Gróf Klebelsberg Kuno hivatali pályájának kezdete
Bármerre járunk az országban, hamarosan biztosan elénk tárul Dr. Gróf Klebelsberg Kuno (Magyarpécska, 1875. november 13. – Budapest, 1932. október 12.) vallás- és közoktatásügyi minisztersége idején (1922–1931) létrejött valamilyen szellemi alkotás, legyen az alsó-, közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény, klinikaépület, tudományos intézet vagy akár egy-egy testnevelési létesítmény. Miközben Klebelsberg elviekben is alapvetőnek tartotta az oktatás fejlesztését és a kulturális kérdések minél szélesebb térnyerését, gyakorlatiasság is jellemezte: a létrehozott intézmények sorsát feltűnő gondossággal egyengette, többek között az Országos Levéltár 1923-ban átadott Bécsi kapu téri épületének – ma is megtekinthető, jórészt történelmi, illetve kulturális témájú – belső falfestményeinek elkészültét is figyelemmel kísérte rendszeres személyes látogatásai során.
Klebelsberg Kuno jogot végzett. Életrajzírója, Huszti József idézi hivatali karrierjének kezdetét: „Miután a berlini egyetemet elvégeztem, hazajöttem és Bóné Géza Fejér megyei alispán házában találkoztam Bánffy Dezsővel. Bemutattak neki, mint szorgalmas, törekvő fiatalembert. Azt mondta, éppen ilyen emberre van szüksége: bevitt a miniszterelnökségre. Segédfogalmazó lettem, dolgoztam, tanultam folytonosan.”
Klebelsberg Kuno a miniszterelnökkel való említett találkozást követően a Miniszterelnökséghez alkalmazást kérő beadványt nyújtott be.
Klebelsberg Kuno alkalmazást kérő beadványa a Miniszterelnökséghez, 1898. március 18.
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterelnökség, Központilag iktatott és irattározott iratok (K 26), 1898-I-4107
Klebelsberg végig az Elnöki osztályon dolgozott Romy Béla miniszteri osztálytanácsos vezetése mellett. Tizenkét év során több miniszterelnökkel (Bánffy Dezső, Széll Kálmán, Khuen-Héderváry Károly, Tisza István, Fejérváry Géza, Wekerle Sándor) dolgozott együtt, sokféle felsővezetői mentalitástípussal ismerkedett meg. Tisza István politikáját és személyét tisztelte leginkább.
Pályáját a hivatali ranglétra első fokán kezdte, fizetés nélküli (majd fél éven belül fizetéses) segédfogalmazóként, amelyet a miniszteri fogalmazói cím adományozása (1900) után a valóságos miniszteri fogalmazói (1900), miniszteri segédtitkári (1902), miniszteri titkári (1904), majd 1907-ben miniszteri osztálytanácsosi kinevezés követett.
Már 1900-ban esedékes címadományozása idején elismerték az akkor huszonöt éves Klebelsberg pontosságát, alaposságát és megbízhatóságát „a felette változatos és tág körű ismereteket igénylő ügyei intézésénél”. Különösen egyházpolitikai ügyekben „oly kiváló állampolitikai érzéknek adja tanújelét, a mely főnökeinek legteljesebb, osztatlan dicséretével és elismerésével találkozik. Ezen kiváló képességei leginkább annak tulajdoníthatók, hogy a rendelkezésére álló szabadidő nagy részét komoly tudományos tanulmányokra fordítja […]”.
Munkájához köthetően valóban rendkívül fontosnak tartotta a tanulást, amely egyik általa követett formája a – saját költségen, szabadságának felhasználásával szervezett - hosszabb külföldi tanulmányutak megtétele volt. A külföld több szempontból is érdekelte. Rengeteg időt fektetett a történelem alapos megismerésére, a követendő példát kereste kulturális, szervezeti és egyéb ügyekben is, és a művészet személyiségformáló erejében is hitt. Több esetben inspirálta külföldön látott példa, azonban azt nyomatékosan leszögezte, hogy a „külföldieskedést”, azaz a külföldi jelenségek változatlan formában történő követése kerülendő: mindenkor a magyar sajátosságokra szükséges építeni. A rendszeres tanulmányutak életében betöltött fontosságát egy 1906-os beadványa világítja meg.
Klebelsberg Kuno kérelme, hogy tanulmányútjának idejére engedélyezzék számára a szabadságidő kivételét, 1906. június 5.
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterelnökség, Központilag iktatott és irattározott iratok (K 26), 1906-IV-934 (2864)
Klebelsberg Kuno feljegyezte, hogy 1902-es tanulmányútja előtt a felkészülésre – saját mércéje szerint – alig maradt ideje, mivel a Miniszterelnökségen végzett munka az estékbe nyúlóan is igénybe vette idejét. Hivatali odaadásához nem fért kétség: közvetlen főnöke 1901-ben Klebelsberg szabadságkérelmére írt válaszában megjegyzi, hogy örömmel engedélyezi a végre megkért szabadidőt, amelyre beosztottja „derekasan rászolgált.”
Romy Béla miniszteri osztálytanácsos Klebelsberg Kunonak írt levele szabadságkérelmének jóváhagyásáról, 1901. augusztus 16.
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterelnökség Központilag iktatott és irattározott iratok (K 26), 1901-I-2999
Klebelsberg 1901-től a nemzetiségi csoportot vezette, de már korábban is ügykörébe tartozott az idegenbe vándorolt magyarok nemzeti gondozása. Az erőszakos magyarosítást nem támogatta – nem más nemzetiségek gyengítése, hanem a magyarság kultúrájának, oktatásának erősítése volt a cél, a „valami ellen való harc” helyett inkább az építkező, konstruktív nézetet követve. Többször említik őt „optimistaként”, amely arra a tulajdonságára utalhat, hogy a nagyobb problémákat is megoldhatónak vélte, erejét és figyelmét a megoldás feltárására igyekezett fordítani. Hivatali működése egy jelentős része a politikai obstrukció hosszan izzó időszakára esik, amelyet – tevékeny jellem lévén – rendkívül kártékony és dühítő jelenségként értékelt.
Elengedhetetlennek tartotta a szórtabban élő magyarok kultúrájának megőrzését, erősítését, erre részletes programokat dolgozott ki, amelyek közül az alábbiakban egyet vizsgálunk. Sokrétű feladatainak egyikeként a Magyarországgal 1868-tól államközösségben álló, de belügyei tekintetében saját kormányzattal bíró Horvátország területén, a Dráva és a Száva ölelésében lévő Szlavóniára koncentrálva Klebelsberg Kuno iskolaépítési javaslatot dolgozott ki. A „szlavóniai akcióként” ismert programot a Miniszterelnökség az 1904-ben létrejött Julián Egyesülettel együttműködésben végezte, amelynek 1914-ig bezárólag Klebelsberg Kuno egyik vezetőjeként tevékenykedett. A szlavóniai népoktatás továbbszervezése, népkönyvtárak felállítása, a gazdasági oktatás megindítása, sőt alkalmas vezetők képzése is szívügyévé vált. Ő maga válogatta ki például, milyen könyvek kerüljenek a mozgó könyvtárak kínálatába, és felismerte az évente megjelenő – a magyar szokásokat, hagyományokat is magába foglaló – kalendáriumok terjesztésének fontosságát, amely 1910 körül Huszti József közlése szerint mintegy 20000 példányban kelt el. A területen működő ún. Julián iskolákba hosszas szervező munka eredményeként több ezer gyermek járt.
A szlavóniai iskolák felállításának 1903-as – Tisza István miniszterelnök lapszéli megjegyzését is tartalmazó – programja, 1903. december 2.
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterelnökség, Központilag iktatott és irattározott iratok (K 26), 1903-XVII-4892
1910-től – az akkor kormányon nem lévő Tisza István javaslatára – Klebelsberg a Közigazgatási Bíróságon, majd a Hatásköri Bíróságon dolgozott tovább. 1914-ben rövid időre visszatért a Miniszterelnökségre, hogy azután néhány év múlva megkezdje csaknem egy évtizedes kultuszminiszteri működését – amelynek jellegzetességei már fentebb vázolt korai éveiben is markánsan megmutatkoztak.
Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika (MNL OL)
Új hozzászólás