Jelenlegi hely

Egerszegi évszázadok - várostörténeti konferencia

2015.06.16.
Zalaegerszeg városi fejlődésének fontos állomása volt, amikor 1885. május 13-án megválasztották a rendezett tanácsúvá minősített város első polgármesterét. E jeles esemény 130. évfordulója tiszteletére rendezett várostörténeti konferenciát 2015. június 10-én - az Egerszeg Fesztivál felvezetéseként - Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára.

A város Széchenyi téri dísztermében, nagyszámú érdeklődő jelenlétében megtartott rendezvényen dr. Gyimesi Endre volt polgármester és levéltári miniszteri biztos tolmácsolta a Magyar Nemzeti Levéltár távollévő főigazgatója, dr. Mikó Zsuzsanna köszöntőjét, majd Balaicz Zoltán polgármester nyitotta meg a konferenciát. Megnyitójában elmondta, hogy e tanácskozás egy új, négyéves kutatási ciklus első állomása, melyet évente hasonló konferenciák és új várostörténeti kötetek fognak majd követni. A konferencia 12 előadója (zalaegerszegi, illetve helyi kötődésű történészek, levéltárosok, muzeológusok) a város első, 1247. évi okleveles említésétől egészen 1949-ig, a középkori hatalmaskodásoktól az országgyűlési választásokon történt visszaélésekig mutatták be Zalaegerszeg történetének egy-egy fontos mozzanatát vagy szereplőjét. Az itt elhangzott előadásokat a város önkormányzata tanulmánykötetben tervezi megjelentetni a következő évben. (A konferencia előadásai)


A Zalai Hírlap sajtótudósítása
A Zalaegerszegi Televízió videó-tudósítása
Zalaegerszeg városa honlapjának képgalériája

Utolsó frissítés:

2015.09.04.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges