Találatok

Öt év elteltével ismét Szolnokra látogatott a Családtörténeti Kutatóhelyek Baráti Köre. 2026. március 18-án egész napos kirándulást szervezett a Kör vezetője, Beszeda László Jász-Nagykun-Szolnok vármegye székhelyére, ahol a tagok délelőtt a levéltárat, délután pedig a Damjanich János Múzeumot, illetve a Szolnoki Galériát látogatták meg.
Típus: Hír
Folytatódott a Magyar Történelmi Társulattal közösen szervezett Levéltári Délutánok tudományos ismeretterjesztő sorozatunk, ebben a félévben a fókuszt a 16-19. századra helyezzük. Március 3-án Lakatos Bálint, a HUN-REN-MNL-SZTE Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa adott elő „A Magyar Királyság, a Habsburgok és az oszmán veszély 1521–1526” címmel.
Típus: Hír
Egy rendkívül érdekes, filmszerű jeleneteket is gazdagon tartalmazó első világháborús kötetet, egy naplót mutattak be a Bécsi kapu téri levéltári palotában. A könyv annyira olvasmányos és izgalmas, hogy a kiadvány gondozói szerint annak története alapján akár játékfilmet is lehetne forgatni.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Vidróczki Márton a magyar betyárvilág egyik legismertebb alakja, életéről mégis kevés hiteles adat áll rendelkezésünkre. 1870 és 1873 közötti ténykedése alatt egyszer sem került a törvény kezére, így bírósági jegyzőkönyvek helyett főként a korabeli újságcikkek, és a halálát követő legendák szolgálnak némi támpontként. Jelen írásban igyekszünk bemutatni azon levéltárunkban fellelhető forrásokat, amelyek az egykori betyárvezérről rendelkezésre állnak.
Típus: Hír
Szakmai látogatást tettek az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárának vezetői – mások mellett Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária főigazgató és Garamvölgyi László főigazgató-helyettes – március 24-én a Bécsi kapu téri levéltári palotában, ahol a delegáció szakmai megbeszélést folytatott a Magyar Nemzeti Levéltár vezetésével.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Kassára érkezett a visegrádi országok körutas városait bemutató vándorkiállítás. A tárlat április közepéig a kassai művészeti élet kiemelkedően aktív központjában, a Rovás Galériában nyitvatartási időben ingyenesen látogatható. A Visegrádi alap támogatásával összeállított anyag korábban Brnoban, Krakkóban és Szegeden is látható volt.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
A Hadtörténelmi Intézet és Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár és az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja közös konzorciumi pályázata keretében, az ELTE HTK Mohács500 projektkeretéből az ELTE HTK Történettudományi Intézet kiadásában, az MNL főlevéltárosa, C. Tóth Norbert szerkesztésében megjelent a II. Lajos király oklevelei és levelei 1521–1526 - Regesta litterarum et epistolarum Ludovici secundi regis Hungariae et Bohemiae ab anno 1521 ad annum 1526 című kötet.
Típus: Hír

Pages