Családkutató tanfolyam az MNL Tolna Megyei Levéltárában

2018.10.04.
Hatalmas érdeklődés övezte az MNL Tolna Megyei Levéltára Családkutató tanfolyamának első alkalmát 2018. október 3-án: az előzetesen regisztrált 32 fő helyett 60 jelenlegi és leendő családkutató töltötte meg a levéltár kiállítótermét, hogy ízelítőt, segítséget és további ötleteket kaphasson a családi emlékek felkutatásához.

Ruzsa Éva főlevéltáros, igazgatóhelyettes megnyitójában elmondta, hogy a tanfolyam regionális levéltári program keretében került megrendezésre: az MNL Somogy Megyei Levéltára és Baranya Megyei Levéltára szintén ezen a napon tartotta nyitó előadásait ugyanazon tematika mentén.

Első előadóként Hecker Henrietta segédlevéltáros mutatta be a családkutatás tudományának, a genealógiának a fejlődését. Vázolta az ősök eredendő tiszteletéből kiinduló, alapvetően gyakorlati ismereteket jelentő tevékenység fokozatos tudománnyá alakulását, valamint érintőlegesen ismertetett néhány olyan szakmunkát, amelyek nemességkutatás esetén jelentenek nagy segítséget. Az elmélet mellett kitért arra is, hogy milyen kézenfekvő lehetőségei vannak a teljesen kezdő családkutatónak: beszélt a féltve őrzött családi emlékekről, legendákról, amelyeket időnként illik forráskritikával fogadni.

A második előadást Asztalos Zoltán kutatószolgálati munkatárs tartotta azokról a Tolna megyét érintő szakkönyvekről, amelyeket családkutatáskor a legnagyobb haszonnal forgathatnak az érdeklődők. Az előadás második részében pedig bemutatásra kerültek azok az online oldalak, amelyek a családfakutatók munkáját segítik. Kitért arra is, hogy a  tapasztalatok szerint  a család leszármazásának felderítése közben nagyon sokan nemcsak arra kíváncsiak egy idő után, hogy kik voltak az őseik, hanem arra is, hogy milyen körülmények között, hogyan éltek. Ennek felderítésére további segítséget nyújthatnak levéltárban őrzött és interneten fellelhető dokumentumok egyaránt. 

A következő alkalommal Gréczy Tamásné nyugalmazott kollégánk tart előadást a családkutatás egyik legfontosabb dokumentumtípusáról, az anyakönyvekről. A harmadik és negyedik alkalommal Ruzsa Éva főlevéltáros igazgatóhelyettes és Marosi Tibor levéltáros mutatja be a 18-20. századi egyéb levéltári forrásokat, amelyek segítségével a családkutatásba és a múltba mélyedhetünk. 

A négy alkalom prezentációi folyamatosan feltöltésre kerülnek levéltárunk Közművelődés menüpontjának Levéltár-pedagógia almenüjébe:

Összefoglalók 

Az esemény alkalmával készült fotók megtekinthetőek: 

Galéria

 

 

Utolsó frissítés:

2018.11.08.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges