A lojális megegyezés arany középútján

100 éve hunyt el Széll Kálmán miniszterelnök
Szerző: Klettner Csilla
2015.08.26.
„A mit Nagyméltóságod most, mint miniszterelnök szóval hirdet, hogy (…) a törvény, jog és igazság alapján, szorgos munkával, a pénzügyi egyensúlyt gondosan megóvva, fokozatosan kell kiépíteni a magyar államot: ezt jelenti nagyméltóságod neve már régóta az egész ország közvéleménye előtt” – írta üdvözletében Kolozsvár polgármestere Széll Kálmán 1899. február 26-ai miniszterelnöki kinevezésére reagálva, utalva a miniszterelnök három évtizedes politikai múltjára és a programbeszédében általa meghirdetett hármas jelszóra is.

Széll Kálmán

Széll Kálmán (1843–1915) viharos időszakban vette át a kormányzást: a törvényhozói munkát obstrukció lehetetlenítette el, ezután törvényen kívüli állapot állt be. A pártok nézeteit, érdekeit össze kellett hangolni és ez Széll Kálmán kormányra kerülésekor sikerülni látszott: kiterjedt tárgyalások után, a kiegyezési törvény alapján állva, nagyobb elvi veszteségek nélkül egyesült a Nemzeti Párt a Szabadelvű Párttal és kezdte meg a kormányzást közös program alapján, az ellenzék felé is udvarias hangvétellel fordulva. A miniszterelnök kinevezésekor a megyék és városok üdvözlő feliratai többsége kiemeli, hogy a megegyezés az új miniszterelnök politikai tapasztalatai mellett egységet kereső személyiségének volt köszönhető. Az ország nagy része az elvi küzdelmekbe belefáradva egy nyugodtabb –  és ebből következően termékenyebb – időszakra készülhetett.

Mindamellett természetesen nem mindenki támogatta e miniszterelnöki kinevezést: menesztett elődje, Bánffy Dezső például a minisztertanács 1899. február 22-ei ülésén elmondta, hogy az uralkodóval való találkozása során „kötelességének tartotta a koronát figyelmeztetni”, hogy a nehéz viszonyokra tekintettel Széll Kálmánt nem tartja alkalmasnak az ország ügyeinek vitelére.

Bánffy Dezső és Széll Kálmán jellemvonásairól Gratz Gusztáv politikus, történetíró tett mesteri összehasonlítást, amelyből csak a vonatkozó részeket emeljük ki. A vasmarkú Bánffy után „Széll bársonypuha kezekkel nyúlt a politikai kérdésekhez és inkább kérlelte ellenfeleit, hogy engedjék meg neki megvalósítani azt, amit szükségesnek tartott. (…) Mestere volt a kompromisszumoknak és a legnagyobb gondossággal választotta meg a céljainak elérésére alkalmas eszközöket. (…) Némi joggal Magyarország vezérigazgatójának lehetett gúnyolni, mert az a környezet, amelyben addig ő élt, a bankok és pénzintézetek milieu-je, amelyben folyton alkalmazkodni kell a változó konjunktúrákhoz, szüntelen engedményeket kell kérni és adni, erősen rányomta bélyegét egész egyéniségére. (…) Szívós munkaerő volt. Hosszú tapasztalatai, amelyeket magának a legkülönbözőbb, de mindig vezető állásokban szerzett, kifejlesztették benne azt a tehetséget, amely szükséges arra, hogy valaki gyorsan és határozottan intézkedjék és a szeget rövidesen fején találja. (…) Simulékony, rugalmas” módon kerülte el a konfliktusokat.

Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1934, I. 395–396.

A miniszterelnöki kinevezés végül rendben megtörtént, a kormányba több jelentős korábbi miniszter is bekerült. A belügyminisztériumi tárcát a miniszterelnök maga vette át.

 

Széll Kálmán miniszterelnök felirata I. Ferenc Józsefhez a kormánytagok kinevezése tárgyában

Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterelnökség Központilag iktatott és irattározott iratok (K 26), 1899-XXXI-2801 (2844).

 

Széll Kálmán ekkor már sokat látott politikus volt. 1875-ben, 32 évesen lett pénzügyminiszter Wenckheim Béla kormányában, és posztját Tisza Kálmán kormányra kerülése után is megtartotta. Pénzügyminiszteri tevékenysége sikeresnek mondható, körültekintően dolgozott az akkori zilált államháztartás állapotok rendbetételén, és ennek gyümölcseként három év alatt harmadára csökkentette a költségvetési deficitet. A pénzügyi rendezést a Rothchild konzorciumtól felvett kölcsönök felhasználásával érte el, amit az ún. „hatszázalékos aranyjáradék” – 6 %-os kamat melletti, nyolcvanmillió forintos kibocsátás – tett lehetővé. Sikeresen bábáskodott az Osztrák–Magyar Bank születése felett is.

Miniszteri posztjáról Bosznia-Hercegovina megszállásakor mondott le 1878-ban, mivel annak rendkívül költséges volta miatt nem látta biztosítottnak, hogy folytatható lesz a pénzügyi stabilizálás.

1878 és 1899 között rátóti birtokain tevékenykedett, de párhuzamosan a közügyektől sem vonult vissza: képviselőként a Képviselőház gazdasági bizottsága munkájában vállalt feladatokat. Hosszabb ideig a Leszámítoló Bank igazgatója, illetve a Magyar Jelzáloghitelbank elnöke volt.

Miniszterelnöksége egyik legfőbb eredménye a magyar–osztrák gazdasági kiegyezési tárgyalások lefolytatása volt, elsősorban a vámszövetség megújítása, illetve a vámtarifa megalkotása révén. A Ernest von Körber miniszterelnök vezette osztrák fél többek között azt kívánta elérni, hogy a magyar államalkotó partner mondjon le azon törekvéséről, hogy iparát mesterséges eszközökkel fejlessze. Az alapvető magyar érdek az volt, hogy az osztrákok álljanak el ettől a követeléstől – amely a felívelő magyar ipart ellehetetlenítette volna – , azonban mindeközben biztosítsák, hogy a magyar mezőgazdasági termények vámvédelme se sérüljön és egyéb kérdésekben is megegyezés szülessen. A tárgyalások Széll kezdeményezésére 1901-től indultak meg, 1902 májusától pedig gőzerővel folytak. Az év végére a tárgyalások megfeneklettek, azonban végül 1902 Szilveszterén sikerült tető alá hozni a megállapodást. A magyar kormány a vámtarifa kérdésében tett némi engedményt, az osztrák fél pedig elejtette a magyar iparpártolási akció beszüntetésére vonatkozó kívánalmait. A megegyezés lényegesen újat nem hozott, de a további fejlődést biztosította.

A sikeres együttműködés feletti örömét I. Ferenc József Újév napján az alábbi szavakkal fejezte ki:

„Kedves Széll! Élénk megelégedéssel üdvözlöm két kormányomnak a magyar korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok közötti törvényesen előírt pénzügyi és gazdasági egyezséget illetőleg hosszú és fáradságos tárgyalások után létrejött egyetértését.

Ezen alkalomból nem mulaszthatom Önt, valamint a szakminisztereket őszinte köszönetemről biztosítani és Önnek különösen azon szívósság és kitartásért, mellyel az Önre bízott jogokat és érdekeket képviselte, teljes elismerésemet kifejezni.

Az elért eredmény Önnek bizonyára annál nagyobb elégtételül fog szolgálni, amennyiben sikerült Önnek az őszinte és lojális megegyezés azon arany középútját megtalálni, melynél nincs sem győztes sem legyőzött.”

MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterelnökség Központilag iktatott és irattározott iratok (K 26), 1903-XIV-332.

 

Az osztrák-magyar gazdasági kiegyezés megújítására vonatkozó tárgyalásokat záró jegyzőkönyv uralkodói jóváhagyása és a jegyzőkönyv első oldala

Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterelnökség Központilag iktatott és irattározott iratok (K 26), 1903-XIV-359 (399).

 

Széll Kálmán miniszterelnöksége alatt tovább folyt a gazdaság stabilizálása, a közigazgatás erősödött. Bukásához a véderőfejlesztés ügye vezetett: az újonclétszám felemelésére vonatkozó javaslata az ellenzék soraiban szűnni nem akaró obstrukciót váltott ki és ezzel a párhuzamosan a – miniszterelnöksége elejére különböző erőkből összetapasztott – kormánypártban is orvosolhatatlanul felizzottak az ellentétek. Apponyi Albert csoportja többek között a nemzeti ügyek hathatósabb képviseletét kívánta Ausztria felé, Tisza István pedig határozottabb kormányzást befelé.

Közben az obstrukció a költségvetés elfogadását is megakadályozta, ami egyértelművé tette a miniszterelnök bukását. Széll Kálmán 1903 júniusában volt kénytelen elhagyni hivatalát. A politikába később Szentgotthárd országgyűlési képviselőjeként tért vissza. Ekkor ifj. Andrássy Gyula pártjában, az Alkotmánypártban politizált, egy időben pedig – az eredeti elnök miniszteri működése idején – annak vezetőjeként működött.

1915. augusztus 16-án érte a halál rátóti birtokán. A Főrendiház elnökének, br. Jósika Samu Széll Kálmán leányához, bernecki Bernrieder Jánosné Széll Ilona részére írt meleg hangú – és a címzett válaszleveléből érezhetően megnyugvással fogadott – levelében „a magyar politika kipróbált, becses hagyományaihoz tántoríthatatlan hűséggel való ragaszkodása” és „a termékeny nemzeti munka érdekében mindig önfeláldozó odaadással érvényesített kiegyenlítő szelleme” méltatásával emlékezett a néhai miniszterelnökre.

 

Digitalizálás: Szálkai Dániel

Utolsó frissítés:

2015.10.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges