ELSŐ VILÁGHÁBORÚ
2016.09.19.
Az 1981-es esztendőt az Egyesült Nemzetek Szervezete a Rokkantak Nemzetközi Évének deklarálta, amelynek hatására hazánkban szeptember 18-át a „Rokkantak Napjá”-vá nyilvánították. Ez alkalomból az első világháborúban sérülést szenvedett hadirokkantakra emlékezve válogatott levéltári dokumentumokat mutatunk be.
2016.09.12.
2016. augusztus 29. és szeptember 1. között a Lett Nemzeti Levéltár öt munkatársa volt a vendégünk. Az MNL által szervezett tanfolyam célja az elektronikus iratok értékelésével, levéltári átvételükkel és tartós megőrzésükkel kapcsolatban Magyarországon alkalmazott megoldások bemutatása volt. A levéltárosok megismerkedtek a Magyar Nemzeti Levéltárban folyó digitalizálási munkával és külön figyelmet kapott az adatbázisok megőrzése.
2016.09.09.
A XIX. századi magyar politikusok közül sokan származásukból és/vagy tanulmányaikból adódóan több nyelven is beszéltek. Kossuth Lajos életrajzából kiderül, hogy az iskolában németül, a börtönben angolul, az emigrációban törökül és olaszul tanult. Ezúttal hagyatékának török vonatkozású emlékeit mutatjuk be, amelyek részint saját, részint emigránstársai nyelvtanulását kívánták elősegíteni.
A Tanulmányi Alap
2016.09.06.
A 2016/2017. évi tanév kezdetén bemutatjuk, miként biztosították a 18. század végén az államilag irányított oktatásügy pénzügyi hátterét. Mária Terézia magyar királynő gazdagon díszített, pergamenre írt, titkos pecsétjével megerősített oklevélben fektette le az ún. Tanulmányi Alap megalapítását.
Tudományos konferencia az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából
2016.09.04.
A Kúria elnöke, a legfőbb ügyész és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján tisztelettel meghívja Önt az Emlékezés és Emlékeztetés II. című konferenciára, ahol dr. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója is előadást tart.
Zenés utazás a magyar múlt századaiban Sebestyén Mártával és zenésztársaival az Országos Levéltárban
2016.09.02.
Egy különleges programra várjuk Önöket az MNL Országos Levéltári palota kiállítótermébe szeptember 17-én! A Kulturális Örökség Napok egész napos eseménysorozatának zárásaként Sebestyén Márta, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész és zenésztársai koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők „Magyarországnak fényes világa...” - zenés utazás a magyar múlt századaiban címmel.
2016.08.29.
A 490 éve, 1526. augusztus 29-én megvívott mohácsi csata az egyik legismertebb esemény a Magyar Királyság történelmében. A történészek évtizedek óta próbálják kideríteni, pontosan mi is történt azon a nyári délutánon, mi volt az előzménye és a következménye a csatának. Csak szakmai körökben ismert azonban, hogy a mohácsi csata, Európában szokatlan módon, a 18–19. században a magyar levéltári rendezés egyik határköve is lett. A magyarországi levéltárak Mohács előtti gyűjteményei ma az intézmények legértékesebb, legféltettebb darabjait rejtik.
2016.08.22.
A Kulturális Örökség Napok idei központi témáihoz a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára is számos ponton kapcsolódott. Az Örökség Napok eseménysorozat egyik fő témájával Báró Forster Gyulára és a műemlékvédelem kezdeteire irányította a figyelmet, de kiemelten kezelte az Európai Unió témaajánlatát, az „Örökség és közösség” témakörét is. Emellett az 1956-os forradalom 60. és az I. világháború 100 éves évfordulójáról, valamint Gróf Széchenyi István születésének 225., Zrínyi Miklós hadvezér halálának 450. és Görgei Artúr honvédtábornok halálának 100. évfordulójáról is megemlékeztünk az Országos Levéltár programjaival és kiállításaival.
2016.08.20.
A Magyar Nemzeti Levéltár egyfordulós, országos online vetélkedőt hirdet 3 fős általános iskola felső tagozatos és középiskolai csapatok részére.
2016. szeptember 2–4.
2016.08.20.
A Budavári Könyvünnepen idén is széles könyvkínálattal várjuk az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Levéltár pavilonjánál.

Seiten