Kiss Ernő búcsúlevele

Szerző: Németh György
2019.10.04.
Kiss Ernő 170 évvel ezelőtt íródott, eddig ismeretlen búcsúlevele a Központi Antikvárium árverésén bukkant fel. Az állami elővásárlási joggal élve, a fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával kerülhetett intézményünkbe e becses dokumentum.

Az Aradon kivégzett honvédtisztek emlékezete mindig kiemelt szerepet játszott 1848–1849 kultuszán belül. A hozzájuk köthető tárgyi emlékeket már a kivégzésüket követő évtizedekben elkezdték összegyűjteni, a börtönben kelt irataik publikálása is megindult a 19. század végén. Fontos mérföldkövet jelentett Katona Tamás munkássága, aki 1979 és 2002 között négy kiadást megélt, Az aradi vértanúk című művében tudományos igényességgel gyűjtötte össze és publikálta a velük kapcsolatos iratokat. Meglepő lehet, de többségük életét eddig még nem dolgozták fel monográfia formájában. Örömteli változást jelent ez ügyben egy néhány éve indult könyvsorozat, amelynek egy-egy kötete nem csak a közismert tizenhárom törzstisztet mutatja be, hanem a megtorlás kevésbé ismert alakjait is.

Kiss Ernő arcképe
Jelzet: MNL OL, 1526 utáni gyűjtemény, 1848/49-es és emigrációs iratok gyűjteménye, Történelmi események és személyek képes ábrázolásai (R 52), II., 1., No. 8.

 

A 13 vértanútól fogságuk idejéből körülbelül ötven darab levél ismert, ebből húsz tekinthető búcsúlevélnek. Ezek tartalmi elemeik mellett keletkezési idejük alapján is könnyen elkülöníthetők: azokról van szó, amelyek a Haynau által jóváhagyott ítéletek 1849. október 5-i, reggeli kihirdetése után íródtak. A címzettek általában a legközelebbi hozzátartozók: feleség, szülő, gyermek, testvér, sógor, egyéb rokon, illetve olyan személyek, aki velük kapcsolatban álltak, és a későbbiek során bármiben a segítségükre lehettek. A húsz darab ismert búcsúlevél nyolc vértanúhoz köthető, de a korabeli visszaemlékezések szerint a másik öt tábornok (Aulich Lajos, Dessewffy Arisztid, Láhner György, Knezich Károly, Török Ignác) is írt legalább egy levelet valakinek a kivégzés előtti utolsó napon.

 

A Kiss család és címere

Kiss Ernő gazdag, örmény eredetű családból származott. A család anyagi jólétének alapjait hadiszállítóként a dédapa, Kiss Gergely tette le, aki 1760-ban kapott Mária Teréziától nemesi rangot. A nemesi előnevet adó eleméri és ittebei uradalmakat fia, Izsák előbb bérelte, majd 1782-ben királyi adományként meg is kapta.

A levélpapíron is látható családi címer hasított pajzsának jobb, ezüst mezejében a hasításhoz illesztett, fejét jobbra fordító, kiterjesztett szárnyú fekete fél sas látható, a bal, kék mező ezüst pólyával osztott, fent három arany csillag, lent ágaskodó, jobbra lépő arany oroszlán. A színeket a 18. század óta grafikus szimbólumok jelölik a pecséteken, a vízszintes vonalazás a kék szint jelöli, a jelölés nélküli mezők és címerábrák ezüst mázúak, az arany mázat pontok szimbolizálják. A címer lenyomatának mérete a levélen nagyon kicsi, viszont a bal mező vízszintes vonalai, nagyítóval megvizsgálva, egyértelműen látszanak a pólya felett, tehát a mező kék színű. A levélpapíron a címerpajzsot hétágú korona fedi.

 

A Kiss Ernő címeres levélpapírja
Jelzet: MNL OL, 1526 utáni gyűjtemény, 1848/49-es és emigrációs iratok gyűjteménye, Az 1848/49-i forradalomban résztvettek elítélésére vonatkozó iratok (R 33), No. 57.
 

Kiss Ernőnek eddig két, október 5-i keltezésű leveléről tudtunk. Mindkettőt a leányainak, Rózának (Bobor Györgyné) és Augusztának (Dániel Jánosné) írta. A mártír tábornok 1799. június 13-án született Temesváron Kiss Ágost és Bogdanovics Anna gyermekeként. Édesapját korán elvesztette, édesanyja pedig ismét férjhez ment, ezúttal Ernst von Leeuwen báróhoz, ebből a frigyből született a húga, Juliana, jelen levél címzettje.

A búcsúlevél maga három beírt oldalból, címzésből és egy plusz borítékból áll, német nyelven íródott a Kiss család címerével nyomott levélpapírra. Sok tartalmi hasonlóságot mutat Kiss Ernő ugyanezen a napon kelt két másik levelével. Kiderül belőle, hogy kudarcot vallott hozzátartozóinak azon fáradozása, hogy perében kedvező ítélet szülessék. A sorsába beletörődő tábornok nagyon erősen, már-már túlzóan hangsúlyozza az uralkodóház iránti hűségét. Saját életét nem tudta ugyan megmenteni, de talán abban még bízhatott, hogy így a családja kedvezőbb elbírálás alá fog esni. Tetteiben elmondása szerint az vezérelte, hogy az Ausztriával való békés megoldást elősegítse. Mikor ez nem sikerült, kérte a honvédseregből való elbocsájtását. Az eset 1849 januárjában történt, Kossuth azonban elutasította a kérést, és nem is maradt fenn ezzel kapcsolatos dokumentum. Talán ez a legfontosabb új információ az egész levélben, amelynek szövege magyar fordításban így hangzik:

Angyali jóságú Nővér!

Hiába fáradoztál, a borzasztó sors szörnyű módon határozott felettem. Te tudod a legjobban igazolni, mennyire híve voltam az ausztriai háznak. Nem kevésbé tudod, hogy amikor Magyarországot szolgáltam, azért tettem, hogy Ausztriát egy üdvös békéhez segítsem. Sajnos, nem sikerült ezt elérnem, és mint tudod, elbocsátásomat akartam, amit megtagadtak tőlem.
Haldokló bátyád kérése az, ha már többé nem leszek, hogy menj el Uralkodónkhoz, és mondd el neki, hogy utolsó utamat az a gondolat és az a tudat erősítette, hogy Ausztria hű alattvalójaként haltam meg.
Ne haragudj senkire, bocsáss meg ellenségeimnek, miként én is megbocsátok nekik! Istenhez az lesz utolsó imám, hogy erősítsen meg téged, hogy elviseld ezt a szerencsétlenséget. Vigasztalódj, és keress megerősödést ártatlanságom gondolatában!
Megáldalak téged, férjedet, gyermekeidet, imádkozzatok érettem, és keress megerősödést ártatlanságom tudatában.
 

Szerencsétlen, haldokló bátyád, Ernő
Arad, 1849. október 5.

Címzés:
Hőn szeretett nővéremnek, Julienak
Danielnénál leadandó

A borítékon olvasható feljegyzés:
Hőn szeretett felejthetetlen bátyámnak, Ernőnek a fogságából életének utolsó perceiben írott levele – egy hajfürtjével és a sírjáról származó kővel együtt.

Kiss Ernő búcsúlevele féltestvéréhez, Julianna von Leeuwenhez, Arad, 1849. október. 5.
Jelzet: MNL OL, 1526 utáni gyűjtemény, 1848/49-es és emigrációs iratok gyűjteménye, Az 1848/49-i forradalomban résztvettek elítélésére vonatkozó iratok (R 33), No. 57.

Kiss Ernő, valószínűleg mostohaapja hatására, aki egészen a császári-királyi tábornoki rangig emelkedett, lépett katonai pályára. Kizárólag lovasezredekben szolgált, 1845-ben nevezték ki a 2. (Hannover) huszárezred ezredesévé. Ebben a rangban és beosztásban érte 1848 tavaszán a forradalom kitörése. Állomáshelye a Temesvár melletti Újpécsen volt, amelynek közelében feküdtek saját birtokai is. Hamarosan tevőlegesen is bekapcsolódott a szerb felkelők elleni harcokba. A nevéhez fűződik a szabadságharc első jelentősebb sikere, a perlaszi tábor 1848. szeptember 2-i bevétele.

 

Hirdetmény a perlaszi ütközetről
Jelzet: MNL OL, 1526 utáni gyűjtemény, 1848/49-es és emigrációs iratok gyűjteménye, Az 1848/49-i forradalomra, szabadságharcra és emigrációra vonatkozó nyomtatványok (R 32), No. 905.

 

A perlaszi győzelem hozta meg Kiss Ernő számára az országos ismertséget. Kossuth szeptemberben fel is rendelte a Temesi Bánságból, mivel a Jelačić horvát bán elől a főváros irányába visszavonuló magyar sereg parancsnokává akarta kinevezni. Móga János a Velencei-tó partján végül vállalta, hogy megütközzön a horvátokkal, így Kiss Ernő csak szemlélőként vett részt a pákozdi csatában.

A honvédseregbe ezredesként került át, a magyar kormány mellett végig kitartó, egykori császári-királyi tiszteket figyelembe véve ez kiemelkedően magas rang volt. Ha tábornoktársaival összehasonlítjuk, akkor különösen látványos a különbség: Perczel Mórnak nem volt korábban tiszti rangja, Görgei Artúr és Klapka György főhadnagyok voltak csak, Leiningen-Westerburg Károly, Damjanich János, Knezich Károly, Poeltenberg Ernő és Nagysándor József pedig csupán századosok. Kiss Ernőhöz ilyen tekintetben kizárólag a szintén ezredesként az 5. (Radetzky) huszárezredet vezető Mészáros Lázár hadügyminiszter mérhető. Mindkettőjüknek fontos szerep jutott a szerveződő honvéd tábornoki karban, a legmagasabb, altábornagyi rangot elnyerő hat főtiszt között találjuk őket. Kiss Ernő szerepe azért érdekes, mert ő volt a honvédsereg elsőként előléptetett vezérőrnagya és altábornagya is.

Hadvezéri képességei azonban behatároltak voltak, néhány huszárszázad vezetésével még elboldogult ugyan, de bonyolultabb, több fegyvernemet és nagyobb tömegeket érintő hadműveletek megtervezése és kivitelezése már meghaladta a tudását. Ez mutatkozott meg 1848–49 fordulóján, amikor a pancsovai szerb tábor megtámadásakor vereséget szenvedett. Beosztott tisztjei kezdeményezték az eltávolítását, de a helyzetet érzékelve maga adta be a lemondását. Ezt követően már nem vezényelt csapatokat, a szabadságharc alatt a kormány mellett végig adminisztratív beosztásokban volt. Többször helyettesítette a távollévő hadügyminisztert, neve még 1849 nyarán is felmerült, mint lehetséges fővezér, de maga utasította el a lehetőséget.

 

Az aradi elítéltekről készült összesítés
Jelzet: MNL OL, 1526 utáni gyűjtemény, 1848/49-es és emigrációs iratok gyűjteménye, Történelmi események és személyek képes ábrázolásai (R 52), I., 1., No. 14.
 

Kiss Ernő Világosnál esett fogságba, az ő pere kezdődött és zárult is a legkorábban. 1849. szeptember 21-én a hadbíróság egyhangúlag lőpor és golyó általi halálra ítélte tiszti rangjának és kitüntetéseinek, valamit minden ingó és ingatlan vagyonának elvesztése mellett. Mivel császár-királyi reguláris csapatok ellen soha sem harcolt, ennek köszönhette, hogy nem a kötél által kivégzett kilenc tábornok közé került.

Kiss Ernő a vizsgálati fogság alatt jelen búcsúlevél címzettjének, Juliana von Leeuwennek a férjével, Alois Fedrigonival napi szinten tartotta a kapcsolatot, sőt szeptember elején egy sétája során még Juliana-val is tudott néhány percet beszélni.

Október 6-án reggel fél hatkor a golyó általi halálra ítélt négy főtiszt gyóntatója kíséretében hagyta el az aradi várat. Kiss Ernőt Marchot Eduárd káplár kísérte. Bekanyarodtak a sáncok közé, ahol minden elítélttel szemben három katona sorakozott fel. A sortűz eldördülte után csak Kiss Ernő maradt féltérdre ereszkedve, a többiek arcra buktak. Közvetlen közelről adták meg neki a kegyelemlövést. Az ekkor még a cellájában tartózkodó Leiningen-Westerburg Károly így örökítette meg ezt a szintén intézményünkben őrzött búcsúlevelében:  „Éppen most szenvedtek ki négyen közülünk, még visszhangzanak a lövések szívemben.”

Kiss Ernő holtestét másnap éjszaka ásta ki hűséges tisztiszolgája, Kovács Mihály, és egy ismerős segítségével bevitte Aradra. Ott lemosdatták, felöltöztették és egy egyszerű koporsóba téve vitték ki a temetőbe, ahol a temetőszolgát lefizetve álnéven eltemették. Hat héttel később Katalinfalvára (ma Ravni Topolovac, Szerbia), egy rokon család sírboltjába vitték át, itt tizenhat évet töltött, utána került végső nyughelyére az eleméri templom sírboltjába.
 

A címerleírást Kurecskó Mihály főlevéltáros (MNL OL) készítette, segítségét ezúton is köszönöm!

Iratfotók: Lantos Zsuzsanna (MNL)

 

Felhasznált irodalom:

Hegedüs János – Vendrei (Aschermann) Ferenc: Kiss Ernő altábornagy, „a bánsági nábob”. Szerkesztette: Hermann Róbert. Budapest, 2018.

Hermann Róbert: Kossuth hadserege, Kossuth fővezérei. Budapest, 2007.

Hermann Róbert: „Mit a sors reám mért – nehány óra múlva tűrni fogom.” Nagysándor József tábornok búcsúlevele. Hadtörténelmi Közlemények 128. (2015) 2. sz. 542–545.

Katona Tamás: Az aradi vértanúk. Budapest, 2002.

Utolsó frissítés:

2019.10.14.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges