Jelenlegi hely

Elfelejtett hősök – A magyar királyi honvéd légierők ászai a második világháborúban (könyvbemutató)

2018.09.25.
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára szeretettel hívja B. Stenge Csaba Elfelejtett hősök – A magyar királyi honvéd légierők ászai a második világháborúban című könyvének bemutatójára 2018. október 2-án (kedd) 16 órára, levéltárunk dísztermébe (Veszprém, Török Ignác u. 1.).

Az egybegyűlteket köszönti

Kositzky Attila (nyug. altábornagy, a légierő volt vezérkari főnöke)

A kötetet bemutatja:

Szentgyörgyi Dezső (nyugalmazott MALÉV pilóta, a legeredményesebb magyar vadászrepülő ász, Szentgyörgyi Dezső fia) és Dr. B. Stenge Csaba (Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára igazgatója)

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet!

B. Stenge Csaba Elfelejtett hősök című kötetének bemutatója Veszprémben

A bő tíz évvel ezelőtt a szerző magánkiadásában megjelent kötet második, jelentősen bővített kiadása 2016-ban jelent meg a HM Zrínyi Kiadójánál. Mint az a kötet alcíme alapján – A magyar királyi honvéd légierők ászai a második világháborúban – a témában járatos érdeklődők számára egyértelmű, a kötetben szereplő pilóták jelentős része kötődik Veszprémhez, hiszen közülük sokan szolgáltak az 1944–1945-ben városunk határában állomásozó 101. „Puma” vadászrepülő-ezred kötelékében. Feltétlenül indokolt volt tehát, hogy a helyi közönség számára is bemutassuk a tatabányai városi levéltár vezetőjének hiánypótló munkáját.
Az október 2-án levéltárunkban lezajlott bemutatót élénk érdeklődés kísérte. Kositzky Attila nyugalmazott altábornagy köszöntőjében felidézte azokat az éveket, amikor a második világháborús hőseinket nem csupán elfeledtük, hanem a fennálló rendszer tudatosan el is hallgatta tetteiket. Nevük, győzelmeik, hősies helytállásuk nem csupán a civilek előtt maradtak rejtve, hanem még a kései bajtársak sem szerezhettek róluk hivatalos úton tudomást.
A kötetet Szentgyörgyi Dezső, nyugalmazott MALÉV-pilóta, a legeredményesebb magyar vadászrepülő ász fia mutatta be. Személyes hangvételű bemutatóját édesapja még gyermekei előtt is kényszerűen elhallgatott háborús emlékeinek felidézésével kezdte. A 30 igazolt légi győzelmet arató idősebb Szentgyörgyi Dezsőt a kommunista hatalom hat év börtönnel, családját pedig kitelepítéssel jutalmazta honvédő helytállásáért. A kétezres években elkészült kötet és annak nagy sikere hozzájárulhat ahhoz, hogy méltó helyére kerüljenek a nemzeti emlékezetben a második világháború magyar katonai hőstettei is.
A kötet szerzője, B. Stenge Csaba a kutatásról, annak nehézségeiről, a mára egy kivétellel elhunyt idős veteránokkal kialakult barátságokról mesélt röviden a hallgatóságnak. Az utolsó második világháborús magyar ász, az általa személyesen is ismert Dániel László jelenleg 95 évesen Chilében él. Érdekesség, hogy a szerzőnek sikerült felkutatnia és interjút készítenie egy olyan amerikai katonával, akinek a gépét épp Dániel László lőtte le a dunántúli légi harcok egyikében.
A bemutatót követően az érdeklődőknek lehetősége nyílott a kiadvány kedvezményes megvásárlására és dedikáltatására.

A könyvbemutatón készült fotókat megtekinthetik a Galériák menüpontban vagy az alábbi linkre kattintva:
http://mnl.gov.hu/mnl/veml/galeria/elfelejtett_hosok_a_magyar_kiralyi_honved_legierok_aszai_a_masodik_vilaghaboruban

Utolsó frissítés:

2018.10.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges