Jelenlegi hely

Partiumi Magyar Napok Szatmárnémetiben

2016.08.31.

A 15. Partiumi Magyar Napokon Szatmárnémetiben a testvérváros, Nyíregyháza, illetve a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára is képviseltette magát. 

Augusztus 20-án, Szent István király napján a nyíregyháziak is koszorút helyeztek el az államalapító szobránál. A 25 éves a Szatmárnémeti Szent István Kör című programsorozat keretében Szakály Sándor történész tartott előadást Magyarország második világháborúba való belépéséről, majd ezt követően bemutatták a nyíregyházi és szatmárnémeti értékeket ismertető Értékes Örökségünk című, magyar és román nyelven megjelent kiadványt.

Augusztus 22-én a Szent István Kör szervezésében került sor a Szatmár történetéről, a helytörténeti kutatások jelenéről és jövőjéről c. tudományos tanácskozásra, amelyet a Szatmár-Láncos Református Egyházközség gyülekezeti termében tartottak meg. A rendezvény meghívott előadói Dr. Egyed Ákos akadémikus, Dr. Kovács András akadémikus, Dr. Németh Péter, a nyíregyházi Jósa András Múzeum nyugalmazott igazgatója, Dr. Fazekas Rózsa, a Nyíregyházi Egyetem oktatója, Gottfried Barna,  a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának főlevéltárosa, valamint Kujbusné dr. Mecsei Éva igazgató főlevéltáros voltak. A rendezvényt Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör tiszteletbeli elnökének a negyedszázad történéséit összefoglaló előadása zárta.

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges