Jelenlegi hely

„Ugyanolyanok, mint mindenki más ember”

Sorozati szám:  40.
Alcím, egyéb címadat:  Válogatás a Szabolcs-Szatmár megyei cigányság történetének forrásaiból, 1951–1961
Szerző:  Szerk. Nagy Pál
Megjelenés helye:  Nyíregyháza ; Gödöllő
Megjelenés éve:  2010
Oldalszám:  443 p.
Ár:  bruttó 1000 Ft /db
Tartalom:
A II. világháború után az 1850-es években a cigánykérdés fókuszába került megyénk, mivel itt élt a legnagyobb számban és arányban a cigány népesség, innen indultak ki rendezési tervek, és itt jöttek létre az oktatás és a foglalkoztatás terén olyan kísérleti programok, amelyek feldolgozatlan voltuk miatt a hazai cigánykutatás számára ma még ismeretlenek.

 

1947-ben a Szatmár-Bereg tiszti főorvosától indult el az a kezdeményezés, amely egy tárcaközi bizottság felállításához vezetett, majd az 1950-es években a nyírbátori kísérleti oktatás, valamint az ököritófülpösi szociális központ, a nyíregyházi, mátészalkai és vásárosnaményi háziipari szövetkezetek létrehozásával folytatódott. A megye közigazgatása is intenzíven foglalkozott a cigányok helyzetével.

 

Kötetünk a megyei közigazgatás legfontosabb cigányokra vonatkozó történeti dokumentumait tartalmazza. A Megyei Tanács VB jegyzőkönyvei, a járási és községi jelentések mellett helyet kaptak a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács VB. Egészségügyi Osztályának Szociálpolitikai Csoportja iratai is. A forrásanyagban megtalálhatók a szakminisztériumi rendeletek nyomán készült országos, valamint a megyei tanács utasítására készült megyei adatfelvételek és felmérések a cigány népességről. Ezek kivételes forrásadatokat tartalmaznak a cigány népesség lélekszámáról és össznépességen belüli arányáról, területi megoszlásáról, gazdasági- és társadalmi helyzetéről (nyelv, politikai aktivitás, speciális szakmák, foglalkoztatottság, iskolázottság), egészségügyi- és lakáshelyzetéről (betegségek, szociális segélyakciók, cigánytelepek). Az iratok, fotók forrásértékét növeli, hogy képet adnak a cigányok rétegzettségéről, differenciáltságáról, valamint rendi típusú lokális integrációjáról is.

 

A cigányság történetének közismert és elismert kutatója, hajdani levéltáros, ma a Gödöllői Szent István Egyetem tanára a forrásközlést megelőző bevezető tanulmányában összefoglalja a források keletkezésének körülményeit és a korabeli cigánypolitika lényeges koncepcióit.

 

A levéltári napra megjelent, a Gödöllői Szent István Egyetemmel közös kiadású kötet fő támogatója az NKA Levéltári Szakmai Kollégiuma volt.