Hírek
Ládafia: A hónap dokumentuma az MNL Békés Vármegyei Levéltárából
2024.12.12.
A gyulai evangélikus egyházközség a 20. század elején alakult meg, de hogy pontosan melyik dátum is tekinthető a megalapításának, nem könnyű eldönteni. Ugyanis háromszor is kimondták létrejöttét, igaz, különböző (fiók-, missziói- és anyaegyházi) státuszokban. Ráadásul, az egyház felépítésének megfelelően, mindegyiket három alkalommal: előbb a helyi, majd az egyházmegyei és végül az egyházkerületi közgyűlésen. Így előzetesen talán elég lesz annyit leszögezni, hogy az önálló gyulai evangélikus gyülekezet idén ünnepelhette meg a fennállása századik évfordulóját.
2024.11.21.
2024. november 19-én átadtuk a „Legyél krónikás! – Elmesélem 1000 szóban” című pályázat Békés vármegyei díjait és elismeréseit.
Ládafia: A hónap dokumentuma az MNL Békés Vármegyei Levéltárából
2024.11.18.
A levéltárakban őrzött dokumentumok rendkívül sokfélék lehetnek. Csak nagyságukat tekintve roppant változatos képet mutatnak: vannak közöttük másfélezer oldalas, terjedelmes jegyzőkönyvek vagy többszáz szelvényből álló, adatgazdag kataszteri térképek, de aprócska, tenyérben elférő iratféleségek ugyanúgy felbukkannak az archívumok mélyén. Utóbbiaknak, az aprónyomtatványoknak jellegzetes darabjai a névjegyek is.
Ládafia: A hónap dokumentuma az MNL Békés Vármegyei Levéltárából
2024.10.22.
2024.09.26.
Tisztelettel hívunk minden érdeklődőt idei konferenciánkra, amely ezúttal a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Stefánia-szárnyában (Gyula Kossuth u. 15.) kerül megrendezésre 2024. október 4-én 10 órától.
Ládafia: A hónap dokumentuma az MNL Békés Vármegyei Levéltárából
2024.09.11.
Vándorkiállítás az MNL Békés Vármegyei Levéltárában
2024.08.29.
A Magyar Nemzeti Levéltár is csatlakozik a 2024 júliusában útjára bocsájtott „1100 éve Európában, 20 éve az Unióban” programsorozathoz a „Magyarul Európában” című vándorkiállításával.