Levéltári élet
2023.12.31.
Mint nagyon sok dologról, a szilveszterről és az újév napjáról is eltérő módon gondolkodunk. Sokan vannak, akikből meglehetősen heves érzelmeket, lelkesedést és egy kicsit talán reménykedést vált ki az év vége, mások azt mondják, ez a két nap is olyan, mint a többi, és amíg egyesek mulatnak, ők alszanak egy jót. Rokonszenvezzünk bármelyik állásponttal, vagy adjunk egy kicsit mindkét félnek igazat, egy dolog azért biztos, az újév első napja mindenképpen ünnepnap, amikor érdemes megpihenni, és egy kicsit visszaemlékezni.
2023.12.24.
Rohanó világban élünk – ezt halljunk mindenhol. Úgy hiszem, ezt a megállapítást tényszerűen mindannyian elismerjük, nem is nagyon tehetünk mást. Más kérdés, hogy erre a helyzetre eltérő módon reagálunk. Sokan teljes mellszélességgel részt vesznek a rohanásban, és „haladnak az árral”, mások a parthoz közelebb, időnként kapaszkodókat keresve araszolnak előre, esetleg egy-egy szigeten meg is pihennek olykor. Néhányan pedig megpróbálnak szembe menni az árral, de ezek a kísérletek lemondásokkal járnak, és nem ígérnek könnyű sikert. A döntés mindig a mi kezünkben van.
2023.11.22.
A Magyar Országos Levéltár, Budapest Főváros Levéltára, a Magyar Levéltárosok Egyesülete és Románia Nemzeti Levéltára (RNL) 2011. július 13-án Gyulafehérváron együttműködési megállapodást kötött. Az aláíró felek vállalták, hogy a romániai levéltárakban 1918/1919-ig keletkezett erdélyi vonatkozású fondokról, állagokról, sorozatokról és gyűjteményekről, illetve a Magyarország e tekintetben meghatározó levéltáraiban található erdélyi vonatkozású fondokról, állagokról és sorozatokról részletes jegyzéket készítenek és azokat kölcsönösen lefordítják.
2023.11.20.
Rangos konferencián képviselte Luxemburgban a Magyar Nemzeti Levéltárat (MNL) Szatucsek Zoltán, az Informatikai és Innovációs Igazgatóságának vezetője. A rendezvény központi témája az volt, hogy miként lehet a mesterséges intelligenciát levéltári feladatokra használni. E témában a kutatóintézetekből, levéltárakból és az Európai Unió különböző szervezeteitől érkezett szakemberek osztották meg rendkívül fontos kutatási eredményeiket.
2023.11.17.
Családfamesék címmel új sorozat indult a közelmúltban az M5 kulturális csatornán, amelyben a nézőket a családfakutatás technikáiba, rejtelmeibe avatják be egy-egy ismert személy példáján keresztül. A csatorna a műsor készítése kapcsán együttműködik a Magyar Nemzeti Levéltárral, a közös munkáról és annak gyümölcseiről Ritter Györgyöt, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára főlevéltárosát kérdeztük.
2023.11.13.
A fenti címben olvasható képzést a Múzeumi Állományvédelmi Bizottság szervezte, a Múzeumi Állományvédelmi Program keretében, és az Országos Múzeumi Raktározási és Restaurálási Gyűjteményi Központban került lebonyolításra.
2023.11.03.
Kiemelkedő szakmai munkássága elismeréseként Ember Győző-díjat vehetett át október 3-án, pénteken a Levéltár Bécsi kapu téri palotájában Fiziker Róbert levéltáros-történész, az elismerést Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója adta át.
2022.12.06.
Szőke Zoltán kollégánk (minőségirányítási vezető, MNL Szakmai Koordinációs Igazgatóság) hosszú évek során tudatosan gyűjtött, a vietnámi háborúval és általában a hidegháborús korszakkal, annak történeti értelmezésével foglalkozó tematikus gyűjteményét a Levéltártudományi Szakkönyvtárnak ajándékozta.
2022.11.23.
2022. november 16-án nemzetközi levéltári könyvbemutatóra került sor Nagyváradon a Román Nemzeti Levéltár és a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójának, valamint számos érdeklődő jelenlétében.
2022.09.19.
100 éve született dr. Bogdán István (Budapest, 1922. szeptember 15. – Budapest, 2001. május 11.), az Országos Levéltár könyvtárának tudós vezetője, hatalmas munkabírású kutató, a történelemtudomány doktora.