A Rákóczi-szabadságharc kezdetei Zemplén vármegyében. I.

A Rákóczi-szabadságharc kezdetei Zemplén vármegyében. 

Források Zemplén vármegye kuruc kézre kerülésének időszakából (1703. július–1704 január)

I. Szemelvények a királypárti katonai ellenállás történetéhez (1703 nyara)

Írta: Oláh Tamás

Bevezetés

1703 nyarától – röviddel a Rákóczi-szabadságharc tiszaháti zászlóbontását követően – már Zemplén vármegye területén is elkezdődtek azok a hadműveletek, amelyek eredményeként 1704. január elejére Zemplén vármegye teljes egészében kuruc kézre került. E hadműveletek Szentmarjay Ferenc ezereskapitány csapatainak 1703 júliusában Zemplénben történt felbukkanásától 1704. január 9-éig, a vármegye déli részén található fontos tiszai átkelőhelyet biztosító és egyetlen császári helyőrséggel rendelkező várnak, Tokajnak a kapitulációjáig tartottak.

Jelen forrásközlés-sorozat első részében, amely Tokaj várának megvétele és egyben Zemplén vármegye teljes területének II. Rákóczi Ferenc fejedelem hadai által történt elfoglalása 320. évfordulója alkalmából született, néhány olyan forrást kívánok bemutatni, amely 1703 nyarának hadműveleteit nem a kuruc felkelők, hanem a királypárti vármegyei nemesség oldaláról szeretné megvilágítani.

A Rákóczi-szabadságharc kibontakozása és Zemplén vármegyei térnyerése 1703 őszéig

A Sajó és Hernád folyók torkolatától Lengyelországig húzódó Zemplén vármegye Felső-Magyarországon belül sajátos felekezeti és társadalmi összetételénél fogva a 17. század folyamán mindig a Habsburg-ellenes rendi-társadalmi mozgalmak fontos bázisa volt. A megye erős protestáns és azon belül is református fellegvárnak számított és a magyarországi protestáns köz- és főnemesi politikai elit számos tagja kötődött ehhez a vármegyéhez birtokai és politikai tevékenysége miatt (felsővadászi Rákóczi család fejedelmi ága 1661-ig, báró Bocskay István zempléni főispán (1647–1670), tolcsvai Bónis Ferenc, pongyeloki Galambos Ferenc, a Szemere, Kazinczy, Szirmay, Tussay családok tagjai). E mellett ugyanakkor a 17. század folyamán a királypárti politikának is megvoltak a támaszai Zemplénben, méghozzá elsősorban is a vármegye középső és északi részén meghatározó nagybirtokos főnemesi családok körében (gróf Homonnai Drugeth család, szalai Barkóczy család köznemesi és bárói, illetve grófi ága, gróf gersei Pethő család, báró Sennyeyek). Közülük 1684-től (ténylegesen 1685-től) báró, majd gróf szalai Barkóczy Ferenc felső-magyarországi vicegenerális volt Zemplén vármegye első embere, ő töltötte be 1709-ben bekövetkezett haláláig a vármegye főispáni tisztét, míg a vármegye alispánja a 17–18. század fordulóján, így a Rákóczi-szabadságharc kitörésekor egy tekintélyes zempléni római katolikus köznemes, körtvélyesi Szentiványi Mihály.[1]

Ebben a politikai térben a Tokaj-Hegyalján meghatározó nagybirtokokkal rendelkező felsővadászi Rákóczi család fejedelmi ága sajátos helyet foglalt el 1661-ig. II. Rákóczi György erdélyi fejedelem halálát és sárospataki temetését követően ugyanis mind a valójában a római katolikus vallást követő fejedelmi özvegy, Báthori Zsófia, mind fia, I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem rekatolizált, így a család a magyarországi római katolikus elitbe betagozódva a katolikus egyház támaszává vált Felső-Magyarországon. Különösen is igaz ez Báthori Zsófia, illetve 1670-től I. Rákóczi Ferenc katolikus egyháztámogatói és egyben az erőszakos eszközöket sem nélkülöző protestánsellenes tevékenységére. Rendi politikai szempontból azonban I. Rákóczi Ferenc, felesége, gróf Zrínyi Ilona és fiuk, II. Rákóczi Ferenc német-római birodalmi herceg/fejedelem inkább a Habsburg-ellenes rendi erők táborához számítható, míg Báthori Zsófia 1680-ban bekövetkezett haláláig a családi tragédiák hatására elkötelezetten királypártinak számított.[2]

Zemplén vármegye kisnemesi, valamint mezővárosi és falusi – a 17. században jelentős részben protestáns, és ezen belül is zömmel református – társadalma, amelyben megtalálhatóak voltak a militarizált katonaparaszti csoportok (Sajó-Hernád vidéki hajdútelepülések, földesúri katonaparasztok) is, különösen a török kiűzése utáni társadalmi–gazdasági és egyházpolitikai változások miatt fogékonyak voltak a Habsburg-ellenes politikai mozgalmak üzeneteire. Nem véletlen, hogy 1697-ben épp Zemplén vármegyében, Sátoraljaújhelyen robbant ki a Thököly-felkelés leverése utáni legjelentősebb Habsburg-ellenes és egyben antifeudális fegyveres küzdelem, a hegyaljai felkelés, amely elől II. Rákóczi Ferenc sárosi főispán, aki annak kitörésekor éppen szerencsi várában tartózkodott, egészen Bécsig menekült, hogy ne vetüljön rá a kuruc mozgalom támogatásának gyanúja.[3]

Egy évvel a hegyaljai felkelést követően azonban II. Rákóczi Ferenc, valamint a Homonnai Drugeth örökség révén Zemplén vármegyében szintén nagy birtokokat szerző (pl. homonnai, terebesi uradalom) gróf Bercsényi Miklós ungi főispán körül kikristályosodik egy Habsburg-ellenes összeesküvés, amely azonban 1700-ban lelepleződik, majd a Habsburg-államhatalom 1701-ben fel is számolja e szervezkedést. A Rákóczi-Bercsényi-féle Habsburg-ellenes fő- és köznemesi szervezkedés felszámolása után annak vezetői és résztvevői közül sokakat, így II. Rákóczi Ferencet is letartóztatták és Bécsújhelybe hurcolták, míg Bercsényi Miklós még idejében Lengyelországba menekült. A lefogott összeesküvők birtokai közül többet, így Rákóczi és Bercsényi zempléni uradalmait is konfiskálta a kamara.[4]

Bercsényi Miklós és az 1701. november 7-éről 8-ára virradó éjjel bécsújhelyi fogságából megszökött Rákóczi Lengyelországban is folytatta a Habsburg-ellenes szervezkedést és külső, francia, valamint lengyel, illetve részben török segítséggel szeretett volna betörni Magyarországra. Erre a Habsburgok spanyolországi ágának kihalása után 1701-ben kirobbanó spanyol örökösödési háború kínált lehetőséget, ugyanakkor a Skandinávia, a Baltikum és a Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság, a Rzeczpospolita területe feletti befolyásért és uralomért 1700–1721 között vívott nagy északi háború jelentősen csökkentette a lengyel katonai segítségnyújtás lehetőségét Rákócziék számára.[5]

Ebből a helyzetből Rákócziék számára az nyújtott kiutat, hogy az 1687 utáni politikai és társadalmi berendezkedéssel elégedetlen hazai társadalmi rétegek[6] körében mind a Magyar Királyság területén, mind Erdélyben a 18. század elejére felerősödő Habsburg-ellenesség olyan szervezettségi fokot ért el, amely kellő társadalmi bázist jelentett egy a „német uralom” elleni sikeres fegyveres felkelés számára. A Lengyelországban rejtőzködő Rákóczi és Bercsényi, valamint a hazai kuruc mozgalom 1703 tavaszán lépett egymással szövetségre és II. Rákóczi Ferenc az 1703. május 7-én kiadott brezáni pátensével jelet adott a fegyveres felkelés kirobbantására.[7]

1703. május 21–22-én, Tarpán és a környező tiszaháti településeken, Váriban és Beregszászon Esze Tamás, II. Rákóczi Ferenc első gyalogsági főkapitánya (ezereskapitánya) és a tiszaháti kuruc felkelők a II. Rákóczi Ferenctől kapott brezáni pátens és hadilobogók birtokában, kibontották zászlóikat és megindították azt a Habsburg-hatalom ellen szabadságküzdelmet, amely a magyar történelem leghosszabb, nyolc évig tartó szabadságharca lett. Az Esze Tamás vezette kuruc felkelőket, akik megindultak a lengyel határra a lengyelországi bujdosásból hazatérni készülő II. Rákóczi Ferenc elé, 1703. június 7-én Dolhánál szétszórták a báró Károlyi Sándor szatmári főispán vezette nemesi felkelők és császári csapatok. Ilyen körülmények között találkoztak a Kárpátokba felhúzódott kuruc csapatok 1703. június 14-én a magyar határhoz közeli Klimiecnél a fejedelemmel, aki immár a felkelők élére állva június 16-án átlépte a magyar határt.[8]

A Lengyelországból hazatért II. Rákóczi Ferenc nem sokkal korábban, 1703 tavaszán látta elérkezettnek az időt arra, hogy megindítsák a Habsburg-ellenes fegyveres küzdelmet Magyarországon. Ekkorra a Habsburg Birodalom a Franciaországgal és Bajorországgal vívott spanyol örökösödési háború miatt fegyveres erőinek létszámát jelentős mértékben csökkentette Magyarország és Erdély területén, amelyekre a súlyos hadi helyzet miatt a Német-Római Birodalom és Itália hadszínterein volt szükség. A II. Rákóczi Ferenc és legfőbb bizalmasa, gróf Bercsényi Miklós ungi főispán vezette kuruc mozgalom pedig úgy érezte, hogy itt a lehetőség, hogy jelentős külföldi támogatás hiányában is a siker reményében vegyék fel a harcot a Magyarországon maradt Habsburg-haderővel, méghozzá a hazai Habsburg-ellenes szervezkedés tömegbázisára, a kiváltságaikat féltő felső-magyarországi, jelentős részben militarizált társadalmi rétegekre (kisnemesek, volt végváriak, katonaparasztok, jobbágyok) építve. A fejedelem és Bercsényi első lépesben a Kárpátokon átkelve a tiszaháti felkelőkkel át akart kelni a Tiszántúlra, hogy kiszélesítse a felkelés társadalmi bázisát, majd a Tiszántúl biztosítása után nyugati irányban kívántak tovább haladni, hogy a Felvidéket elfoglalva kapcsolatot tudjanak teremteni XIV. Lajos francia király és Miksa Emánuel bajor választófejedelem a Duna völgyében kelet felé támadó hadaival.[9]

A Habsburg-hadvezetés a Rákóczi-szabadságharc kitörését követően, 1703 júniusában a felkelés elfojtására sürgősen visszavezényelte Munkács alá a Felső-Magyarországról kivont és a Buda felé vonuló, gróf Hercules Pius von Montecuccoli-Laderchi császári ezredes[10] tulajdonában lévő és egyben általa is vezényelt Montecuccoli-vértesezredet, amely a spanyol örökösödési háború itáliai hadszíntérére tartott. A Rákóczi felkelői ellen visszarendelt vértesezred zöme 1703. június 10-én az Abaúj vármegyei Szikszón tartózkodott, ahonnan Kassára vonult. Útjuk innen 1703. június második felében Zemplén vármegyén keresztül vezetett Ungvárra.[11]

A Montecuccoli-vértesezredet zempléni átvonulásáról szól a bemutatásra kerülő első irat, amelyben a Csicsva várában tartózkodó Szentiványi Mihály zempléni alispán 1703. június 17-én utasítást adott Horváth György vármegyei esküdtnek arra, hogy a saját „Processusából”, a Gálszécs–Parnó környéki falvakból rájuk kirótt ellátási és szállítási szükségleteket[12] gyűjtse össze Parnóra, a „jövő szerdára”, azaz 1703. június 20-ára a vértesezred számára. Az alispán levelének a végén ugyanakkor egy tiltó rendelkezés olvasható: „Az lakosok békével legyenek házoknál, semmi bántások nem lészen, ha valaki ki talál bontakozni falujából meg búsul érette; így mondja meg kegyelmed nekiek.” Azaz a falvak lakói ne hagyják lakóhelyüket, ne meneküljenek el, mert különben megbűnhődnek miatta.[13] (1. dokumentum) Talán nem túlzottan merész azt feltételezni, hogy ez a tiltás nem csak annak szól, hogy a Montecuccoli-vértesek közeledtének hírére és ellátásuk terhei elől ne meneküljenek el a vidék lakói, de esetleg már utalhat a kuruc mozgalom iránti szimpátiára is a Gálszécs környéki településeken. A dolhai győzelem után ugyanis a Rákóczi-szabadságharc magterületének tekinthető Felső-Tisza-vidéken pl. báró Károlyi Sándor Szatmár vármegye főispánja és gróf Csáky István, Bereg és Ugocsa vármegyék főispánja egy nap különbséggel (1703. június 12–13.) kiadott két olyan, tartalmilag majdnem teljesen egyező pátenst, amelyben a kurucokhoz csatlakozott megtévedt felkelőknek személyükben és vagyonukban is kegyelmet ígért, ha hazatérnek.[14]

Rákóczi első kísérlete az Alföldre történő kijutásra nem járt sikerrel. Június 28-én ugyanis a Montecuccoli-vértesezred néhány százada Munkácsnál összecsapott a Rákóczi vezette kuruc felkelőkkel és visszavonulásra kényszerítette őket. A munkácsi összecsapást követően a fejedelem visszahúzódott a Kárpátok közé, Zavadkához. Rákóczi zavadkai táborozása során kezdett a szedett-vedett felkelőkből hadsereget formálni. Ezt az is segítette, hogy július elejére megérkeztek hozzá az első, képzettebb katonai alakulatok is: az Ocskay László vezette, szökevény császári huszárok, valamint a Rákóczi hadainak leendő főgenerálisa, Bercsényi Miklós vezette Lengyelországban felfogadott, lengyelekből, kozákokból, tatárokból és románokból álló külföldi segélyhadak (két század dragonyos, két század lengyel és két század román katona). Ezeket a külföldi alakulatokat francia segélypénzekből és a Rákóczit támogató lengyel főnemesek jóvoltából sikerült a fejedelemnek zsoldjába fogadni.[15]

Rákóczi pár ezer főnyi, vegyes harcértékű hada a Kárpátokból kibontakozva július 14-én győzelmet aratott Tiszabecs–Tiszaújlaknál, a Kende Mihály kapitány vezette császári katonákból és magyar nemesi felkelőkből álló különítményen. A fejedelem hadereje másnap átkelt a Tiszán és ezt követően a kuruc felkelők szétáradtak a Tiszántúlon, ahol néhány hét leforgása alatt sikerült jelentős területeket ellenőrzésük alá vonni. Ez annak is köszönhető volt, hogy előkészített módon a Tiszántúl számos területen, mint pl. Szabolcs (felső-szabolcsi szervezkedés), Nagykunság, vagy Bihar vármegyében (diószegi felkelés) fegyvert fogtak a kurucokkal szimpatizáló társadalmi rétegek. A kurucok körében az egykori, vagy a szabadságharc kitörésekor is aktív magyar végvári katonák és tisztek, jobbágyok, továbbá a kiváltságukban fenyegetett katonaparaszti rétegek[16] mellett kezdtek megjelenni előbb a szegényebb, majd július–augusztus folyamán a tehetősebb köznemesek is (pl. Bessenyey Zsigmond, Buday István bihari alispán, Ibrányi László, Ilosvayak, csicseri Orosz Pál, Szentmarjay Ferenc, Vay László). Sőt július végén az első főnemes is csatlakozott II. Rákóczi Ferenchez, a rövidesen tragikus véget ért báró Melith Pál személyében.[17]

A tüzérséget nélkülöző kuruc hadak a felkelés kezdetén, augusztus közepéig csak néhány kisebb erősséget tudtuk meghódoltatni a Tiszántúlon és a Partiumban, mint pl. Kálló, Kisvárda, Belényes, Sarkad és a partiumi (Kraszna vármegyei) Somlyó várait, a részben leromolt ecsedi várat, vagy Ibrány kastélyát. Az első komolyabb vár, amelyeket sikerült elfoglalniuk, 1703 augusztusában a szintén partiumi, Máramaros vármegyei Huszt volt, amellyel több nehézlöveg is a kurucok birtokába jutott. E mellett a kuruc hadaknak sikerült rohammal elfoglalni és feldúlni a váradi vár tőszomszédságában fekvő, rácok által lakott Olaszi mezővárosának palánkerődítményét is. A várak mellett kuruc kézre került a gazdasági szempontból igen jelentős Debrecen és Nagybánya városa, valamint meghódolt Szabolcs, Ugocsa és Máramaros vármegyék nemessége, a szabolcsi „nagy hajdúvárosok”, a máramarosi ún. öt „koronaváros” és a Szilágyság lakossága is. Ezzel szemben az erősebb védművekkel, illetve jelentősebb császári katonasággal és tüzérséggel, valamint bemenekült nemesekből álló helyőrségekkel rendelkező várak és erődvárosok, mint Munkács, Ungvár, Szatmár, Várad, Gyula, Arad, Szeged, Kassa, Eperjes vagy Tokaj vára egyelőre kemény diónak bizonyultak a reguláris harcászatban járatlanabb és a császáriakhoz képest rosszabbul felszerelt és képzett felkelőseregek számára.[18]

E fent felsorolt erősségek közül Zemplén vármegye egyetlen császári helyőrséggel bíró várának, Tokajnak a helyőrsége 1703 júliusa–1704 januárja között mindössze 1 (Wrede szerint 2) szabadszázadból (O’Gilvy-szabadszázad),[19] valamint a Thürheim/Tyrheim-gyalogezred egy századából és tüzérekből állt Karl von Wildenhain/Wildenhein főstrázsamester (őrnagy), tokaji commendáns parancsnoksága alatt.[20] Tokaj térségében ugyanakkor 1703 nyarán az nehezítette egy ideig a kurucok helyzetét, hogy augusztus elején Munkács alól ide a Hegyaljára húzódott vissza a Montecuccoli-vértesezred, méghozzá nem a kurucok által már elárasztott Tiszántúlon keresztül, hanem a biztonságosabb Ungvár–Nagymihály–Tőketerebes útvonal érintésével vonult ide. A Zemplén vármegyén át vonuló ezred ugyanis 1703. augusztus 7–8-án Tőketerebesnél[21] táborozott. Innen indult tovább a Hegyalján keresztül Tokaj felé, majd egy darabig Tokaj térségében táborozott. [22]

Ez az átcsoportosítás időlegesen támogatta mind a tokaji vár császári helyőrségét, mind a császári haderő Tisza menti védelmét Tokaj–Ónod–Polgár térségében. A Montecuccoli-vértesezred ugyanis megpróbálta akadályozni a kurucok átkelését a folyón és a felkelés területének kiszélesítését Borsod, valamint Heves vármegyék irányába. A császári hadvezetés azon szándéka ugyanakkor, hogy a vértesezred egyesüljön a Jean Bussy de Rabutin lovassági tábornok, erdélyi cs. főhadparancsnok[23] által az erdélyi határszélen fekvő Somlyóra küldött, Johann Heinrich Dietrich von Glöckelsberg cs. generális-főstrázsamester[24] vezette kb. 700–1000 főnyi, többségében német lovasságból álló császári–erdélyi különítménnyel és így nagyobb erővel forduljanak Rákóczi Tiszántúlon állomásozó hadai ellen, rövidesen meghiúsult. Glöckelsberg generális ugyanis nem várta be a térségben állomásozó túlerejű kuruc haderő támadását, hanem egy gyenge császári–magyar helyőrséget hátrahagyva, csapatai nagy részével visszavonult Szatmár várába és augusztus 5-én átvette az ott állomásozó haderő vezetését. Nem sokkal a császári különítmény elvonulása után, augusztus 8/9-én meg is indult Somlyó ellen a tapasztalt régi katona, újvárosi Szőcs János lovas ezereskapitány[25] vezette kuruc csapatok támadása, akik augusztus 9–10-én harc nélkül szerezték meg a várat, mivel az őrség Kaszás Pál hadnagy parancsnoksága alatt átállt a kurucokhoz. (Somlyó bevételét követően az Erdélyi Fejedelemség területén is megindultak a harcok.)[26]

Szilágysomlyó bevétele után Rákóczi és Bercsényi a kuruc főerőkkel Szatmár vára ellen fordult és első lépésben Nagykároly várának megvételét tűzték ki célul, amely rövid harcot – Rákóczi Emlékiratai szerint színlelt ostromot – követően augusztus 13-án kapitulált. A várőrség nagyobbik része átállt a kurucokhoz, míg a Szatmárról pár nappal korábban erősítésként küldött Hohendorf hadnagy hét emberével visszatért Szatmárra. Károlyi Sándor felesége, gróf Barkóczy Krisztina és családja azonban nem mehetett Szatmár várába, nekik ezt Rákóczi nem engedélyezte, így maradtak kuruc ellenőrzés alatt Nagykárolyban, feltehetően azért, hogy Rákóczi ezzel is előmozdítsa Károlyi átállását. Ezt követően pedig augusztus közepétől megindultak a Szatmár vára elleni kuruc hadmozdulatok.[27]

Ezt követően a Montecuccoli-vértesek sem állomásoztak már sokáig Tokajnál. Zemplén vármegye egykorú hadellátási nyugtái tanúsága szerint szeptember elejétől Kassa alatt táboroztak, miután gróf Ottavio Nigrelli táborszernagy, felső-magyarországi főkapitány[28] az augusztus végi Ónod környéki csatározások után Tokaj alól Kassa védelmére rendelte őket.[29]

Amint a fentiekből is látható, 1703 nyarán Felső-Magyarországon I. Lipót császári és vármegyei–nemesi (királyi) hadereje által védett erősségek[30] helyőrségi alakulatai, a vármegyei nemesi felkelések, és a rajtuk kívül Felső-Magyarországon állomásozó, de nem helyőrségi szolgálatot teljesítő Montecuccoli-vértesezred sem tudták meggátolni a II. Rákóczi Ferenc vezette Habsburg-ellenes fegyveres felkelés terjedését. Az is igaz ugyanakkor, hogy a felső-magyarországi vármegyék nemessége 1703 nyarán–őszén csak fokozatosan állt át Rákóczi oldalára.[31]

Ez igaz volt Zemplén vármegyére is, amelynek nemessége 1703 nyarán még nem hódolt megteljesen a kurucoknak. A vármegye főispánja, gróf Barkóczy Ferenc főispán Kassára tette át szállását, és innen levelezett a császári és királyi kormányzat főtisztviselőivel, valamint vármegyéjével és közvetítette a híreket a felkelők által fenyegetett Felső-Magyarország és a Habsburg-kormányzat között. 1703. július elején például arról írt Bereg vármegye alispánjának, Orosz Györgynek Munkácsra, hogy milyen hírekről értesült Lengyelországból, valamint küld Zemplénből „magyar hadat” (vármegyei katonaságot) a németek mellé Munkács térségébe.[32] Eközben a megye tisztikara a kurucok ellen felvonuló Montecuccoli-vértesezred ellátását szervezte és a kurucokkal szembeni ellenállást választotta. A Zemplén vármegyében birtokos nemesség jelentős része – köztük a megyei tisztikar több tagja is – vagy a zempléni várakba, várkastélyokba (pl. Nagytárkány, Csicsva, Homonna,[33] Sztropkó), vagy a szomszédos vármegyék területén található várakba, szabad királyi városokba (Ung vármegye: Vinna,[34] Ungvár, Kassa, illetve Eperjes) zárkózott be.[35]

A kuruc felkeléssel szembeni védekezés fontos eleme volt – ahogy korábban az 1671–1685 közötti kuruc felkelés idején is – a folyamvédelem megszervezése a Tisza mentén 1703 nyarán, amelyet például báró Johann Friedrich von Globitz^[36] császári ezredes, szegedi commendáns, a lehetőségekhez képest jól megszervezett a Tisza alsóbb szakaszán. Ehhez a császári hadvezetés a vármegyék, így Zemplén nemesi felkelését is igénybe kívánta venni, csakúgy, ahogy korábban felhasználták a tiszaháti felkeléssel szemben is – igaz sikertelenül – a környező vármegyék nemesi felkelését. Erről tanúskodik Nigrelli táborszernagy 1703. július 26-ai Zemplén vármegyének küldött parancsa, amelyben a vármegye nemesi felkelését kívánt mozgósítani, hogy a kurucokkal szemben őrizzék a vármegye határait és különösen is a tiszai átkelőhelyeket. A felső-magyarországi császári főparancsnok azonban ezt a célját nem tudta elérni, és nem sikerült meggátolni, hogy a kuruc mozgalom átterjedjen Zemplénbe.^[37]

A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc felkelés területi kiterjedésének növekedését mutatja az is, hogy a források szerint már 1703 június végétől megjelentek Zemplén vármegyében is az első kuruc felkelő csapategységek. Egy Sípos Ferenc által közölt 1703. június végi tokaji keltezésű levél szerint a Hegyalján már jelentős mozgolódást tapasztaltak. Kuruc lovasok Sárospatak mellett mentek el és levágták a (tokaji?) postamestert, a hegyekben nagyszámú gyalogos tartózkodott, és a felkelők Tokaj-Hegyalján sok kárt tettek a nemesek javaiban. Olyan, feltehetően tudatosan terjesztett, a szabadságharc céljairól szóló és a kuruc felkelők támogatottságát felnagyító híresztelések terjedtek a vidéken, hogy: „Rákóczi bizonyosson jön tatárral, magyarral jószágot foglalni, a portiót[38] az országból kiűzni, a sót[39] felszabadítani.”[40]

A legkorábbi, általam ismert Zemplén vármegyei levéltári forrás a kuruc hadak megjelenéséről egy 1705-ben készült Zemplén vármegyei hadellátási jegyzék. Ebben Zemplén mezővárosa az 1703–1705-ben a város „közönséges jövedelméből” a hadak ellátására adott kiadásai között azt tüntette fel, hogy 1703. július 16-án a mezővárosban megszállt a felső-szabolcsi, cserepeskenézi birtokos nemes, Szentmarjay Ferenc ezereskapitány, akinek két hordó bort vettek és az ő parancsnoksága alatt 300 fő állt. 1703. júliusában a jegyzék szerint három további kuruc hadnagy fordult meg a településen: július 18-án a kisvárdai Csaba/Csoba Zsigmond,[41] július 20-án egy Marczy(?) nevű hadnagy és 29-én Szabó János. Ugyanebben a hadellátási jegyzékben egy másik zempléni település, a közeli Szőlőske arról számolt be, hogy amikor augusztus 8-án „Szent Marjai Uram őkegyelme Ujhelj alá jött a maga ezrivel” adtak neki két vágómarhát, 40 kenyeret, egy szekér szénát, 3 köböl abrakot.[42]

Ez a forrás arra utal, hogy 1703 nyarán a Zemplén vármegyébe betörő első kuruc ezred a felső-szabolcsi kuruc szervezkedés vezetője, a régi thökölyánus katonatiszt, Szentmarjay Ferenc ezreskapitány szervezte ezred lehetett, amely a Tiszán átkelve a Bodrogközön át hatolt be Sátoraljaújhely térségébe. Ehhez tartozhatott a kisvárdai Csoba/Csaba Zsigmond hadnagy százada, valamint – a fent hivatkozott hadellátási forrásban szintén szereplő, Boly és Zétény településeknél említett tornyospálcai armalista nemes – Gyüre István („Páczi Gyüre István”) hajdúszázada is, amely később átkerült Esze Tamás ezredébe.[43]

A Zemplén vármegyébe betört kuruc felkelők tevékenysége a Montecuccoli-vértesek Tokajra vonulását követően felerősödött. A Szentmarjay Ferenc vezette kuruc csapatok észak felé vonultak és augusztus 20-án feldúlták a tőketerebesi pálos kolostort. Augusztus vége felé pedig már Észak-Zemplénben is megjelentek a kuruc seregek. Augusztus 24-én este Homonna felől mintegy 8 zászlónyi,[44] kb. 700 főnyi kuruc beszállt az 1703 nyarától Kassán tartózkodó gróf Barkóczy Ferenc zempléni főispán kastélyába, Tavarnára, majd a főispán vára, Csicsva alá vonultak, ahol a várban lévő magánföldesúri katonák és egy tized vármegyei hajdú, valamint a kuruc elől behúzódott varannói/Varannó környéki nemesek adták az őrséget. A várat ekkor a II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek való meghódolásra fel is szólította Szolnok János lovas és Nagy Péter gyalog kapitány, azonban ezt augusztus 25-én a várban tartózkodó nemesség és vitézlő rend elutasította.[45]

Zemplén vármegye ekkor, 1703 nyarától a korábbiban felesküdött 30–35 hajdú helyett immár öt tizedben több mint 50 hajdút tartott fegyverben a kurucok ellen. A vármegyei hajdúk nagyobb része a hadnaggyal, Resko Ferenccel a Csicsva elleni augusztus 24–25-ei első hódoltatási kísérlet során azonban Homonnán volt. Ennek oka az volt, hogy „Hadnagy Uram pedig az több hajdúkkal miolta Ispán Uramot kísérék,[46] mind Homonnán vadnak.”[47] (Az 1671–1685 közötti kuruc felkelés idejéből is van arra adatunk, hogy Zemplén vármegye 4–5 tizednyi hajdút tartott fegyverben. Ezek a hajdúk részt vettek a főispáni rezidenciák őrzésében, vagy például 1681-ben a csicsvai „labancok” átcsapva a szomszédos Abaúj vármegyébe, a megyehatár menti abaúji falvakat zaklatták.)[48]

Jelen forrásközlésünkben a vármegyei katonaságra vonatkozó iratok közül (2–3. dokumentum) Zemplén vármegye gyalog hajdúinak 1703 nyári névsorát, valamint a hajdúk hadnagyának Resko Ferencnek a fent említett 1703. augusztus 24-ei nyugtáját közöljük (4. dokumentum). E források azért érdekesek, mivel teljes körűnek tűnő név szerinti kimutatást tartalmaznak arról vármegyei hajdúkról, amelyik az 1703 nyári–őszi kurucok elleni fegyveres ellenállás egyik alkotóeleme Zemplén vármegyében és akik neveik hangzása alapján felső-zempléni „tót” (szlovák) és ruszin katonaparasztok lehettek. A vármegyei hajdúk hadnagyáról, Resko Ferencről pedig azt is tudjuk, hogy írástudatlan volt, mivel „keze vonásával” hitelesítette a függelékben közölt nyugtát.

Zemplén vármegye a hajdú mellett lovasokat is fegyverben tartott, parancsnokuk 1703 nyarán nemes Harsányi István[49] hadnagy volt, zászlótartójuk Csillám Mihály, strázsamesterük Bucsánÿ András és síposuk Sipos Mihály.[50] Zemplén vármegye katonái (feltehetően lovasai) 1703. július középen néhány napig megfordultak a szomszédos Ung vármegyében is. 1703. július 18-án ugyanis Szentiványi Mihály alispán arra utasította Horváth György esküdtet, hogy „Mivel Posgai László Uram lévén az Nemes Vármegye katonái mellett deputatus Commissarius[51] Nemes Ungvár vármegyében őköt kisérvén, az holott öt napokat töltött”, fizessen ki Horváth Posgay Lászlónak[52] öt napi diurnumot, vagyis napidíjat, napi 30 krajcárjával számolva két német/rhénes forintot és 30 krajcárt.[53]

A csicsvai vár őrsége, valamint a vármegye Felső-Zemplénbe húzódott tisztviselői, mint pl. a július–augusztusban gyakorta Csicsván tartózkodó Szentiványi Mihály alispán ekkor még összeköttetésben álltak gróf Barkóczy Ferenc zempléni főispánnal. Ezt támasztja alá, hogy a főispán augusztus 30-án „jámbor szolgájához”, Nagy Györgyhöz[54] írott levelében az uralkodó melletti hűségben való megmaradásra bíztatta a várbelieket, valamint a rendelkezett a várőrség gyalog hadnagyának és a hajdúknak a fizetéséről is: „az Gyalog hadnagynak is megmondhad, hogy viselje emberül magát, s fizetések is meg lészen böcsülettel, ha bátorságos lész által küldeni el küldhetek Munkácsi Uramhoz[55] az pénzért jobb hogy ott legyen Csicsván, hogy az hajdúk fizetetlen nem maradjanak”. (5. dokumentum)[56]

1703. szeptember 9-ei levelében ugyanakkor már arról írt a főispánnak a Csicsvára szorult nemesség, hogy a főispán találjon valami módot az ellátásukra, mivel „a sok fel s alá járó zászlós hadak miatt” nem mernek kimenni a várból a falvakba, hogy behajtsák a parasztságon a rájuk kivetett élelem és abrakmennyiséget, a parasztság ugyanakkor nem engedelmeskedik a várba rekedt nemességnek. Megpróbáltatásaikat csak tovább fokozta, hogy udvarházaikból sem tudtak már élelemhez és abrakhoz jutni, továbbá a főispánt kérték, hogy tegyen rendelkezést borral való ellátásukra is, mivel a várban „semminémű italt nem kaphatunk, az sovány Víz italhoz pedig nem szoktunk.” E sorok jól illusztrálják, hogy 1703. szeptemberére milyen mértékben tartották ellenőrzésük alatt Zemplén vármegyét a kuruc felkelők és mennyire szorongattatott helyzetbe kerültek a várakba húzódott nemesek.[57]

Zárszó

A fentiekből is látható tehát, hogy Zemplén vármegye nemessége – más megyék nemességéhez hasonlóan – 1703 nyarán még nem csatlakozott teljes egészében a Rákóczi és Bercsényi vezette kuruc mozgalomhoz. 1703 augusztus–szeptember fordulójára ugyanakkor állandósult Zemplén vármegye területén a kuruc felkelők jelenléte. Rákóczi hadai azonban 1703 nyár végéig még nem tudták elfoglalni sem Tokajt, sem a vármegye északi részének magánföldesúri erősségeit, úgy, mint Csicsvát, Homonnát, vagy Sztropkót. A kurucok zempléni térnyerését mutatja azonban, hogy augusztus közepe táján báró Sennyey István, a török ellen vívott visszafoglaló háború idején ezredesi rangot szerzett tapasztalt katona és nagybirtokos feladta az ellenállást a Bodrogközben fekvő nagytárkányi erődített kastélyában (castellum), és meghódolt Rákóczinak, aki 1703 augusztus végén előbb ezredessé, majd 1703. szeptember 27-én generálissá és egyben tiszántúli főparancsnokká nevezte ki.[58]

Függelék

HU-MNL-BAZML-IV.2001.p. Zemplén Vármegye Nemesi Közgyűlésének, Bizottmányának és Haynau-féle közigazgatásának iratai 1214–1850 (1937). Vegyes közgyűlési iratok 1560–1849 (1898). Mondy Miklós által rendezett iratok. 2. csomó. No. 175. Szentiványi Mihály Zemplén vármegyei alispán levele Horváth György Zemplén vármegyei esküdthöz a Montecuccoli-vértesezred vármegyén való átvonulásáról és ellátásáról. Csicsva, 1703. június 17. (sérült, az olvashatatlan, vagy töredékes szöveg […] között szerepel)

Isten sok jókkal áldja meg kegyelmedet.

Minthogy Montecuculi Uram ő Nagysága Regimentje^[59] Vármegyénken által fog menni, erre való nézve kegyelmed maga Processusábűl haicson^[60] négy négy ökörrel Tizennégy szekeret, Tizennyolc Von[ó Ma]rhát Téslástul;^[61] az mely faluk Restantiariussok^[62] azoktól vegyen kegyelmed Tizenöt vágót, negyven köböl zabot, hat Bárányt, vagy húsz Tyúkot, könnyebben megadhatják hogy sem kész pénzűl; mind ezeket pedig úgy igyekezzék kegyelmed össze szerzeni, hogy ez jövő Szerdán minden fogyatkozás nélkül Parnóra^[63] szállíthassa, az honnét, hová lészen szükséges könnyebben oda szállíthatjuk. Különben se cselekedjék pedig kegyelmed mert az Nemes Vár[megyé]nek nagy kárában forgó állapot. Ezenkívül pedig kegyelmed Szécs (Szecs)^[64] körül való falukon, úgy mint Parnón, Technán (Tehnán),^[65] Kohányban,^[66] Szécsben, Bacskón (Bacskon),^[67] Sztankócon (Sztankoczon),^[68] Kereplyén (Kereplyen),^[69] olyan dispositiot^[70] tegyen, hogy készen legyen kegyelmednek kétszáz kenyere, hogy ahová lészen szükséges oda fordíthassuk, ki is a szegénységtől fog acceptaltatni,^[71] mind jó gabonából való házi kenyerek legyenek pedi[g]; Az lakosok békével legyenek házoknál, semmi bán[táso]k nem lészen, ha valaki ki talál bontakozni^[72] falu[já]ból meg búsul érette; így mondja meg kegyelmed nekiek. Ezzel sokáig éljen kegyelmed jó égészségben kívánom. Datum in Arce Csicsva. 17. Junii Anno 1703.^[73]

Kegyelmednek

kész szolgája

Szent Ivá[nÿ] Mihály mp^[74]

P. s.: Banoczÿ Uram^[75] is fogja kegyelmedet

ezen [do]logban segíteni.

Hátírat:

No 37

Generoso Domino Georgio Horvath

Inclyti Comitatus Zempliniensis Jurato Assessori etc.

Domino mihi observandissimo etc.^[76]

Cito

Cito

Citissme^[77]

Porubka^[78] ibi vel ubi.^[79]

Zemplén vármegye hajdúinak névsorai

HU-MNL-BAZML-IV.2001.p. Mondy Miklós által rendezett iratok. 2. csomó. No. 186. b. A Zemplén vármegye szolgálatára felesküdött hajdúk névsora. 1703. február 6.–július 1.

Anno 1703 die 6. Februarÿ Nemes Vármegye Szolgálatára nevezet szerint Ezen Haiduk esküttenek bé.

Tizedes Komán Pál

            Koleszár

            Parnaÿ

            Hermány Andris

            Hofe Andris

            Monaÿ

            Olexa

            Smaida

Szacsurÿ

In Martio^[80]

Iffiu Petkóczÿ Olexa

            Hoblyak fl. 6.^[81]

            Csarnyiczki fl. 6.

Tizedes Pestÿ István.

            Horváth Istok.

            Horváth Jankó.

            Szabó Mihály.

            Ferencz.

            Sipos Jankó

            Lakatoss.

            Levik.

            Roÿ.

            Sandré

            Lekler(?) András fl. 6.

            Kardos Simko fl. 6.^[82]

Tizedes Plisko Jeczko

            Blihanczÿ

            Osvaÿ Petro

            Kamenszkÿ

            Abaidiczÿ.

            Meskár.

            Micsÿka.

            Ilykó.

            Timko

Lesznaÿ Petro in Martio^[83]

Michaél Szent Ivánÿ Vice Comes Comitatus Zempliniensis^[84]

2 Juny Hudak Janos fl. 6.

2 Juny Miklos Jurko fl. 6.

3 Juny Buraitin(?) Mihaly fl. 6.

3 Juny Pavruskan(?) Olexa fl. 6.

4 Juny Smaida Hricz(?) fl. 6.

4 Juny Uyhelyi Marton fl. 6.

8 Juny Kalaj Miska fl. 6.

8 Juny Kapasi Janos fl. 6.

9 Juny Petkaszk(?) Joan fl. 6.

4 Juny Smaida Hricz(?) fl. 6.

11 Juny Jesznobszki(?) Jaczko fl. 6.

14 Juny Herman Andris(?) fl. 6.

20 Juny Popuv Mihal(?) fl. 6.

20 Juny Soza Lukacs(?) fl. 6.

24 Juny Macskovics(?) Joan fl. 6.

1 July Lenart Andras fl. 6.

1 July Sklenicsar Balint fl. 6.

HU-MNL-BAZML-IV.2001.p. Mondy Miklós által rendezett iratok. 2. csomó. No. 186. c. Zemplén vármegyei hajdúk fizetési jegyzéke. Homonna, 1703. augusztus 5.

Hajdúk fizetése a 1. July A^o 1703.[85]

Resko Ferenc Hadnagy …………………………………………… fl. 36.

1. Pesti Tizedesnek ………………………………………………   fl. 12.

2. Palko Tizedesnek ………………………………………………  fl. 12.

3. Horvat Istoknak Tizedesnek …………………………………… fl. 12.

4. Plisko Tizedesnek ……………………………………………… fl. 12.

5. Horvath Janko …………………………………………………  fl. 9.

6. Kamenyecski(?) ………………………………………………… fl. 9.

7. Koleszar …………………………………………………………fl. 9.

8. Roy ……………………………………………………………    fl. 9.

9. Lakatos ………………………………………………………… fl. 9.

10. Monay ………………………………………………………… fl. 9.

11. Henczoczki^[86] …………………………………………………   fl. 9.

12. Levik Jaczko ……………………………………………………fl. 9.

13. Abaidics(?)………………………………………………………fl. 9.

14. Sipos ……………………………………………………………fl. 9.

15. Blihanics(?)………………………………………………………fl. 9.

16. Hermaneczy Idősbik Andras(?)..…………………………………fl. 9.

17. Sandrej …….……………………………………………………fl. 9.

18. Petkoczi^[87] Olexa ifiabik   ………………………………………  fl. 9.

19. Timko   …………………………………………………………fl. 9.

20. Meskar  …………………………………………………………fl. 9.

21. Illyko ……………………………………………………………fl. 9.

22. Smaida   …………………………………………………………fl. 9.

23. Kocsordi(?)………………………………………………………fl. 9.

24. Szabo Mihaly ……………………………………………………fl. 9.

25. Parnaj^[88]  …………………………………………………………fl. 9.

26. Öregbik Szacsuri^[89] ………………………………………………fl. 9.

27. Öregbik Petkoczi Olexa …………………………………………fl. 9.

28. Osvai Petro………………………………………………………fl. 9.

29. Miska ……………………………………………………………fl. 9.

30. Hniska(?) ………………………………………………………  fl. 6. A 1. Junÿ^[90]

31. Szolyenszki Andras………………………………………………fl. 6.

32. Leher(?) Andras …………………………………………………fl. 6.

33. Burjak(?) Mihaly …………………………………………………fl. 6.

34. Pavruckanin Olexa ………………………………………………fl. 6.

35. Popuv Michal ……………………………………………………fl. 6.

36. Petkoczy Ivan/Joan………………………………………………fl. 6.

37. Parnaj Palko………………………………………………………fl. 6.

38. Smaida ifiabik …………………………………………………… fl. 6.

39. Matyaskai^[91] Miklos ……………………………………………… fl. 6.

40. Sklenicsar Balint  ………………………………………………… fl. 6.

41. Suga Lukacs……………………………………………………… fl. 6.

42. Lenart Andras  ……………………………………………………fl. 6.

43. Jesztrebi^[92] Jaczko…………………………………………………  fl.6.

44. Kalai…………….…………………………………………………fl. 6.

45. Szacsuri Demko……………………………………………………fl. 6.

46. Hoblyak……………………………………………………………fl. 6.

47. Ujhelyi Marton……………………………………………………. fl. 6.

48. Kajatinak  ………………………………………………………… fl. 6.

49. Matyaskai Voscsinka ……………………………………………… fl. 6.

50. Macskanics Joan……………………………………………………fl. 6.

Summa Erogationis                                                                           fl. 438 Ung.^[93]

Solutum 5 Augusti in Homonna^[94]

Resko Ferenc X keze vonása

Nemes Vármegye Hadnagya

Coram me Paulo Szabó mp.[95]

15 Augusti. Hudak Andr…………………………………………………fl. 6.

21 Augusti. Sedik Gyurka ………………………………………………  fl. 6.

21 Augusti. Czehlar(?) Janos ……………………………………………  fl. 6.

22 Augusti. Mezes Simko ………………………………………………  fl. 6.

Hátirat:

385 fl.

HU-MNL-BAZML-IV.2001.p. Mondy Miklós által rendezett iratok. 2. csomó. No. 178. A Zemplén vármegyében tartózkodó császári katonaság, valamint a Tokaj és Ungvár alatt lévő kuruc hadak élelmezése. Barankó János hadbiztos, Szőlősy András íródeák és mások által aláírt nyugták 1703.

Benne:

Szentiványi Mihály Zemplén vármegyei alispán utasítása Munkácsy János perceptornak a vármegyei hajdúk fizetéséről. Csicsva, 1705. augusztus 19. (Szentiványi Mihály Zemplén vármegyei alispán utasítása Munkácsy János perceptornak, hogy gróf Barkóczy Ferenc főispán és gróf Klobusiczky Ferenc személynök levelei nyomán a vármegyei hajdúk számára, mivel e „mostani súlyos időben szolgáltuk megkívántatik”, mind a tizedeseknek, mind a közlegényeknek, úgy mint 50 személynek, az elmúlt három hónapi fizetésüket egy–egy forintjával fizesse ki. Csicsva, 1705. augusztus 19.)

(Az utasítás hátoldalán olvasható: Resko Ferenc Zemplén vármegye hadnagya nyugtája, aki Munkácsy János perceptortól átvett 50 személyre 150 magyar forintot. Homonna, 1703. augusztus 24.)

Nemzetes Munkácsÿ János perceptor^[96] Uramnak praesentibus Committaltatik;^[97] Mint hogy mind Méltóságos Fő Ispán Uram^[98] mind pedig Personalis Uram^[99] Ő Nagyságok levelét az hajdúk #fizetése^[100] iránt vettem mivel mostani időben szolgálatuk megkívántatik szorgalmatosan, azért kegyelmed az elmúlt három holnapi fizetéseket mind közlegénynek, mind pedig Tizedeseknek egy egy forinttal augeállya,^[101] úgy mint ötven Személynek. Datum Csicsva die 19. Aug. 1703.^[102]

Szent Ivánÿ Mihály

Nemes Zemplén Vármegyének Wice Ispánÿa mp.

Hátirati nyugta:

Recognoscalom^[103] per praesentes^[104] Hogy ezen Commissio^[105] szerint Levaltam^[106] Munkácsÿ János Perceptor úrtól per flor Ungr Tress^[107] aki teszen flor Ungr^[108] százötven, kiről őkegyelmét quitalom.^[109] Homonnae die. 24. Augusti 1703.^[110]

Resko Ferenc Nemes

Zemplén vár Hadnagÿa

manu aliena, +^[111]

Coram me Georgio Bucsanj^[112] mp.^[113]

125 Rx

HU-MNL-BAZML-IV.2001.p. Mondy Miklós által rendezett iratok. 2. csomó. No. 178. A Zemplén vármegyében tartózkodó császári katonaság, valamint a Tokaj és Ungvár alatt lévő kuruc hadak élelmezése. Barankó János hadbiztos, Szőlősy András íródeák és mások által aláírt nyugták 1703.

Benne: Gróf Barkóczy Ferenc^[114] Zemplén vármegyei főispán levele Nagy Györgynek, „jámbor szolgájának” a csicsvai hajdúk fizetéséről. Kassa, 1703. augusztus 30.

Isten megáldjon.

Leveledet vettem, mit írt megértettem mert mint emberséges emberekhez illik, viseljétek magatokat úgy Őfelségéhez való hűségteket tartsátok meg, az Gyalog Hadnagynak is meg mondhad hogy viselje emberül magát, s fizetések/fizetségek is meglészen böcsülettel, ha bátorságos lesz által küldeni elküldhetek Munkácsi (Munkacsi) Uramhoz^[115] az pénzért jobb hogy ott legyen Csicsván, hogy az Hajdúk fizetetlen ne maradjanak ím mit írjon nékem Munkácsi (Munkacsi) Uram oda küldöttem. Ezzel Isten veled. Kassa 30 Augusti 1703.^[116]

Kegyelmes Urad

G Barkóczy (Barkoczy) Ferenc mp.^[117]

Címzés:

Nemzetes Nagy György Jámbor szolgámnak adassék

Csicsva.