Tökéletesen működött a propagandagépezet

Iskolák államosítása
2018.06.04.

Az egyházi iskolák hetven évvel ezelőtti államosításáról nyílt tárlat a levéltárban. Megyénkben ez százhetven intézményt érintett.

 
Az egyházi iskolák államosítása Tolna megyében 1948. címmel nyílt kiállítás szerdán, a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltárában. A megnyitó vendégeit dr. Várady Zoltán igazgató köszöntötte, majd Csillagné Szánthó Polixéna, a város humán bizottságának elnöke nyitotta meg a kiállítást. Emlékeztetett arra, hogy az 1947 és 1950 között vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztot betöltő Ortutay Gyula tevékenysége nyomán államosították a felekezeti fenntartásban működő iskolákat, és átfogó tankönyvreform valósult meg hamis tanításokkal. A cél az volt, hogy általános ellenszenv alakuljon ki az egyházi intézményekkel szemben, a pedagógusi karban pedig csak a megbízható káderek maradhattak.
 
A megnyitón levetítették a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára által rendelkezésre bocsátott Jancsi és az iskola című leporellót, amely annak idején szintén a propagandát szolgálta. A lapokat a tárlaton is meg lehet tekinteni. Emellett korabeli újságcikkek, dokumentumok kaptak helyet a tárolókban, többek között a megyei egyházi iskolák alaprajzai, egykori órarendek, államosítási határozatok, illetve tanárok visszautasító levelei.
 
A kiállítást dr. Kunné Tornóczky Andrea levéltáros mutatta be. Elmondta, hogy az országban mintegy 6500, megyénkben 170 iskolát érintett az államosítás. Ezek 62 százaléka a római katolikus felekezethez tartozott, 38 százaléka a protestáns vallásokhoz – fele-fele arányban evangélikus és református –, illetve egy a görögkeletihez.
 
A levéltáros arról is beszélt, hogy tökéletesen működött az állami propagandagépezet, amely elhitette, hogy a szülők és a pedagógusok egyaránt az államosítást szeretnék. A törvénytervezetet 1948. június 16-án terjesztették be, és még aznap elfogadták és kihirdették. Kisebb változásokkal ez 1989-ig érvényben volt, és az egyházak csak a rendszerváltás után részesültek kárpótlásban és kaphatták vissza iskoláikat.

 

https://www.teol.hu/kultura/helyi-kultura/tokeletesen-mukodott-a-propagandagepezet-1143864/

Utolsó frissítés:

2018.10.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges