Jelenlegi hely

Diákok a levéltárban

2019.07.02.
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára 2019. június 17–21. között – a nyári szünet első napjaiban – lehetőséget biztosított középiskolás diákok számára levéltári közösségi szolgálati munkára. A Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Szakgimnáziuma, a Lovassy László Gimnázium, illetve a Vetési Albert Gimnázium diákjai számítógépes adatrögzítéssel, dobozok pakolásával, raktárak rendezésével segítették a levéltár mindennapi munkáját.

A hivatalos közösségi szolgálati munkát különböző programokkal színesítettük. A fiataloknak bemutattuk a levéltár épületét, szakmai vezetéssel megtekintették Az iskolák államosítása Veszprém megyében című időszaki kiállításunkat. A diákok megismerték a szakkönyvtárunkat, a rendezés rejtelmeibe is bevezettük őket, és egy különleges levéltári órán is részt vehettek, ahol a levéltár történeti múltjába, működésébe, szervezeti felépítésébe, és a levéltárosi élet mindennapjaiba kaptak betekintést.

Nagy élményt jelentett számunkra a tizenhat középiskolás diák önkéntes segítsége, mivel lehetőség adódott sok beszélgetésre, érdeklődő kérdéseikre válaszolva a levéltárat kicsit közelebb vihettük hozzájuk. A fiatalok kitartóan, szorgalmasan, odafigyelve és nagy lelkesedéssel végezték feladataikat.

Reméljük, hogy nemcsak tudásban és erőben fejlődtek, hanem sok élmény is érte őket, amelyekre szívesen emlékeznek majd vissza. Visszavárunk benneteket!

A közösségi szolgálati munkáról készült fotókat megtekinthetik a Galériák menüpontban, vagy az alábbi linkre kattintva:
http://mnl.gov.hu/mnl/veml/galeria/diakok_a_leveltarban

Utolsó frissítés:

2019.08.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges