Jelenlegi hely

Petőfi – netközelből linkajánló

2023.03.21.

A jeles évfordulók ráirányítják a figyelmet az ünnepeltre, a személyét példaként állító, tevékenységét megismertető közösségi alkalmak pedig lehetőséget adnak a méltó emlékezésre. 2023-ban a világon az egyik legismertebb költőnk, Petőfi Sándor 200. születésnapján sokan, sok helyen olvassák, szavalják verseit, felidézik életútját, a korszakot, amelynek meghatározó egyénisége lett. 1868-tól, amióta nyilvánosan is lehet ünnepelni az 1848-as márciusi forradalmat, mindig és mindenhol elhangzik Petőfi neve. A múlt jelesei közül néhányan időnként előbbre, majd hátrébb kerülnek, Petőfi helye és szerepe azonban töretlen maradt. Alig van olyan település, ahol utca, intézménynév, szobor ne emlékeztetne rá – de ha más nem, akkor legalább egy legenda, hogy arra járt. Ha a bicentenárium évében mi magunk is többet szeretnénk egy kicsit megtudni a költőről, akkor érdemes körbenézni a könyvtár polcai mellett a világhálón, ahol nemcsak karosszékből szerzett tudásra tehetünk szert, hanem a különböző tartalmak, közösségi oldalak ráirányíthatják a figyelmet azokra a programokra (tudományos és ismeretterjesztő előadások, interaktív kiállítások, pályázatok, túrák, gasztronómiai rendezvények stb.) is, amelyek a minőségi időtöltéshez, a személyes élmények megszerzéséhez adnak ötletet, javaslatot és egy kicsit mai szemmel, emberközpontúra formálva elevenítik fel az elmúlt századok világát. 

A Petőfi-bicentenárium hivatalos oldalán: https://petofi.hu/petofi-200 sem a poros múlt bemutatása a cél, hanem egy újszerű megközelítésben az a Petőfi kerül középpontba, aki a „reformkor márkaarcává” vált. A honlap készítőinek megfogalmazása szerint: „Petőfi volt az első magyar influenszer, a korszak legnagyobb kommunikációs stratégája. Másfél év alatt vált ismeretlen karakterből meghatározó divatszerkesztővé, ismert íróvá, költővé. Üzeneteit közérthetően fogalmazta meg, így vált a kulturális élet megkerülhetetlen szereplőjévé és a szabadságharc legjelentősebb alakjává. Olyan kirívóan öltözködött, mint most Lady Gaga, dokumentált személyiségfejlődése izgalmas, összetett karakterre vall. Egyéni érdekei hajtották, de határok és konvenciók tartása nélkül szolgálta a közösség érdekeit egyaránt” – olvashatjuk a beköszöntőben. A modernitás azért nem megy a történelem rovására. Térképes eseménynaptárat, podcastajánlót is találunk a Hírek link alatt. Érdekesek a Kultúrbulvár reformkorról szóló rövid, színes írásai. A Kossuth vs. Petőfi link a Kossuth-szónokversenyről és influenszer versenyről informál. A Kárpát-medencében alakult Petőfi Klubokról és a múzeumi vándorkiállításról, a Magyar Géniusz programról is olvasható rövid ismertető. Remélhetőleg a honlap további hasznos és érdekes tartalommal töltődik majd.

A Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján a legújabb, Költő lenni vagy nem lenni kiállításajánlójáról olvasható hír (https://pim.hu/hu/kiallitas/kolto-lenni-vagy-nem-lenni), illetve arról, hogy Petőfi életművének bemutatása is túllép a múzeum épületén, sőt az országhatáron is a legkisebb településre is eljutó múzeumbusszal. A Magyar Kultúra Napja tiszteletére készült 200 Petőfi szabadon című fotóbemutató külön érdekessége, hogy a költőhöz kapcsolódó kéziratokról, könyvekről, bútorokról, festményekről, illusztrációkról, használati tárgyakról, ruhadarabokról virtuális kiállítás keretében szerezhetünk vizuális élményt (https://200petofiszabadon.pim.hu/) A gazdag múzeum-pedagógiai ajánlatról szintén tájékozódhatunk: az alsós diákok számára kiírt A nagy dagerrotípia galiba című rajzpályázat, a János vitéz bábpályázat, valamint a fiatal felnőtteknek szóló képzőművészeti felhívás mellett egy különleges virtuális kiállítás és játék részese, sőt költő-varázsló lehet az, aki ide kattint (https://www.thinglink.com/scene/1387440013972602881). A diákcsoportokat várják mese- és dramatikus társasjátékokra, rendhagyó irodalomórákra is.

 

A www.petofi200.hu oldalon a Bács-Kiskun vármegyeiek hívják időutazásra az érdeklődőket, hosszú órákra biztosítva a hasznos időtöltést. Új információkat tudjatunk meg Petőfiről, járhatunk a költő nyomában, ismerkedhetünk hajdani kedves helyeivel, ételeivel, elképzelhetjük, milyen lenne napjainkban (napszemüveggel, laptoppal és autóval egy promóciós videó főszereplőjeként), játszhatunk, vetélkedhetünk, hallhatjuk verseit, nézhetjük színdarabjait. Bizonyára többen lesznek olyanok, akik kedvet kapnak ahhoz is, hogy felkelve a karosszékből ellátogassanak a honlapon ajánlott változatos programokra, megnézzék az új emlékjeleket, vagy éppen a verseket ihlető tájat.

A https://mediaklikk.hu/musor/petofi-200/-ra kattintva Petőfiről filmet és a korszakot feltáró beszélgetéseket láthatunk, zenét hallgathatunk.

Számtalan honlapon találhatóak még kulturális, színházi és zenei programok és emléktúra beszámolók, túraajánlatok. Ha azonban virtuálisan utaznánk tovább térbe és időben, ismerkedve a korral és kortársakkal, akkor ajánljuk a Magyar Nemzeti Levéltár új adatbázisát, amely feltárja a költő teljes kapcsolati hálóját és megadja a személyéhez köthető magyarországi és külföldi emlékhelyek térképes listáját: https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/petofi-kozossege. A vármegyei levéltárak pedig a közös MNL honlapon eddig még ismeretlen, érdekes dokumentumokat tesznek közzé: https://mnl.gov.hu/mnl/nml/hirek/megjelent_raktarunk_melyerol_uj_cikke_eddig_ismeretlen_petofi_dokumentum_leveltarunk, https://mnl.gov.hu/mnl/sml/hirek/a_honap_dokumentuma_2023_februarjaban_filologiai_kalandozas_avagy_egy_allitolagos, https://mnl.gov.hu/mnl/pml/hirek/dokumentum_petofi_sandorrol_leveltarunkban, https://mnl.gov.hu/mnl/keml/hirek/petofi_koszorui_es_a_hivatal_petofi_emlekenek_felidezese_1923_ban, https://mnl.gov.hu/mnl/bkml/hirek/petofi_sandor_es_a_szabadszallasi_kovetvalasztas_1848_ban.

Levéltárunk Petőfi 200 – az élő költő címmel indított online projektje a honlapunk mellett a közösségi hálón követhető nyomon. A honlapon híreket, ajánlókat, invitálókat olvashatnak az érdeklődők, az Instagramon többek között reformkori képeket, iratokat lehet látni, a YouTube-on előadások hangzanak el Petőfinek Szatmár megyével és a régióval való kapcsolatáról. A Facebookon a legintenzívebb a projekt. Itt minden nap közzéteszünk egy Petőfi-verset – ha megzenésítették, akkor a dal elérhetőségével, ha pedig a szavalni szeretők videóját is megkapjuk az aktuális költeményhez, akkor ezeket a felvételeket is csatoljuk. Havonta a kvízkedvelőknek 10 kérdéses játékot indítunk. A 2023. január 1-jén indult projektet 200 nap után, július 19-én zárjuk. A legeredményesebbekkel ellátogatunk majd a Petőfi Irodalmi Múzeumba és az MNL Országos Levéltárába.

Ha kedvük és idejük van, kattintsanak rá az ajánlott linkekre, vagy azokra, amelyeken szinte korlátlan számban ajánlják fel a böngészés lehetőségét Petőfi versei között, de sok új információt tudhatunk meg költészetéről, életéről is. Sőt, eredeti forrásokat is megtekinthetünk feleségétől, Júliától, költőbarátaitól vagy a szabadságharc idejéből. Hajdani lakóhelyeinek, iskoláinak, vándorszínészi életszakaszának, a híres koltói nászheteknek a helyszínén is őrzik emlékét, sőt közkinccsé is teszik ezeket honlapjaikon és a közösségi hálón.

Ha pedig ráuntak az internetre, akkor vegyenek a kezükbe egy Petőfi-kötetet és olvassanak el egy verset, emlékezve a 200 éve született költőre!

 

 

Utolsó frissítés:

2023.03.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges