Jelenlegi hely

Legyél krónikás! – Elmesélem 1000 szóban című pályázat

2024.09.02.
A Magyar Nemzeti Levéltár „Legyél krónikás! – Elmesélem 1000 szóban” című pályázatának keretein belül felső tagozatos diákok és középiskolások írásos pályamunkáit várja a levéltár.

Ünnepek, családi események, szokások, néprajzi hagyományok, legendák, vagy akár a szülők, nagyszülők, rokonok által felelevenített – szájhagyomány útján fennmaradt – történetei is megörökíthetők, amelyek ezáltal a jövő történetkutatásának forrásaivá válhatnak.

Pályázatot 10–18 éves diákok (a középiskola befejezéséig) nyújthatnak be elektronikus formában a következő címre: kronikas@mnl.gov.hu.

Beadási határidő: 2024. szeptember 30. A beküldési határidőn túl érkező pályamunkák nem vehetnek részt a pályázaton!

A vármegyei levéltár szakmai zsűri értékelése alapján hozza meg döntését. A beadott pályamunkákat több korcsoportban bírálják el, vármegyénként a három legjobbnak ítélt pályamű elismerésben részesül. Minden résztvevő a pályázat lezárásától számított harminc napon belül e-mailben kap értesítést a vármegyei levéltártól az eredményről és az ünnepélyes eredményhirdetésről.

A program lezárását követően a beérkezett pályázatokat a levéltár megőrzi.

A tájékoztatás nem teljeskörű, a részletes kiírás megtekinthető az alábbi linkre kattintva: https://www.nmi.hu/hirek/kezdolapi/legyel-kronikas-a-kozepiskolasok-meg-palyazhatnak

 

Utolsó frissítés:

2024.09.10.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges