Jelenlegi hely

Levéltárunk a III. Levéltári Pikniken

2019.06.13.

Budapest Főváros Levéltára harmadik alkalommal adott otthont a Levéltári Pikniknek, amely egyben minden évben a Magyar Levéltárosok Egyesülete Nyitott Levéltárak programsorozatának nyitó eseménye is. Az ingyenes családi programokkal kísért rendezvényen az érdeklődők a magyarországi levéltárakkal ismerkedhetnek meg. Az idei év kiemelt témája a fürdőkultúra és turizmus.

A Fővárosi Levéltár udvarán megrendezett Pikniken számos magyarországi levéltár képviseltette magát. A kiadványaink vásárlásán túl lehetőség nyílt a személyes beszélgetésre, kutatói tanácsadásra is. Intézményünk sátránál leginkább a családkutatás lehetőségeiről, valamint Szatmár és Bereg határon túli forrásairól érdeklődtek.
 
 A Piknik délelőttjén a budapesti Virányosi Általános Iskola 5. osztályos tanulóinak rendhagyó levéltári órát tartottunk: virtuálisan, egy vetélkedő keretében ismerkedhettek meg Nyíregyházával és a levéltárunkkal. A három fős csapatok különböző típusú feladatokat kaptak, amelyeket Csorba Noémi segédlevéltáros állított össze. A játék után pedig alkalmuk volt megtekinteni Budapest Főváros Levéltárának épületét. A háromtagú zsűri munkájában intézményünk igazgatóján kívül részt vett két kolléga, Farkas Andrea a Magyar Nemzeti Levéltár Közművelődési és Közönségkapcsolati Osztályának vezetője és Budapest Főváros Levéltárának levéltárosa, Málik Zoltán.
 
Szponzoraink, a Nyíregyházi Állatpark, Sóstó-Gyógyfürdő Zrt., Jósa András Múzeum, Libri Nyíregyháza, Csodák Palotája, Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza TDM iroda és a Budapesti Állat- és Növénykert jóvoltából a nyertes csapatok értékes jutalmat kaptak, de minden résztvevő gyerek apró, Nyíregyházára emlékeztető ajándékkal térhetett haza.
A délután folyamán Bánszki Hajnalka igazgatóhelyettes szakmai beszélgetésen vett részt, ahol a fürdőkultúrát tükröző források, valamint a levéltár és a turizmus kapcsolata került terítékre. A beszélgetésben Fehér Csaba (Budapest Főváros Levéltára) moderálásával részt vett Sz. Kovács Éva (Állambiztonsági Szolgálatok Levéltára), Csurgai-Horváth József (Székesfehérvár Város Levéltára), Török Péter (Topotéka-projekt) és Ogoljuk-Berzsenyi Anett (Budapest Főváros Levéltára). Sz. Kovács Éva az állambiztonsági szervek balatoni terepmunkájáról beszélt, amelyhez kapcsolódóan az intézmény munkatársai kiadványt is szerkesztettek. A fővárosi levéltárban pedig a tematikához kapcsolódóan a budapesti fürdőkről nyílt kamarakiállítás. A beszélgetés résztvevői rámutattak arra, hogy a közlevéltárakban őrzött levéltári iratok nemcsak a magyarországi fürdőkultúra és az egyes magyarországi fürdők történetének kutatása szempontjából fontosak, hanem a mai turisztikai fejlesztésekhez is segítségül hívhatók.
 

Utolsó frissítés:

2019.06.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges