Jelenlegi hely

Debreceni történész hallgatók a levéltárban

2023.11.21.
2023. november 17-én a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének másodéves történész hallgatói kihelyezett szemináriumi óra keretében levéltár-látogatáson vettek részt levéltárunkban.

A foglalkozáson a hallgatók Veres Tünde levéltárostól részletes ismertetőt hallhattak a levéltárak feladatairól, az iratkikérés online menetéről. Bemutatásra kerültek az MNL interneten elérhető adatbázisai, csak úgy, mint a Hungaricana és az Arcanum weboldalán megtalálható digitalizált iratok, térképek.

Kiemelve a magyar történelem, s a levéltári anyag kutatásának fontosságát, a hallgatók közelről is megtekinthettek néhány, a Levéltár őrzésében álló kiemelkedő iratot, irattípust. Ennek keretében a hallgatók megtekinthették Kopasz Jakab 1290–1300 körül jegyzett oklevelét, illetve a címereslevelek történetéről is hallhattak. A céhes iratokhoz kapcsolódóan a diákok kézbe vehettek egy vándorkönyvet, továbbá egy szabadulólevelet, majd Szatmár vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyvében olvashattak a Rákóczi- szabadságharc lezárásáról. A történész hallgatók házassági és halotti anyakönyvi bejegyzések áttekintésekor a családfakutatás fontosságáról, illetve az azokat érintő kutatási lehetőségekről kaptak bővebb információt.

A levéltári séta raktárlátogatással zárult.

 

 

Utolsó frissítés:

2023.11.21.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges