Kávéházból rendőrség
Az 1895-ben megnyitott kétemeletes Nemzeti Szálló homlokzatán még ma is olvasható a téglákból kirakott felirat: „GRAND HOTEL”. A megyeszékhely első igazi kávéházának otthont adó épület nemcsak bálteremmel és ártézi kúttal, de Szolnokon elsőként saját villanyteleppel is rendelkezett. Az építtető Fodor Dániel jó üzleti érzékkel helyezte szállodáját a Szapáry utca közepére, mely akkoriban az úri közönség korzója volt.
1922 végén újból a lakosság figyelmének középpontjába került, hiszen ekkor kezdte meg működését az épület mozivá átalakított dísztermében a Nemzeti Mozgó is. Eközben a Nemzeti Kávéház is tovább működött, mely a két világháború között leginkább a szolnoki felső középosztályba tartozó zsidók törzshelye volt, míg a tisztviselői elité a Tisza Szálló. Természetesen mindkét helyre betértek zsidók és keresztények is, főleg a férfiak rendeztek kártya-partikat és folytattak közös eszmecserét.
A kávéházi élet a polgári életmód, a társas érintkezés szerves részévé vált. Ezért írhatta 1948 júliusában a Tiszavidék újságírója, hogy a Nemzeti Kávéház bezárása: „Szimbólum és valóság azért, mert a kávéház redőnyeinek lehúzása része annak a társadalmi változásnak, amely hazánkban végbement. Az az osztály, amely valamikor a társadalmi fejlődést jelentette, ma annak akadályozójává vált, túlélte magát. Új erők léptek a történelem színpadára. Ezek az erők – munkások, értelmiségiek, parasztok – már nem „kapucinerek” mellett tanakodnak a világ ügyeiről. Ennek a tömegnek belső ereje szétfeszíti a polgári társadalom üres kereteit, hogy felépítse a szabad emberek új hazáját.”
A cikkíró bizonyára sosem járt a Nemzeti Kávéházban, mivel a törzsközönség összetételét nem ismerve a liberális polgárságot is egy kalap alá vette Szálasi támogatóival, a teljes polgárságot felelőssé téve a második világháború borzalmaiért. Mondandóját az alábbi kijelentéssel zárta: „Eltűnik városunkból a „Nemzeti Kávéház” is, hogy helyet adjon népi demokráciánk szilárd pillérének, a demokratikus rendőrségnek.”
A kávézó július 1-én zárta be kapuit, a hó végével pedig valóban szimbolikus módon oda költözött a rendőrség.
A háború utáni években a súlyos légitámadásokat szenvedett városban komoly gondot okozott a különböző hivatalok, szervezetek, pártok és bombakárosult családok lakáshoz juttatása, ezért a hasonló szükségmegoldások még 1948-ban is mindennaposnak számítottak.
Ennek nyomait őrzi az a néhány szál irat is, mely ugyanebből az évből maradt fenn és a rendőrség költözésének körülményeit rögzíti. Ezekből megtudható, hogy az államrendőrség egy Kossuth tér 4. szám alatti (az Államvédelmi Osztály elköltözéséig közösen használt), nem megfelelően közművesített épületből előbb a Szapáry utca végén lévő Székely házba költözött volna, ám ezt a tervet a Belügyminisztérium anyagi okokból elvetette. Ezért a Szapáry utca 11. sz. alatti Vértes-féle házat szemelték ki a rendőrkapitányság helyéül. Ezt addig az Orosz Városparancsnokság használta, majd megüresedett az épület, így családokat sem kellett volna kiköltöztetni a rendőrség odaköltözésével. Erre meg is kötötték a bérleti szerződést Vértes Pálnéval még májusban. Ám júliusban újabb fordulat következett, mivel a Belügyminisztérium megvásárolta a Nemzeti Szálloda Szapáry utca 7. szám alatti épületét, így a rendőrség a Vértes ház igénybevételéről lemondott és július végén a Nemzetibe költözött.
Itt jegyezzük meg, hogy az utcát 1949-ben Ságvári Endre útra keresztelték, majd az 1960-as évektől a Ságvári Endre körút része lett. Ennek során az eredetileg a Baross utca felől induló házszámozás megfordult és a Tisza felől indulva újraszámozták a házakat. Így az addigi páratlan oldalból is páros oldal lett. 1990-ben, amikor a Szapáry utca visszanyerte régi nevét, a házszámozást változatlanul hagyták, ezért van az, hogy a jelenlegi házszámok nem egyeznek meg az 1948-ig használtakkal.
A rendőrség és az ÁVO az évtizedek során számos épületet használt, idővel a Vértes-féle házba is átköltözött a kapitányság, ahogy korábban tervezték. A Nemzeti Kávéház viszont már soha nem nyerte vissza eredeti pompáját. 1951 októberében a filmszínházat is „Vörös Csillag”-ra keresztelték, s csak 1993 októberében nyerte vissza eredeti nevét, 2002-es bezárásáig. A Szálló az évtizedek során sokféle tevékenységet kiszolgált, jelenleg bankok és üzletház működik földszintjén, míg az impozáns épület irodahelyiségei és egykori bálterme üresen várja sorsa jobbra fordulását.
Képek:
1. Tiszavidék, 1948. július 3.
2-8. Szolnok város iratai
9. A Nemzeti Szálloda épülete a tanácsi korszakban
Készítette: Csönge Attila igazgató, főlevéltáros
Források:
MNL JNSZML V. 400. Szolnok város közigazgatási iratai 5201/1948
MNL JNSZML XV. 22. Magánszemélyek digitalizált iratai: Dr. Vincze Gyula digitalizált képeslapgyűjteménye
Becsukta kapuit. In: Tiszavidék, 1948. július 3. 3. p.
Berta Ferenc: A Nemzeti Mozgó 1922-2002. Fejezetek a szolnoki mozgók történetéből. In: Tisicum 19. Szolnok, 2009. 523-533. p.
Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében. Szolnok, 2014. 125-126. p.
Szathmáry István: Az egykori világszínvonalú szolnoki kávéházat ma már csak a szél járja.
Új hozzászólás