Szeptemberi levéltár-pedagógiai foglalkozásaink

2022.09.20.

Levéltárunkba látogatott 2022. szeptember 5-én a szennai Fekete László Általános Iskola 5 osztályos tanulóinak két csoportja. A mindenkori 5. osztályos diákoknak immáron harmadik éve levéltári foglalkozásaink jelentik a bevezetőt történelem tanulmányaikba.
A levéltár mibenléte, feladata és funkcióinak ismertetése után a legnépszerűbb levéltári téma következett. A családfakutatás, a rokoni kapcsolatok és személyes történelmünk felderítése közben felvillantottunk érdekes momentumokat Somogy megye történetéből. Beszélgettünk az otthoni, illetve otthonról való kutatás lehetőségeiről, valamint ennek közösségteremtő szerepéről. Külön érdekességnek számított látogatóink számára az egykori foglalkozásnevek, mesterségek értelmezése, ezáltal többen megtudhatták vezetéknevük jelentését.
A halotti anyakönyvek egy-egy érdekesebb bejegyzését felhasználva, megfejtettük néhány haláleset körülményeit.
A levéltári óra zárásaként a diákok betekinthettek raktáraink világába is.

2022. szeptember 12-én ismét a szennai Fekete László Általános Iskola 5 osztályos tanulóinak két csoportját, majd szeptember 15-én a dombóvári József Attila Általános Iskola 5 látogatott el levéltárunkba 23 fővel.
A téma a magyar nemzeti jelképek, a nemzeti identitás megőrzése volt. Szóba került a turul, a magyar eredetmondák legendás madara, a csodaszarvas a hun-magyar mondakörben és a magyar népi hagyományokban ismert, mitikus vezérállat. A tanulók eljátszották hogyan is történhetett a hét vezér által kötött vérszerződés. Nemzeti ünnepeink legfontosabb tudnivalóit is összefoglaltuk. A diákok felelevenítették a 13 aradi vértanú kivégzését, a tábornokok „bőrébe bújva” röviden bemutatkoztak társaiknak, majd elhangzottak a kivégzőosztag előtt mondott utolsó szavaik is.
A iskolások korábbi rovásírás ismereteik segítségével könnyedén megfejtettek egy rovás szöveget, majd megtekintették legértékesebb okleveleinket.
Szóba kerültek nemzeti zeneműveink. Játékos keretek közt címereink és zászlajaink szimbólumait is kielemeztük.
A foglalkozás zárásaként pedig, a koronázási jelvények ismertetése után, a tanulók eljátszották méltán népszerű rockoperánk, az István a király koronázási jelenetét, ezzel szemléltetve magának a koronázási szertartásnak a menetét.

Jakab Georgina

 

Utolsó frissítés:

2022.10.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges