Jelenlegi hely
Helytörténeti pályázat – 2025
Kiemelten ajánlott témakörök:
- Vármegyéink jeles reformkori személyiségei. A Magyar Tudomány Éve alkalmából kiemelten várjuk a vármegye neves reformkori személyiségeiről szóló dolgozatokat.
- Építészeti örökség és településfejlődés, urbanizálódás. A téma lehet egy épület, egy településrész, vagy egy tágabb városépítészeti folyamat, a településkép változásának bemutatása is.
- Természeti értékek történelmi kontextusban. A kutatás irányulhat arra, hogyan hatottak az egyes természeti adottságok (folyók, tavak, erdők, hegyek) a térség gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésére, illetve hogyan változott meg a hozzájuk való viszony az idők során. Érdekes lehet például egy tájegység hasznosításának története, védett területek kialakulása, a természet és az ember kapcsolatának változása, vagy egy-egy természeti katasztrófa hatása a helyi közösségekre.
- Gyülekezettörténet és templomtörténet.
- Kulturális, szabadidős és karitatív tevékenységet folytató egyesületek, társaságok és intézmények története.
A fenti témákhoz a levéltár konzultációs lehetőséget kínál, előzetes egyeztetés alapján. Szívesen fogadunk a fentiektől eltérő, de vármegyénk történetéhez kapcsolódó írásokat is.
Pályázni lehet bármely, saját kutatáson, levéltári, könyvtári vagy helyszíni gyűjtésen alapuló helytörténeti témájú, Szabolcs-Szatmár-Bereg és történelmi vármegyéire vonatkozó munkával, amely még nem került publikálásra. Várjuk a határon túlról érkező pályaműveket is.
Pályázni minimum 8, legfeljebb 20 oldal terjedelmű, géppel írt (A/4-es lap, 1,5 sortáv, Times New Roman 12-es betűnagyság) dolgozattal lehet. A pályaműnek tartalmaznia kell a felhasznált irodalmat és a források lelőhelyét.
Felhívjuk Tisztelt Pályázóink figyelmét arra, hogy csak a kiírásnak tartalmi és alaki szempontból is megfelelő dolgozatokat fogadunk el! Kérjük a pályamunkán feltüntetni a pályázó nevét és elérhetőségét (levelezési cím, e-mail, telefon).
Pályadíjak:
1. díj: 50 000 Ft
2. díj: 40 000 Ft
3. díj: 30 000 Ft
A pályaműveket 2025. augusztus 25-ig postán, illetve elektronikus úton is kérjük eljuttatni a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárába (4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 4. sz., e-mail: szszbml@mnl.gov.hu). Bővebb információ Kocsis György levéltári könyvtárostól kérhető a 42/414-313-as telefonszámon vagy e-mailben (kocsis.gyorgy@mnl.gov.hu).
A fenti címre elektronikus formában megküldött pályamunkákat honlapunkon a szerző engedélyével közzétesszük, ezért kérjük, hogy csatolja e-mailjéhez a megjelentetéshez való hozzájáruló nyilatkozatát.
A pályamunkákat szakmai bizottság bírálja el. A pályázat értékelése és az ünnepélyes díjkiosztás 2025. szeptember 18-án, a 32. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napon lesz.
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges