Jelenlegi hely

„Sublótba zárt háború” (kiállítás megnyitó)

Kiállítás otthon őrzött I. világháborús emlékekből
2015.09.22.
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára tisztelettel hívja Önt és családját 2015. október 1-jén 15 órára a levéltár épületébe, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság felhívására a lakosság által felajánlott dokumentumokból összeállított „Sublótba zárt háború – kiállítás otthon őrzött I. világháborús emlékekből” című kamarakiállításának megnyitójára.

A megnyitó ünnepségen köszöntőt mond Porga Gyula Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, a kiállítást megnyitja Dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.

Veszprém város közgyűjteményi intézményei az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnöke, Porga Gyula polgármester felhívására 2014 januárja óta gyűjtik a veszprémi lakosság tulajdonában található első világháborús emlékeket, amelyek a háború veszprémi vagy Veszprémből elszármazott résztvevőihez kapcsolódnak. A gyűjtés eredményeként levéltárunkhoz a tavalyi évben közel ezer dokumentum érkezett, néhány különleges, főleg a hadifogsághoz kapcsolható apróbb tárgy kíséretében. A Levéltárhoz hasonlóan a veszprémi társintézményekhez, a Laczkó Dezső Múzeumhoz és az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményéhez is szép számmal érkeztek adományok.
Az eddig otthoni fiókokban lapuló, a szakemberek számára is ismeretlen beérkezett dokumentumokból válogatva, a Veszprémhez és környékéhez kötődő katonák iratainak, fényképeinek és tárgyainak közzétételével alkalom nyílik arra, hogy személyes ismerőseink, megyénk egykori lakosainak sorsát felelevenítve emlékezzünk meg a világháború hőseiről. 

A kiállítás anyaga a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárban 2016. március 31-ig kamarakiállítás keretében tekinthető meg.

Utolsó frissítés:

2016.09.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges