Jelenlegi hely

Deák, Zala, reformkor – zalai levéltáros tanulmánykötete

2022.01.21.
Molnár András, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának igazgatója több mint három évtizede kutatja a reformkor történetét. Különböző kiadóknál több önálló könyve, folyóiratokban, évkönyvekben és tanulmánykötetekben pedig számos tanulmánya és forrásközleménye jelent meg Deák Ferencről, Zala megye reformkoráról, Batthyány Lajos grófról és az 1848 előtti időszak hadügyi reformkérdéseiről.

A budapesti Line Design Kiadó „48-as KönyvTár” sorozatában 2021 őszén „Deák, Zala, reformkor. Válogatott tanulmányok” címmel megjelent kötetébe mintegy 30 év terméséből, elsősorban azokból a – könyveihez eddig fel nem használt – publikációiból válogatott, melyek Deák Ferenc 1840-es évekbeli pályafutására, valamint a zalai reformellenzék és Deák kapcsolatára vonatkoznak. A válogatást az 1848 előtti hadügyi reformkísérletekről szóló összefoglalója, valamint a Vas megye adminisztrátoráról, Zichy-Ferraris Bódog grófról készített tanulmánya teszi teljessé. A tanulmánykötet közvetlenül a kiadónál (Line Design Kiadó), vagy a Líra könyvesbolti hálózatban (Deák, Zala, reformkor (lira.hu)) rendelhető, illetve vásárolható meg.

A Zalai Hírlap könyvismertetője – Deák barátjának nevezte a grófot – megjelent Molnár András levéltár-igazgató történész tanulmánykötete

A könyv borítója

 

Utolsó frissítés:

2022.02.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges