Beszámolók

2023.11.07.
Bemutatták ünnepélyesen a Közösség és egyén a szovjet fogságba hurcoltak kontextusában című kötetet hétfőn délelőtt a budai Várban, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltára kiállító- és konferenciatermében. Az eseményt az MNL Gulág- és Gupvikutató Intézete, valamint a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága szervezte.
2023.10.26.
Ünnepélyesen bemutatták A nemzet levéltára. Fejezetek az Országos Levéltár történetéből című kötetet szerdán a budai Várban, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Kiállító- és konferenciatermében. Az eseményen köszöntő beszédet mondott Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár, Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója, Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Romsics Ignác egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A kötetet Ress Imre, az MTA BTK Történettudományi Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa mutatta be.
2023.10.05.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Magánlevéltárak és Gyűjtemények Osztályának munkatársa, Borbás Benjámin is bemutatta kutatásának legújabb eredményeit az Ordines Militares. Colloquia Torunensia Historica címet viselő konferencián, melyet immáron 22. alkalommal rendeztek meg a lengyelországi Toruń városában szeptember 20–23 között.
Tudományos konferencia a Magyar Nemzeti Levéltár bécsi kapu téri palotájában
2023.09.25.
100 évvel ezelőtt, 1923. szeptember 15-én, szombaton, a Bécsi kapu téren álló Országos Levéltárba évtizedekig tartó tervezgetés és évekig tartó építkezés után beköltöztek a levéltárosok. A nemzet írásbeli örökségének őrzői megkezdték munkájukat e csodálatos épületben. Vajon mit gondolhattak? Mit éreztek a lelkük mélyén, amikor első alkalommal beléptek a gyönyörű épületbe?
Beszámoló
2023.09.20.
Idén szeptember 16-17-én zajlottak a Kulturális Örökség Napjai, amely programsorozat keretén belül a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri palotája mindkét napon várta a látogatókat. Az idei rendezvénysorozat mottója a „Velünk élő örökség” volt, amely jelmondathoz intézményünk is igyekezett idomulni a meghirdetett programokkal.
2023.09.14.
A szlovákiai vágsellyei levéltár (hivatalos nevén: Nagyszombati Állami Levéltár Galántai Fióklevéltára Vágsellye Székhellyel) és Péter Pázmány Tudományos Társaság 2023. szeptember 8-án „Ép testben ép lélek. A sport története a régióban” címmel rendezett nemzetközi tudományos konferenciát. A tudományos ülésen előadóként a szlovákiai levéltárosok és történészek mellett csehországi és magyarországi levéltárosok is részt vettek. A nemzetközi konferenciát a vágsellyei levéltár vezetője, Szekeres Kovács Judit nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Monika Péková (Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának Levéltári Osztálya), illetve Vágsellye alpolgármestere, Tölgyesi Róbert és a Vágsellyei Járási Hivatal elöljárója, Dionýz Solár.
2023.08.25.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára idén is tárt kapukkal várta az érdeklődőket a nemzeti ünnep alkalmából. A Bécsi kapu térre látogatók az idén 100 éves épületet egyénileg és vezetővel is bejárhatták, részt vehettek Katona Csaba különleges épületvezetésén, valamint ingyenesen tekinthették meg A nemzet emlékezete – a magyar történelem mérföldkövei című kiállításunkat.
2023.08.09.
2023. július 13-án immár 22. alkalommal került sor a Central and Eastern European Society of Koreanologists tudományos konferenciájára a CEESOK, a szöuli Chung-Ang Egyetem, a Ma-gyar Nemzeti Levéltár és az Eurázsia Alapítvány együttműködésében. A rangos nemzetközi tanácskozásnak az MNL Pest Vármegyei Levéltára adott otthont “A koreai tanulmányok jelene és jövője Közép- és Kelet-Európában” címmel.
2023.08.08.
A Magyar Nemzeti Levéltár 2020 decemberében állította fel a Kelet-Ázsiai Kutatóintézetet. Tíz éves együttműködés keretében az Országos Levéltárban fellelhető Koreára vonatkozó iratok többségét Dr. Kim Bogook, a szöuli Sungkyunkwan Egyetem kutató professzora feldolgozta és kilenc önálló kötetben publikálta Koreában. A kiváló munkakapcsolat eredményeként jött létre a levéltáron belül a kutatóintézet.
2023.07.27.
2023. július 18. és 23. között rendezték meg a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet, ahol a Magyar Nemzeti Levéltár is képviseltette magát.

Seiten