„– Budára, – Budára! – a helytartótanácshoz!”
A küldötteket a sűrű esőben is mintegy 10–15000 ember kísérte át Budára. A tömeg erejétől megrémülve a „nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott”, és teljesítette a felkelők kívánalmait: hivatalosan is eltörölték a cenzúrát; a sajtóbíróságba a nép közül jelöltek ki személyt, és a katonaságnak elrendelték, hogy csak Pest város kérésére léphet közbe. Annak ellenére, hogy Táncsicsot katonai őrizet alatt tartották, saját felelősségükre elrendelték szabadon engedését.
A választmány legalább 20.000 ember kíséretében fölment Budára a helytartótanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a censura eltöröltetett, Stancsics börtönajtaja megnyílt. […]
(Petőfi Sándor 1848-as naplójából)
Ezeket az eseményeket nem követte olyan rendzavarás vagy vérontás mint 1789-ben Párizsban vagy 1956-ban Budapesten. A tömeg aznap megelégedett az elért eredményekkel, és üdvözölte a választmány tagjai által aláírt határozatokat. Többek között ennek is tudható be, hogy a kormányszerv még további közel egy hónapon keresztül működött, és munkáját véglegesen csak azután szüntette be, hogy megszületett az első független magyar minisztérium felállításáról a döntés és feladatkörét átvette a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány.
Az 1848. március 15. és április 10. közötti időszakban a Magyar Királyi Helytartótanács folytatta azt a munkáját, amely miatt 124 évvel azelőtt megalapították. Az oszmánok kiűzését követően ugyanis sürgetővé vált, hogy a Magyar Királyság területén egy központi közigazgatási szerv létesüljön, amely végrehajtja a nem helyben, hanem Bécsben székelő uralkodó parancsait. Az 1722/23. évi országgyűlés 97. törvénycikke rendelkezett arról, hogy az uralkodó „királyi helytartótanácsot állít föl a nádorispán elnöklete alatt, a királyi felségtől most és jövőre kinevezendő huszonkét tanácsossal, a főpapok, mágnások és nemesek rendéből az ország minden részéből.”
A kormányszerv elnöke a nádor volt, de amikor nem állt a királyság élén nádor, akkor a kinevezett helytartó elnökölt: 1732 és 1741 között Lotaringiai Ferenc István, a későbbi német-római császár, 1765 és 1780 között Albert szász-tescheni herceg, Mária Terézia királynő veje. II. József idején 1780 és 1790 között sem nádora, sem helytartója nem volt az országnak, így a helytartótanács élén is az uralkodó által kinevezett személyek álltak. Ezt követően a Habsburg-Lotaringiai főhercegek töltötték be a helytartói, illetőleg nádori posztot: Sándor Lipót, József, majd István főherceg.
Joseph Bekel portréja István nádorról, 1847
István főherceg-nádor ekkor éppen Pozsonyban, a magyar országgyűlésen tartózkodott, az ideiglenes elnökséget 1847-től gróf Zichy Ferenc helytartótanácsos látta el.
gróf Zichy Ferenc
A tanács 1795-től az egykori budai ferences rendházban működött, amely szerzetesrendet II. József 1786-ban feloszlatott (később itt székelt a Belügyminisztérium, majd az MTA több kutatóintézete; ma I. ker., Úri utca 53.). Ide vonult fel a demonstráló tömeg. Az épületben kapott helyet a helytartótanács mintegy száz közvetlen hivatalnoka és a segédhivatalokban szolgálók, együtt összesen 268 alkalmazott. A megnövekedett ügyiratszám miatt szükség is volt ekkora létszámra: míg 1790-ben 29155 beadványt iktattak, addig 1847-ben már 53228 ügyet intéztek, és 1848 áprilisában a 21042. iktatószámmal fejezték be a lajstromozást.
A kormányszerv jogköre azonban korlátozott volt: kezdetben (és még sokáig) önálló döntéseket nem hozhatott, sőt minden apró ügyben is meg kellett várnia az uralkodói döntést, amelyet a Bécsben székelő Magyar Királyi Udvari Kancellária fogalmazott meg, tisztázott le és küldött el kezdetben Pozsonyba, majd 1784-től Budára. Így szorosan véve 1848-ban is meg kellett volna várniuk a kiadványozással a király engedélyét – ezt azonban a forrongó tömegtől tartva feltehetően nem merték.
A korabeli sajtóban megjelent hírek részletes beszámolót közölnek, és Petőfi is tudósít a pesti eseményekről.
A Pesti Hírlap 1848. március 17-én megjelent száma
Kevésbé ismert azonban, hogyan vélekedtek a kora esti megmozdulásról és saját döntésükről a helytartótanácsosok. Ezen a héten gróf Zichy Károlynak a nádorhoz intézett jelentését adjuk közre, amelyből kiderül, ők hogyan látták az eseményeket, milyen okok miatt engedtek a tömeg kéréseinek és mi módon próbáltak mentegetőzni. A jelentést átadó hírvivők (például Kiss Miklós helytartótanácsos) feltehetően szóban további okokat vezetett elő.
Gróf Zichy Ferencnek, a helytartótanács ideiglenes elnökének jelentése István főherceg nádornak az 1848. március 15-én Pesten történt eseményekről.
Jelzet: MNL OL, Regnicolaris levéltár, Archivum palatinale, István főherceg levéltára (N 31), Helytartósági iratok, 1848/520.
A jelentést és a tanácsosok önkényes tettét akár megrovás is követhette volna, a nádori iktatókönyvben (és az iraton jelölve) azonban mindössze „tudomásul” vették a beszámolókat. Valószínűleg a forrongó közhangulat, Európa más városaiban is kitört forradalmak és a kormányzati szándék egy új, felelős magyar minisztérium felállítására is közrejátszhatott abban, hogy a március 15-én történtekben részt vevő hivatalnokokat nem büntették meg, sőt szaktudásuk és tapasztalatuk miatt tovább alkalmazták őket az újonnan felálló minisztériumokban.
Felvételek: Varga Máté (MNL OL)
Új hozzászólás