Jelenlegi hely

Zalai honvédek Kárpátalján könyvbemutató

2017.01.27.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületének Lovagtermében, 2017. január 25-én került sor az MNL Zala Megyei Levéltára „Zalai honvédek Kárpátalján” című kötetének bemutatójára.

A „Dokumentumok a magyar királyi 9. honvéd önálló gyalogdandár kárpátaljai bevonulásáról és a szlovák-magyar fegyveres összetűzésben való részvételéről, 1939. március-április” alcímet viselő könyv bemutatására szép számú érdeklődő, zömében az események egykori résztvevőinek, a zalai honvédeknek leszármazottai jelenlétében került sor. A könyvbemutató moderátora L. Balogh Béni, az MNL tudományos titkára volt, és Dr. Mikó Zsuzsanna főigazgató köszöntője után Illésfalvi Péter hadtörténész szólt részletesen a kárpátaljai bevonulás és az 1939. március 23. – április 7. közötti szlovák-magyar fegyveres összetűzés politikai-katonai előzményeiről és lefolyásáról. Méltatta a dokumentumkötet érdemeit, újdonságait, kiemelve a különösen gazdag, mindeddig ismeretlen képanyagot. Ezt követően a szerzők ajánlották a megjelentek figyelmébe a könyv néhány érdekességét: Dr. Szabó Péter hadtörténész a szöveges dokumentumokból emelt ki és idézett néhányat, Molnár András levéltár-igazgató pedig a kötet képanyagából mutatott be, ill. vetített válogatást.

A kötet adatai

Utolsó frissítés:

2017.02.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges