Jelenlegi hely

Mindszentys diákok a Zala Megyei Levéltárban

2018.12.19.
Levéltárpedagógiai program keretében rendhagyó tanórákat tartottak a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárában, amely során a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola és Gimnázium tanulói látogattak az intézménybe.

A TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület szervezésében zajló programban az iskola felsős tagozatos osztályai vettek részt. A Paksy Zoltán főlevéltáros által vezetett foglalkozásokon a diákok megismerkedtek a levéltár munkájával, feladataival, a levéltárosok mindennapi tevékenységével. A legérdekesebbnek azonban természetesen a régi iratok, dokumentumok tanulmányozása bizonyult. A legnagyobb sikert a történelem órán sokat emlegetett, de eredetiben még sosem látott régi oklevelek aratták, de tanulmányozhattak a diákok 18. századi összeírásokat, térképeket, a különböző vármegyei hivatalok iratait. Izgalmas feladatnak bizonyult a dokumentumok szövegeinek áttekintése, az ismert latin nyelvű fordulatok eredetiben való olvasása és értelmezése vagy a régi magyar nyelv és szöveg tanulmányozása. Ugyancsak megragadta a diákok fantáziáját a családfa készítés is, s többen fogadkoztak, hogy visszatérnek a levéltárba, hogy az anyakönyvek segítségével kutassák felmenőiket.

 

Utolsó frissítés:

2019.02.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges