkával folytassák apáik munkáját tovább, ha ezen a helyen továbbra is élni akarunk.

Ehhez a munkához kérem a tekintetes Törvényhatósági Bizottság minden egyes tagjának megértő támogatását s hiszem, hogyha feletteseink, így különösen a Belügy és Pénzügyminiszter Urak látják erős jóravaló törekvéseinket, nem fog elmaradni a városunkat munkánk alapján kiérdemelt megsegítése.”

76/kgy.–1994.[32]

A polgármester beszédének elhangzása után vitéz Hunfalvay Elemér th. bizottsági tag a következő beszéddel üdvözli a polgármestert:

„Mélyen tisztelt Törvényhatósági Bizottság!

Úgy érzem, a Polgármester Úr hazajött közénk, hogy szülővárosának becsületes, háborús helytállásáért, felemeléséért, és boldogabb, békés jövőjéért szívvel-lélekkel foglalkozzék. Isten áldása kísérje Méltóságodat ebben a nemes törekvésében! Legyen ennek a városnak hidegen számító feje és melegen érző szíve egyaránt. – Atyai jóindulattal, ha kell szigorral irányítsa a város tisztségviselőit és alkalmazottait. Kíméletlenül szálljon szembe a közületi tisztesség megsértőivel és minden illetéktelen, vagy önző befolyással, de legyen megértő minden rendű és rangú polgárának igaz ügyében és legyen jószívvel a szenvedők és nélkülözők iránt.

Ilyképen a siker, a város elismerése és hálás szeretete fogja kísérni Polgármester Urat hivatalos működésében.

Miskolc város törvényhatósága nevében ismételten szívből üdvözlöm Polgármester Urat és biztosíthatom, hogy törvényhatósági bizottságunk a város érdekében kifejtendő munkásságát teljes erejével támogatni fogja.

Úgy a törvényhatóság, mint a Vitézi Rend nevében meleg szívvel és bizalommal köszöntöm Polgármester Urat, mint városunk immár első polgárát.

Noha a belügyi kormányzat bizalmából került a polgármesteri székbe, tudjuk, hogy a szíve is hozta ide vissza, a szülővárosába, melyhez annyi kedves, ifjúkori emléke fűződik. Hisszük, hogy ez a benső kapcsolata az Avasaljával legalább olyan hévvel fogja serkenteni Miskolc felvirágoztatására, mint a kötelességen túlmenő munkakedve és a férfias becsvágya.

Polgármesteri székfoglaló beszéde szinte szerves összefoglalása ama városfejlesztési teendőknek és különböző feladatoknak, amelyeket egy alkotni akaró, komoly városvezetőnek mostani élet-halálharcunk alatt is és annak megvívása után véghez kell vinnie. – Hős honvédfiaink csak akkor képesek helytállni és életüket is latbavetni a győzelmünkért, ha a honi arcvonal minden harciszükséglettel jól ellátja és – ami még ennél is fontosabb – megingathatatlan győzelmi akarattal telíti őket. Ez utóbbi érdekében véget kell vetni városunkban is az oktalan rémüldözésnek és a minden rosszra magyarázó sápítozásnak és híresztelésnek. Aki ennyire leromlott, annak a háború végéig lakat alatt a helye. Ennek keresztülvitelében minden becsületes magyar embernek a hatóságok kezére kell járni. Csak így jöhet létre az a harcos egység, amelyben a külső arcvonal a küzdő erőt, a honi arcvonal a munkaerőt és a háborús akaratot képviseli. Csak e két arcvonalnak minden áldozatra kész összeműködéséből születik meg a győzelem.

Iránytszabó beszédének politikai célkitűzéseivel – azt hiszem – a th. bizottság túlnyomó, nagy többsége teljesen egyetért. – Jómagam öreg katona létemre azt szeretném kihangsúlyozni, hogy a győzelem kivívásáig csak annak a katonapolitikának szabad érvényesülnie, mely minden igyekezetével a győzelemhez szükséges erkölcsi és anyagi erők biztosításán fáradozik.

Székfoglalójának a városvezetési és városfejlesztési feladatokról szóló részét a jól átérzett haladás szüksége és a viszonyokkal józanul számoló mérséklet hatja át.  

Miskolc thj. város polgármesteri széke nemcsak díszes állást, hanem sokoldalú, gondos munkát is jelent a nagy város közönsége érdekében. – Különösen a mostani, súlyos időkben. –

A kemény kötelességteljesítés nehéz óráiban hallgassa meg Polgármester Úr a szívét is, hogy a sok kisember búját-baját átérezze és emberbaráti szeretetével enyhíthesse is.

Működésében használja fel kiváló, hivatali elődjeinek dr. Fekete Bertalannak és dr. Szlávy Lászlónak útmutatásait. Előbbinek nagyérdeme, hogy súlyos viszonyok közt kezdeményezett, nagyvonalú városvezetésével úgy gazdasági, mint városrendezési és városfejlesztési téren is szebbnél szebb eredményeket ért el. Utóbbinak a tehetségét dicséri, hogy ezt a magasabbrendű városvezetést egész, fiatalos erélyével folytatta és rövid, de célratörő munkásságával városunkat súlyos pénzügyi terhektől szabadította meg. – Mindkettőtől Polgármester Úr egy olyan rendezett erkölcsű, pénzügyi és közellátási várost vesz át, mely szilárd alapul szolgálhat hivatalos működéséhez.

Így töltse be nehéz, de sokrétű és annyi szép alkotási lehetőséget nyújtó, polgármesteri hivatalát, hogy méltó maradjon úgy a törvényhatóság, mint ama férfiak jóindulatára, szeretetére és bizalmára, akiknek a kinevezésében megnyilatkozó megtiszteltetést köszönheti.”

77/kgy.–1944.[33]

Dr. emődi Tóth Béla th, bizottsági tag a következő beszédet és indítványt terjeszti a közgyűlés elé:

„Nagyméltóságú Főispán Úr!

Méltóságos Polgármester Úr!

Tekintetes Törvényhatóság!

Sorsdöntő időket élünk! Ha lenne valaki közöttünk, aki nem érezné a mai idők súlyát, – aki nem értené meg e mostani nehéz idők intését, – ez megtudhatta a Nagyméltóságú Főispán Úr klasszikus tömörségű beszédéből, – hogy az ellenség itt van határainkon, – hogy most már vállt vállnak vetve dolgoznunk kell, – erősítenünk a belső frontot, – hogy ki kell küszöbölnünk magunk közül minden kicsinyességet, – ami szétválaszt, – ellenben meg kell találnunk egymás kezét a közös, egységes munkafront – tehát a győzelem érdekében!

A méltóságos Polgármester Úr programbeszédjéből engem – bevallom őszintén – legjobban az az elgondolás ragadott meg, hogy minden embert a szerint fog értékelni, – minő alkotómunkát végez!… Ismerjük be – eddig az egyénnek ilyeténképen való elbírálása – enyhén szólva – nem volt általánosnak mondható;… beszéltünk, – nem mondom – talán kelleténél többet is arról, milyen irányban dolgozzunk, hogyan fogjunk össze és hogyan munkálkodjunk!… A magyar társadalmi élet egész vonalán mind a mai napig nem lehetett megszüntetni az ú.n. ’protekcionizmus’-t. Még mindig nagyon sok helyen nem az számít, – ki melyen tehetséges, – ki mennyit és hogyan dolgozik ezért még messze vagyunk attól, hogy egy ember értékét, – végzett munkájának minéműsége adja meg! Pedig csak ez lehet az ember ’valör’- je!...

Magyar szívvel, magyar lélekkel épen ezért köszöntöm és üdvözlöm Méltóságos Polgármester Urat, – hogy itt, – ez ünnepélyes alkalommal felelős állásában mondta ki a ’munkavalorizációt’ – és mert ezt itt és így kimondta nem is érdekel programjának többi része, – mert az ilyen gondolkodású becsületes magyar ember munkáját, munkaértékelése, – minden lehető munkát, minden ténykedést, s így minden programot felölelni képes, amit csak szeretett városunk érdekében elvégezhet!…

Üdvözlöm és köszöntöm Méltóságos Polgármester Urat igaz magyar bajtársias szeretettel, hogy ezt a kijelentést meg méltóztatott tenni, hogy ezt meg is akarja valósítani! Csak így fogjuk tudni a munkát – legyen az testi vagy szellemi – arra az eszményi magaslatra, piedesztálra emelni. – amelyet az már régen megérdemelt!… Csak így remélhető, hogy visszaverik hős honvédeink ott fenn a Kárpátokban ellenségünk ádáz rohamait, – csak így nyerhetünk csatát  a munka belső frontján, csak ily módon lesz Csonka hazánk NagyMagyarországgá!

Ezek a gondolatok töltik el most lelkemet és úgy érzem, hogy a Tekintetes Közgyűlés minden tagjának óhajával találkozom akkor, amikor azt mondom: Isten hozta, Isten éltesse Méltóságodat, hogy nemes szándékait, elgondolásait valóraválthassa! Mi valamennyien megígérjük becsületes támogatásunkat.

Egyben tisztelettel javaslom, hogy úgy a Nagyméltóságú Főispán Úr, mint a Méltóságos Polgármester Úrnak jelen Közgyűlésen elhangzott és nagy értékű megállapításokat, valamint elgondolásokat tartalmazó beszédje az ülés jegyzőkönyvében megörökíttessék.”

Törvényhatósági bizottság az elhangzott indítványt egyhangúlag elfogadja és elrendeli az elhangzott beszédeknek a közgyűlés jegyzőkönyvében szó szerint való megörökítését.

78/kgy.–1944.[34]

Elnöklő Főispán bejelenti, hogy az ünnepélyes közgyűlés egyetlen tárgya a kinevezett polgármester beiktatása volt, így a tárgysorozat kimerülvén, még egyszer melegen megköszöni a megjelentek részvételét és a rendkívüli közgyűlést bezárja.