Jelenlegi hely

A fűzfői papírgyár és Nitrokémia egykori dolgozóinak levéltári látogatása

2017.06.22.
A balatonfűzfői CSEBSZALTO nyugdíjasklub tagjai, akik a fűzfői Hazai Papírgyár és Nitrokémia egykori alkalmazottai voltak, látogatást tettek levéltárunkban 2017. június 14-én.

Az érdeklődők számára bemutattuk levéltárunk épületét, kollégáink tevékenységét és olyan iratokat, amelyek a fűzfői ipartelephez, illetve az ott folyó termeléshez köthetők. Régi, 19. század közepi térképek bemutatásával azonosítottuk be az egykori Máma pusztát és az ott álló kocsmaépületet, ahol a két világháború között felépült gyártelep magja található. Örömmel fedezték fel, hogy a régi dűlőneveket ma is őrzik a település közterületei. A Hazai Papírgyár iratai között fennmaradt papírminták, holländer-adatlapok, minőség ellenőrző kartonok látványa régi idők emlékeit idézte fel az egykori papírgyári dolgozókban. Örömünkre szolgált, hogy bemutathattuk az ipartelep kiépítésével és a gyártelepi lakások építésével összefüggésben keletkezett iratokat, tervrajzokat.

Utolsó frissítés:

2017.06.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges