Az Osiris Kiadó gondozásában 2020-ban megjelent, 460 oldalas, 943 lábjegyzettel ellátott mű rendkívül alapos és interdiszciplináris munka. A könyv végén tárgy- és névmutató segíti a tájékozódást, valamint egy olyan könyvészeti kalauzzal is kiegészül, amely nem arra hivatott, hogy a szerző által felhasznált összes szakirodalmat lajstromba vegye, hanem hogy rámutasson azokra a főbb művekre, melyek a szerzőre a legnagyobb hatást gyakorolták.

A könyv maga 10 nagy fejezetre oszlik, a fejezetek mindegyike pedig számos alfejezetre tagolódik. A fő fejezetek egy-egy fontos történetelméleti kérdéskört ölelnek fel, úgymint: történelem fogalma, a történeti tény, időfogalmak használata és azok változásai, múlt és a történelem kapcsolata, a történelmi emlékezet, a történelmi determinizmus kérdése, az összehasonlítás, mint magyarázat, a narrativitás szerepe, történelmi és történetírói tapasztalat, a történelmi esemény kérdése, a történelem tere és a léptékváltás és a történeti ítélkezés.

A történelem fogalma és válfajai című bevezető fejezetben a szerző a történetírás elméleti fogalmának változásait mutatja be. Teszi ezt úgy, hogy egy igen különös és első hallásra könnyen megválaszolhatónak látszó kérdéshez nyúl: Mi a történelem? A válasz elsőre egyszerűnek tűnhet, hiszen évekig tanulunk róla az iskolákban. Viszont a pontos válasz megadása a történelmet tanulóknak, tanítóknak, sőt még a történeti forrásokat mindennap forgató levéltárosoknak, könyvtárosoknak, muzeológusoknak is feladhatja a leckét. A kérdést már 1961-ben feltette Eduard Hallet Carr angol történész, teoretikus is, valamint többek között Keith Jenkis angol történész szintén számos munkát szentelt ennek a témának. Gyáni sok példa bemutatását követően állapítja meg, hogy ebben a kérdésben nincs egységes álláspont, a történetírás nem egységes szellemi tevékenység.

Ahogy a történelem fogalmi meghatározásában nincs egységes nézet, úgy a történész pontos feladatát érintő kérdésben is számos ismeretelméleti vita bontakozott ki az elmúlt évszázadokban. A szerző könyvében ezeket az elméleteket és álláspontokat is koherens módon mutatja be.

Gyáni Gábor ezeken túl górcső alá veszi a történelmi tér fogalmi meghatározásait (Michel Foucault, Bernard Lepetit, George Simmel és Walter Benjamin elméleteinek bemutatása) és a történetírás egyik esszenciális „alapanyagát”, ami nem más, mint maga az idő.  Gyáni szerint a történetíró ugyan folyamatosan az idő fogalmával dolgozik, ennek ellenére viszont alig foglalkozik magával az idő önmagában vett fogalmával. A szerző szerint ennek az oka az, hogy teljesen leköti a figyelmét a múltbeli történet pontos datálása, amihez a keresztény időszámítás adja az alapot. Napjainkig azonban az idő fogalma is számos változáson esett át, sőt mi több, újabb és újabb időfogalmak is bekerültek a történészek eszköztárába. A történés ideje – A történész ideje című, 6. fejezetben egészen a 19. századi objektív történelmi időszemlélettől kezdve tárja fel a különböző – az idő fogalmával foglalkozó – nézőpontokat és teóriákat (többek között Fernand Braudel, Siegfried Kraucer, Paul Ricoeur és Michel de Certeau elméleteinek bemutatása).

Összességében elmondható, hogy A történeti tudás című munka rendkívül alapos szintézise a hazai és a külföldi történetelméleti és a hozzá kapcsolódó episztemológiai kutatásoknak és polémiáknak.

Maga a szerző így vélekedik könyvéről: „Azokkal a történész körökben ritkán tudatosított elvi kérdésekkel foglalatoskodom ebben a munkámban, melynek ismerete nélkül is lehet történelmet írni, de talán nem árt tudni a létezésükről.” A könyvben leírtak minden fajta történettudományi kutatáshoz használható elméleti alapot adnak, és ahogy a szerző is írja: „A dolgokat kibeszélve akár még jobb történelem is kikerülhet a történész műhelyéből.”

Gyáni Gábor: A történeti tudás. Osiris Kiadó Budapest, 2020.

Garas Norbert