Jelenlegi hely

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára

2021.02.25.
Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata minden év február 25-ét a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Ezen a napon emlékezünk a százezernél is több, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Ekkor idézzük fel mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikét és szeretteikét, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott. Az Ő emlékükre készült ez az összeállítás.

Válogatott bibliográfia:

 

ALFÖLDI Vilma: Kötél általi halálra ítélem. Budapest - Nyíregyháza - Vitka, avagy egy országosnak beállított „államellenes szervezkedés” felszámolása 1949–1953. Budapest, 2018, Püski, 205 p.

 

Az Államvédelmi Osztály, 1946–1948. Szerk. és a jegyzeteket írta Krahulcsán Zsolt, Müller Rolf. Budapest, 2015, ÁBTL–L'Harmattan, 403 p.

 

APATINI Ferenc Illés: Túléltük. Internálótáborban a hajdúnánási Tedejpusztán 1951–53-ban. Debrecen, 2009, Méliusz Központ, 150 p.

 

Az árnyékok hosszúra nyúlnak. Kiegészítés Kecskemét - Tiszalök - Kazincbarcika kényszer munkatáborainak történetéhez. Szerk. és írta Görbedi Miklós. Tiszalök, 1998, Október 4.” Baráti Társaság Tiszalöki Tagozata, 237 p.

 

A helyi diktatúra „bája”. Szerk. Takács Péter. Nyíregyháza, 2016, Periférián Alapítvány, 105 p.      

 

Ártatlan áldozatok. Szatmári svábok a Gulágon. Szerk. Ludescher Gabriella. Nyíregyháza, 2017, Ludescher Gabriella, 244 p.

 

BÁLINT László: „Ellenséges elemek”. Nyilvántartottak, megfigyeltek, célszemélyek, meghurcoltak és elítéltek Csongrád megyében,         1945–1990. Hódmezővásárhely, 2017, Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ – Emlékpont, 256 p.

 

BANK Barbara: Buda-Déltől Recskig. Internáló És Kényszermunkatáborok Magyarországon, 1945–1953. Rubicon, 2015. 10. sz. 4–13. p.

 

BANK Barbara: GUPVI. A külföldiek Gulagja. Rubicon, 2017. 3. sz. 20–23. p.

 

BANK Barbara: Recsk. A magyar internálótáborok története, 1945–1953. Budapest, 2017, Szépmíves, 455 p., 24 t.

 

BANK Barbara – GYARMATI György – PALASIK Mária: „Állami titok”. Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon, 1945–1953. Budapest, 2012, ÁBTL–L'Harmattan, 118 p.

 

BOGNÁR Zalán: Gulag, Gupvi, „málenkij robot”. Magyarok a szovjet lágerbirodalomban. Budapest, 2017, Magyar Napló–Írott Szó Alapítvány, 413 p., [16] t.

 

BOGNÁR Zalán: Málenkij robot. 100 000 civil elhurcolása Budapestről és környékéről. Rubicon, 2015. 9. sz. 68–77. p.

 

BÖGRE Zsuzsa – SZABÓ Csaba: Törésvonalak. Apácasorsok a kommunizmusban. Budapest, 2010, METEM–Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, 407 p.

 

BÖSZÖRMÉNYI Géza: Recsk, 1950–1953. Budapest, 1990, Interart, 351 p., 16 t. (a link alatt a kötet 2. bővített kiadása érhető el)

 

CZANK Szilvia: Elrabolt évek nyomában. [S. l.], 2017, [Szerző], 105 p.

 

Családok munkatáborokban. 1–2. köt. Szerk. Hantó Zsuzsa. Budapest, 2006–2007, Magyar Ház, 504; 504 p.

 

Dokumentumok a hortobágyi zárt munkatáborokról, 1950–1960. Szerk. Füzes Miklós. Gyűjt és vál. Hantó Zsuzsa, Füzes Miklós. Budapest, 2002, Alterra, 332 p.

 

DUPKA György: Halottaink, 1944–1959. A kárpátaljai szovjet népírtás eddig ismert áldozatainak névsora. Szerk. Kövy Márta. Ungvár–Budapest, 2014, Intermix, 363 p.

 

DUPKA György: „Hova tűnt a sok virág…” Időutazás az Urálba magyar és német rabok (1941–1955) nyomában. Történelmi szociográfia. Ungvár–Budapest, 2012, Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet–Intermix, 222 p.

 

DUPKA György: A mi golgotánk. A kollektív bűnösség elvének alkalmazása a kárpátaljai magyarokkal és németekkel szemben. A 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa határozatainak végrehajtása az NKVD-jelentések tükrében, 1944–1946. Ungvár–Budapest, 2012, Intermix–Szolyvai Emlékparkbizottság, 376 p.

 

DUPKA György: A szovjet hatóság megtorló tevékenysége Kárpátalján, 1944–1991. A kárpátaljai magyarságot ért atrocitások, sérelmek vázlatos története levéltári források, egyéb dokumentumok alapján. Ungvár–Budapest, 2014, Intermix, 276 p.

 

Egyetlen bűnük magyarságuk volt. Emlékkönyv a sztálinizmus kárpátaljai áldozatairól, 1944–1946. Közread. Dupka György. Budapest–Ungvár, 1993, Intermix–Patent, 323, [5] p.

 

Az Elbától Vorkutáig. A Magyarok és magyarországi németek szovjet hadifogságban, kényszermunkán és a GULÁG-on című konferencián elhangzott előadások, 2016. február 25–26. Szerk. Géczi Róbert. Budapest, 2017, Veritas Történetkutató Intézet–Magyar Napló, 281 p.

 

Elégtétel Pócspetrinek. Összeáll. Marik Sándor. Nyíregyháza, 1994, In-forma, 219 p.          

 

Emlékezetül. A málenkij robotra elhurcolt beregiek, szabolcsiak és szatmáriak névsora. Szerk. Galambos Sándor, Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza, 2017, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, 447 p.

 

FEHÉRVÁRY István: Börtönvilág Magyarországon, 1945–1956. Budapest, 1990, POFOSZ, 230 p.                   

 

FODOR Gusztáv: Akik a nyomorúságból jöttek... A sztálini diktatúra koncepciós perei kárpátaljai református lelkészek ellen a KGB ungvári levéltárának dokumentumai alapján. Peranyagok, életrajzi adatok, fényképek. Szerk. Zila Gábor. Beregszász, 2017, Kárpátaljai Református Egyház–Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány, 660 p.

 

GÚTH Zoltán Károly: Szibériai napló, 1948–1954. Sajtó alá rend. Kovács Attila Zoltán. Budapest, 2020, NEB, 505 p.

 

Hadifogság, málenkij robot, Gulág. Kárpát-medencei magyarok és németek elhurcolása a Szovjetunió hadifogoly- és kényszermunkatáboraiba (1944–1953). Nemzetközi konferencia, Beregszász, 2016. november 17–20. Szerk. Molnár D. Erzsébet, Molnár D. István. Beregszász–Ungvár, 2017, „RIK-U” K., 279 p.

 

Halálra ítélve. Papi sorsok ’56 után. Szerk. Bellavics István, Földváryné Kiss Réka. Budapest, 2018, NEB–Országház Kvk., 128 p.

 

HANTÓ Zsuzsa: Kitiltott családok. Budapest, 2009, Magyar Ház, 464 p., [8] t.

 

ILYÉS Gábor: A málenkij robot emlékezete a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken felállított emlékjelek tükrében. Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 2017. 1. sz. 35–49. p.

 

JOBBÁGYI Gábor: A néma talp. Tóth Ilona az orvosi kar mártírja. Budapest, 2006, Kairosz, 120 p.

 

JOBBÁGYI Gábor: „Szevasztok én meghalok!” Az 1956-os forradalom és szabadságharc s a megtorlás húszezer halottjáról. Budapest, 2010, Kairosz, 150 p.

 

Kibányászott „lignitbűnök” a Rákosi-korszak egy bányamérnökperének anatómiája. Szerk., a bev. tanulmányt és a jegyzeteket írta Cserényi-Zsitnyányi Ildikó. Budapest, 2013, ÁBTL–L'Harmattan, 255 p.

 

Kommunista gaztettek a magyarság ellen 1945 után, I. Szerk. Orbán Éva. Budapest, 2015, Szent László Király Alapítvány–Pro Veritate, 159 p.

 

A kommunizmus áldozatai, rehabilitációs alternatívák Kelet-Közép-Európában. Nemzetközi tudományos konferencia, Beregszász, 2015. november 20–21. Szerk. Molnár D. Erzsébet, Molnár D. István. Beregszász, 2016, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, 259 p.

 

A kommunizmus fekete könyve. Bűntény, terror, megtorlás. Írták: Stéphane Courtois [et al.]. Ford. Benyhe János. A magyar kiadást jegyzeteivel kiegészítette Kun Miklós és Zinner Tibor. Budapest, 2000, Nagyvilág, 855 p., [32] t.

 

KOPÁCSI Sándor: Életfogytiglan. Budapest, 1989, Bibliotéka K., 291 p.         

 

KORMOS Valéria: A végtelen foglyai. Magyar nők szovjet rabságban, 1945–1947. Budapest, 2017, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 205 p.

 

Magyarok szovjet fogságban. Történeti szemelvénygyűjtemény a hadifogolyként, internáltként vagy politikai rabként elhurcoltakról. Szerk. és a szövegeket vál. Bank Barbara, Bognár Zalán és Tóth Gábor. Budapest, 2016, NEB, 240 p.

 

Málenkij robot. A nyíregyházi elhurcoltak. Szerk. Ilyés Gábor. Nyíregyháza, 2010, Városvédő Egyesület, 142 p.

 

MENCZER Gusztáv: A Gulág rabtelepei. A bolsevizmus népirtásának színtere. Budapest, 2007, Századvég, 295 p.

 

MIKÓ Zsuzsanna: A terror hétköznapjai. A kádári megtorlás, 1956–1963. Budapest, 2016, Libri–MNL, 286 p. (könyvismertetés, Szemán László)

 

MÓROCZA Károly: 1249 nap fogságban. 1945 júliusától 1948 novemberéig. Budapest, 2017, NEB, 97 p.

 

MÜLLER Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor. Az ÁVH vezetőjének élete. Budapest, 2017, Jaffa, 292 p.

 

MÜLLER Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban. Budapest, 2012, Jaffa, 240 p.

 

OLBITZ Ferenc: A fogság évei. A szöveget gond. Czókos Gergely, Óhegyi Katalin. Budapest, 2017, NEB, 79 p.

 

PUSKÁS László: Ilyeneké Isten országa. Isten szolgája Orosz Péter (1917–1953) titokban felszentelt püspök élete és vértanúsága. Budapest–Nyíregyháza, 2010, Don Bosco–Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, 348 p.

 

SZAKOLCZAI Attila: Koholt perek. Esettanulmányok 1956 utáni koncepciós perekről. Záhony, 2017, KIÚT Térségfejlesztési Egyesület, 240 p.

 

Száműzöttek a Hortobágyon. Emlékek a borsósi kényszermunkatáborból, 1952–1953. Szerk. Kováts Dániel. Budapest, 2006, Feliciter, 408 p. (címoldal, tartalomjegyzék) (könyvajánló)

 

SZENTE Zoltán: Magyarok a Gulag-szigeteken. Szeged, 1989, JATE K., 244, [13] p.

 

TAKÁCS János: Kócspuszta. Egy hortobágyi kényszermunkatáborról, Takács János és sorstársai visszaemlékezései alapján. Nagykanizsa, 2013, Czupi, 112 p.

 

Telepessors. Szerk. Saád József. Budapest, 2005, Gondolat, 371 p., [22] t., [22] t. fol. (könyvajánló)

 

TÓFALVI Zoltán: 1956 erdélyi mártírjai, V. Az erdélyi kérdés, ahogy a túlélők látják. Marosvásárhely, 2012, Mentor K., 211 p.

 

Törvénysértés nélkül. A hortobágyi munkatáborok (1950–1953) filmszociográfiájának dokumentumai. Összeáll. Gulyás Gyula, Gulyás János. Budapest, 1989, Láng, 332 p.

 

„Uram… segíts haza minket…!” Lágerleírások: versek, fohászok, levelek, naplórészletek a sztálini lágerekből, 1944–1959. A „malenykij robot” 70. évfordulójára. Összeáll. Dupka György. 3. bőv. kiad. Ungvár–Budapest, 2014, Intermix, 319, [7] p.

 

ZINNER Tibor: Adalékok a magyarországi koncepciós perekhez. Székesfehérvár, 1988, VIDEOTON József Attila Művelődési Ház és Könyvtár, 55 p.

 

ZINNER Tibor: „A nagy politikai affér”. A Rajk-Brankov-ügy, II. Budapest, 2014, Saxum, 701 p. (könyvismertetés, Izsák Lajos, Századok, 2015, 3. sz. 783–786. p.)

 

VARGA Albert: Rab voltam a Hortobágyon. Árkustanya, 1950–1953. Szerk. és a bev. tanulmányt írta Szántó Mihály. Budapest, 2005, Timp, 282 p. (könyvajánló)

 

VONHÁZ József: Modernkori rabszolgaság. Budapest, 2017, NEB, 159 p.

 

 

Linkajánló:

 

https://neb.hu/hu (Nemzeti Emlékezet Bizottsága)

https://munkataborok.hu/hu/cimlap (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára)

http://www.recskiszovetseg.hu (Recski Szövetség Egyesület)

http://www.beszedesmult.hu (Gulág Emlékbizottság)

https://www.gulag.hu/ (Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága)

http://www.gulag.online/?locale=hu (Gulag Online – virtuális múzeum)

https://www.terrorhaza.hu/hu/allando-kiallitas/masodik-emelet/gulag (Terror Háza Múzeum)

http://www.hortobagyideportaltak.hu (Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete)

http://www.szabarchiv.hu/drupal/node/65505 (MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára - 1956-os bibliográfia)

https://kommunizmusaldozatai.kormany.hu/ (A Kommunizmus áldozatainak emléknapja, 2020. február 24–25.)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gulag (Wikipédia)

 

A bibliográfia tételei megtalálhatóak a szakkönyvtárunkban. Az összeállításban szerelő linkek utolsó letöltési ideje: 2021. február 25.

 

 

Nyíregyháza, 2021. február 25.                                 Összeállította: Kocsis György

Utolsó frissítés:

2021.02.25.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges