Hazánkban a Rákosi nevével fémjelzett totalitárius rendszer gyökeresen új gazdasági, társadalmi, kulturális és "morális" értékrendet igyekezett megvalósítani, az országot a Szovjetunióhoz igazítani, szovjetizálni. Kizárólagosságra törekvésével akarta visszaszorítani vagy megsemmisíteni a vele ellentétes nézetű szervezeteket, a szabadságjogok megvonásával megszüntetni a civil társadalom autonómiáját. Az erőszakos iparosítás és tsz szervezés következményei, a kitelepítések és internálások, a közigazgatásban végrehajtott B-listázások, a beszolgáltatás és más hasonló intézkedések a társadalom szinte minden csoportját sújtották. A mindenütt jelenlévő, mindent szemmel tartó ÁVH ténykedése csak fokozta a rendszerrel való szembenállást.
1956 nyarán az értelmiség különböző csoportjai a szűk lehetőségek között hangot mertek adni a felgyülemlett társadalmi problémáknak. A lengyelországi elégedetlenségi hullám erjesztőleg hatott a hazai eseményekre is. Október 23-án az egyetemi ifjúság a lengyelekkel való szolidaritást vállalva, békés tüntetést szervezett Budapesten. Az e napon kifejezésre juttatott követelések egyöntetűen fogalmazták meg, mi az, amit a magyar társadalom akart. Mindenekelőtt a szovjet típusú uralmi rendszer lebontását, a megszálló szovjet hadsereg kivonulását, az ország függetlenségét, nemzeti tradíciók ápolását, demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartását, többpártrendszert, szabad választásokat, vagyis alapvetően nyugati mintájú demokráciát, annak intézményes és jogi kellékeivel együtt.
A forradalom napjaiban egy alávetett, megfélemlített, kisemmizett nép ereje mutatkozott meg, a magyar társadalom első összefogása a kommunista rendszer bevezetésének kísérlete ellen.
