Jelenlegi hely

Levéltárunk részvétele a Veszprémi Ünnepi Könyvhéten

Grüll Edina segédlevéltáros
2022.06.21.
Idén június 16. és 18. között került megrendezésre a Veszprémi Ünnepi Könyvhét a Kossuth Lajos utcán, mely eseményen részt vett a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára is. A rendezvényre látogatók június 16-án, csütörtökön meghallgathatták a Levéltárak kiadványainak közös bemutatója című kerekasztal-beszélgetést, valamint az érdeklődők számára lehetőség nyílt a levéltár most bemutatásra kerülő, és a régebbi, még elérhető köteteinek megvásárlására is.

A kerekasztal-beszélgetésen a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár és az MNL Veszprém Megyei Levéltára 3-3 kiadványa került bemutatásra. Ezek a kötetek az elmúlt két évben születtek, azonban a pandémia miatt a könyvheti rendezvények elmaradtak, így most nyílt alkalom az ismertetésükre.

A kerekasztal-beszélgetés moderátora Dr. Hermann István volt, aki jelenleg Budapest Főváros Levéltárának tudományos-szakmai főigazgató-helyettese, ám több szállal is Veszprémhez kötődik, hiszen korábban a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár munkatársaként, majd 2008-tól a Veszprém Megyei Levéltár igazgatójaként dolgozott.

A beszélgetés során a köteteket a szerzők és a szerkesztők ismertették.

Először Dr. Karlinszky Balázs, a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár igazgatója mutatta be intézményük kiadványait „Capella Reginalis – A veszprémi püspökség a középkorban” (Év Levéltári kiadványa 2021 díj III. helyezés a monográfiák, tanulmánykötetek kategóriában), „A veszprémi egyházmegye egyházlátogatási jegyzőkönyvei 1778–1779” és „A veszprémi székeskáptalan archontológiája 1079–1556” címmel.

Az MNL Veszprém Megyei Levéltára legfrissebb kiadványa munkatársunk, Karika Tímea által szerkeszett Összetört emlékezet című mű, amely levéltári források alapján mutatja be Veszprém város első világháborús veszteségeit. A kötet amellett, hogy veszprémi, kádártai és gyulafirátóti hősi halottak és hadirokkantak adatait, rövid életrajzait tartalmazza, számtalan információval szolgál a magyar királyi veszprémi 31. honvéd gyalogezrednek és a magyar királyi 7. honvéd tábori ágyúsezrednek történetéről, első világháborús részvételéről is. A könyv az Év Levéltári Kiadványa 2021 díjon II. helyezést ért el a szakmai kiadványok kategóriában.

A másik bemutatott kötet Iklódy-Szabó Andor: Emlékezések 1880-1939. címmel, a Veszprémből-Veszprémbe nevet viselő kiadványsorozat részeként jelent meg 2020-ban, Dr. Szűts István Gergely szerkesztésében. A memoár a veszprémi születésű Iklódy-Szabó Andor pénzügyminisztériumi államtitkár alapos és részletes visszaemlékezéseit tartalmazza, bőséges adatokat nyújtva a veszprémi gyermekéveiről, a balatoni nyaralásokról és a megyebeli elit társas életének mindennapjairól.

A kerekasztal-beszélgetés során ismertetett harmadik kiadvány Dr. Jakab Réka és Kákonyi Anna szerzőpáros közös munkája, a "Táguló és szűkülő terek. A veszprémi zsidóság társadalom- és gazdaságtörténete" című monográfia volt, mely a veszprémi zsidóság 18-20. századi történetéhez szolgáltat részletgazdag információkat. A Veszprémi Zsidó Hitközség kiadásában napvilágot látott kötetben a szerzők levéltári forrásokat is felhasználva és alapul véve, a táguló és szűkülő tér perspektívájában vizsgálják meg a megyei zsidóság múltját, olyan fontos kérdéskörökre rávilágítva mint az emancipáció vagy a politikai antiszemitizmus megyei térnyerése, de ide sorolható a két világháború közötti időszakban a zsidókat sújtó törvények, rendeletek hatása is. Köszönjük a Könyvhét szervezőinek a lehetőséget, az olvasó közönségnek az érdeklődést!

Az alábbi listán szereplő kiadványaink a levéltár épületében (8200 Veszprém, Török Ignác utca 1.) nyitvatartási időben megvásárolhatók, vagy postai úton és e-mailben is megrendelhetők!

 

 

A rendezvényről készült fotókat megtekinthetik a Galériák menüpontban vagy az alábbi linkre kattintva:

https://mnl.gov.hu/mnl/veml/galeria/leveltarak_kiadvanyainak_kozos_bemutatoja_a_veszpremi_unnepi_konyvheten

 

 

Utolsó frissítés:

2022.07.21.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges