Jelenlegi hely

Nyitott könyveink 4. – Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig

Szűts István Gergely PhD főlevéltáros
2020.05.27.
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára 2014-ben indította útjára a Veszprémből-Veszprémbe nevet viselő kiadványsorozatát. Célunk az volt, hogy a városhoz, és tágabban a régióhoz kötődő polgárok naplóit, visszaemlékezéseit felkutassuk, megőrizzük és a nagyközönség számára könyv formájában is elérhetővé tegyük. Az elmúlt hat esztendőben négy kötetet jelentettünk meg, a következő hetekben ezekből közlünk érdekes és egyedi fotókat, szövegrészleteket.

Szűts István Gergely (szerk.): Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig. (Veszprémből-Veszprémbe). Veszprém, 2014.

Demény Antal 1931-ben született a romániai Gyulafehérváron. Családja a helyi, kisebbségbe került magyar középosztály fontos szereplője volt. Életének első kilenc évét, gyermekkorát az ősi püspöki székhelyen, azon belül is a püspöki vár közvetlen közelében töltötte. A második bécsi döntést követően a család kénytelen költözni és az egykori Szolnok-Doboka vármegye székhelyére, a Magyarországhoz visszacsatolt Désre kerülnek. Itt töltötte gyermekkora legszebb éveit, visszaemlékezésében részletesen ír a dési magyarokhoz, románokhoz és zsidókhoz fűződő emlékeiről.

A szovjet csapatok előretörése miatt 1944 kora őszén kénytelenek menekülni, veszélyes és kalandos úton előbb Debrecenbe, majd Budapestre érkeznek. Innen egy véletlen folytán kerülnek Veszprémbe, ahol az első élmények egyike a szovjet csapatok megjelenése volt. Demény Antal gimnáziumi tanulmányait immár ebben a városban fejezte be, majd rövid időre ugyan ismét elkerült, de az 1960-as évektől a haláláig Veszprémben élt és dolgozott. A visszaemlékezés második felében veszprémi hétköznapjairól, így például a piarista gimnáziumról vagy éppen az 1956-os események személyes emlékeiről is ír.

Gyulafehérvár, 1940.
„... Egyszer csak kivágódott az ajtó és lihegve valósággal beesett hozzánk Ella néni, a szomszédasszony. „Gyertek gyorsan, most mondja be a rádió az új magyar-román határt, hallgassuk meg együtt!" Már rohantunk is. Kilenc éves gyerek földrajzot még nem tanult, de mi akkor már hetek óta mást sem néztünk, csak a térképet. Így aztán a helységnevek alapján nagyjából követni tudtam az új határ vonalát. Még ma, hatvan évvel később is fülembe cseng a bemondó hangja. Szó szerint persze nem tudnám idézni, de egy mondata örökre megmaradt bennem: „Torda lemaradt ...”. Villámcsapásként hatott. Ella néni hangosan zokogni kezdett. Tordai volt. Ez választ adott a mi sorsunkra is, Fehérvár Tordától délre feküdt.”

Utolsó frissítés:

2020.06.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges