Isten rabjai (1908)

Jelenlegi hely

1 / 23

Gárdonyi Géza történelmi témájú regényében – egy évnyi kutatómunka után – Szent Margit legendáját dolgozta fel. Szent Margit IV. Béla király leányaként a Nyulak szigetén, egy domonkos rendi apácakolostorban nevelkedett és önsanyargató életet élt. Gárdonyi Isten rabjai című regényében arra kereste a választ, hogy mi késztette a király lányát az önfeláldozó életre. Vándorkiállításunk egyik célja az Országos Levéltárban található források alapján alátámasztani az író munkájának alaposságát.

A regényben Árpád-házi Szent Margit életét gyermekkorától haláláig követhetjük nyomon Jancsi fráter szemszögéből. Egy kertész fia, Jancsi első találkozásuk alkalmával beleszeret Margitba, s bár szerzetessé avatják, mindvégig Margit közelében éli életét. A margitszigeti kolostor kertjét gondozza, és így az akkori Magyarország szellemi központjában a kor jelentős eseményeinek lesz tanúja. Látja a trón körüli viszályokat IV. Béla és V. István, azaz apja és fia között és Margit békítő szándékú tetteit.
A tatárjárás elől menekülve Klissza (ma: Klis, Horvátország) várában 1242-ben szülte meg IV. Béla király felesége, Laszkarisz Mária lányukat, Margitot. A király és hitvese a születendő gyermeket Istennek ajánlotta, hogy ezzel kiengesztelve segítsen elhárítani az országra törő pogány horda veszedelmét.

Margitot 3 éves korában (1246-ban) a veszprémi domonkos rendi Szent Katalin apácakolostorba adták, ahol 10 éves koráig, 1252-ig nevelkedett. Valószínűleg már 1246-ban elkezdődött a Nyulak szigetén [ latinul: insula leporum (ma: Margitsziget)] az új kolostor építése. A sziget északi végén ekkor már létezett az esztergomi érseki vár, feltételezhetően ebben az időben telepedtek meg ugyanitt a premontrei és ferences (minorita) szerzetesek, valamint ekkoriban kezdődhetett a johanniták várának építése is. A sziget keleti részén Imre király (1196-1204) egy királyi udvarházat emeltetett. A tatárok az óbudai királyi lakot elpusztították, ezért a tatárjárás (1241-1242) után a a királyi pár ideiglenesen átköltözött a szigeten épségben maradt királyi udvarházba, melyet Béla egy saroktoronnyal megerősített. A király, hogy gyermekét a maga közelében tudhassa 1252-ben átköltöztette a domonkos rendi apácákat a Buda közelében fekvő Szűz Máriának szentelt kolostorba. Ekkortól kezdik el régi neve mellett az apácakolostor védőszentjéről Boldogasszony szigetének vagy Szűz Mária szigetének is nevezni a területet.

Gárdonyi regénye a kolostor építésével, felszentelésével, Margitnak és apácatársainak az új kolostorba költözésével kezdődik (1252).

szerzetesrendek:

a katolikus egyházban a világi papságtól eltérő közös szabályok (regulák) szerint élő és általában egy helyen (kolostor, zárda) lakó szerzetesek (frater) vagy szerzetesnők (soror) közössége. Közös jellemzőjük a hármas fogadalom: szegénységi (vagyis a szerzetesnek nem lehet saját tulajdona), tisztasági (szüzességi), engedelmességi (feljebbvalójának való engedelmesség). A világi papság nem tesz szegénységi fogadalmat, vagyis személyes tulajdonnal is rendelkezhet. Regulájuk, szervezetük és életmódjuk alapján megkülönböztetünk monasztikus, kanonok-, ispotályos (betegápoló, gyógyító), lovag- és koldulórendeket. A monasztikus rendek olyan közösségek, melyeknek önállóak, nincs központi szervezetük. Regulájuk alapján a Szent Benedek által alapított bencések (és az ebből a rendből kivált ciszterek) jellemzője a világtól való elzárkózás: tehát nem végeznek lelkipásztori szolgálatot (pasztorációt). A Szent Ágoston reguláját követő kanonokrendek (Premontrei Kanonokrend, Szent Sír Kanonokrend stb.) a szerzetesi életformát összekapcsolják a pasztorációval. A lovagrendek a keresztes háborúk idején alakult szerzetesrendek (templomosok, johanniták), tagjainak feladatai közé tartozott a – szerzetesi életforma mellett – a betegápolás, zarándokok védelme és a kereszténység ellenségei elleni fegyveres harc is. A koldulórendek (ferencesek, domonkosok) pasztorációt végeznek azonban tiltott számukra a jelentős vagyonszerzés, koldulásból tartják el magukat.

Domonkos-rend: Szent Domonkos (Dominicus: 1170-1175 között – 1221) által alapított koldulórend, latin neve: Ordo Fratrum Praedicatorum (Prédikátor Testvérek Rendje). Magyarul domonkosoknak nevezik, latinul dominicanes-nek is hívják őket. Latin megnevezésük egy szójátékra is alkalmas, ugyanis a szót külön írva (domini canes) az Úr kutyái (Isten kutyái) fordítást tesz lehetővé. A rend alapításától (1216) fogva nagy hangsúlyt helyezett a pasztorációra – melynek leghatékonyabb formája a prédikáció – és a pogányok megtérítésére, valamint az eretnekek (az egyház hivatalos teológiai nézeteitől eltérő személyek) elleni harcra. Ebből következően igen fontosnak tartották a szerzetesek tudományos, főleg teológiai képzését, hiszen csak így vehették fel harcot az eretnekségekkel szemben. A rend tagja volt a filozófiatörténet egyik legnagyobb hatású teológusa, filozófusa, Aquinói Szent Tamás (1224-1274). Szent Domonkos a Dél-Franciaország területén elterjedt albigens és kathar eretnekség elleni vizsgálatokban vett részt és ennek, valamint a rend más tagjainak teológiai műveltsége alapján 1227-ben a pápa a rend fő feladatává tette az inkvizíció (a hit és erkölcs dolgában vizsgálatot végző egyházi bíróság) vezetését.

provinciális: a domonkos rend rendtartományokba szerveződött, melyek élén egy-egy provinciális állt. Egész Magyarországon egy rendtartomány volt.
generális káptalan: a rendtartományok vezetőinek ülése, melyet 3-4 évente tartottak.
prior (magyarul: perjel): egy adott rendház feje, női megfelelője a priorissa.

A Margit-szigeti kolostor alaprajza. Margit életében az 1-3, 6-14, 16-21 jelzésű épületek már állhattak, azzal a különbséggel, hogy a szentély egyenes záródású volt, az oktagonális záródást a 13. század végén építhették.

IV. Béla király a budai várban és a váron kívül a királynak járó vásárvámot a nyúlszigeti apácáknak adván megállapítja az egyes áruk után szedendő vámok mennyiségét és módozatait.

Jelzet: MNL OL DL 1030
1255. júl. 25.

A középkorban királyi jog (ú.n. regale) volt a vásárok után vám szedése. Vámszedő helyek nemcsak az országhatáron, hanem az országon belül is működtek. Vásártartási jogot is a király adományozott, de a vásáron forgalomba hozott javak után adót vetettek ki (kis leegyszerűsítéssel megfelel a mai ÁFA-nak). A vásárvám eladományozása tehát igen nagy kegynek számított és tekintélyes jövedelmet biztosított az azt kapó félnek (adományos). Csak néhány példát említünk az oklevélben előforduló vámtételekről.

1 szekér gabona = 2 den.
1 vég szürke posztó = 2 den.
100 rőf lenvászon = 2 den.
1 ló és barom (marha) eladójától és vevőjétől = 2-2 den.
3 juh eladójától vagy vevőjétől = 1 den.
3 disznó eladójától és vevőjétől = 1-1 den.
1 mázsa nyers viasz „amit népnyelven masa-nak neveznek” = 2-2 den.
1 mázsa ólom vas és szalonna = 1-1 den.
1 hordó bor = 2 pondus
3 hordót tartalmazó szekér a várból kifelé = 1/2 ferto (6 pondus)
3 hordót tartalmazó szekér a várba behozva = 3 pondus hordó mézet szállító szekér = 1/2 ferto (6 pondus) pénzrendszer: a középkori Magyarországon a márka volt a pénzrendszer alapja, ez azonban nem kézzel fogható pénzt, hanem súlyt jelölt.
1 budai márka (1270-ben) = 245,53 g.
A pénzrendszer alapja, hogy 1 márka súlyú ezüstből meghatározott számú (általában 240, de 290-600 db-ig) dénárt vertek (a márka tehát számítási pénz). Technikai okok miatt nem tudtak egyforma súlyú pénzeket verni, ezért nagyobb összegek fizetésekor lemérték a pénz súlyát.
A fenti adatok értelmezéséhez:
1 márka = 245,53779 g = 4 ferto
1 ferto = 61,38444 g = 12 pondus
1 pondus = 5,11537 g

Az árak összehasonlítása céljából érdemes tudni hogy 1 ekealjnyi föld (kb. 120 hold) ára a korban átlagosan 4 márka, vagyis 960 dénár.

„Marcellusz röviden imádkozott. Keresztet vetett a lére, és étvággyal kanalazgatta.
- Nem szabadulhattam sehogy se - beszélt evés közben. - A király ott fogta a generális frátert. Oly szívesen vendégli, hogy csaknem maga szolgál neki. Jobbjára ültem. Én az apácák százféle ügyét írtam mostanig a kancelláriussal. Nem azért mondom... hiszen elvégre csak a zöldséget ettem volna meg ottan is.
És szögletes fa-arcán mosolygás jelent meg. Szigorú, hideg szeme - mint mikor a jégcsapra rásüt a napsugár.
- Mégis szerettem volna látni egy királyi ebédet, hogy elmondhassam: egy asztalnál ültem a királlyal. No, de hát elég, hogy Jordán fráter ott ült, meg a generális. Hallom: nem nyúltak a húshoz. Pedig a király ugyancsak emlegette, hogy nincs regula ugró nélkül... Mitek van még?
- Vóna gyökér - felelte készségesen a szolga -, de az bizony már hideg. Hanem van pogácsa, szilva, méz, aszalt gyümölcs, túró, sajt...
- Adjatok csak gyökeret is.
És tovább beszélt:
- A király két falut ajándékozott az apácáknak, meg a budai piaci vámot.
S diadalmasan nézett a barátokra.
Valamennyi arcát örvendő csodálkozás derítette fel.
Marcellusz bólintott:
- Örök időkre épült! Áll az a klastrom ezer esztendő múlván is!
- De hát abból nekünk is jut - vélekedett a prior.
- Valamicske a szigeti házunknak. Ami élelmet visznek nekik napról napra, abból magunknak is rendelhetünk. Nem sokat persze, csak amennyi annak a kis házunknak elég. Az adományleveleket írtuk mind mostanig.” (Gárdonyi Géza: Isten rabjai)

1259. IV. Béla király az egykori Nyulakszigetén domonkosrendi zárdát alapítván, s oda leányát, Margit asszonyt az apácák közé helyezvén, a zárdának adományozza Ó-Pest mellett [prope villam veteris Pest, v. ö. Csánki, I. 23.] Vzlar (Oszlár) és Sul (Süly), Rákos mellett Cinkota [Scyngata], Nemus (Nemes) és Nogus (Nagyos), továbbá Akusnyre mellett Vkurd (Ökörd) földet, tartozékaikkal.

Jelzet: MNL OL DL 492. orig
eredeti latin
(eredeti méret 47 x 38 cm)

magyar fordítás 1734-ből
Jelzet: MNL OL DL 492. copia
(eredeti méret: 64 x 46 cm)

A Margit-szigeti kolostor alapítólevele, mely egyben tartalmazza IV. Béla király első birtokadományát is az apácák részére. Az oklevél részletezi az alapítás körülményeit. Az oklevél fontosságát jelzi, hogy 1734-ben Rajcsányi Ádám magyarra fordította. Jelenlegi ismereteink szerint szerint a zárda felügyeletét 1252-ben a király Ákos nembeli Ákos mester budai prépostra bízta, és csak 1259-ben került a kolostor a domonkosok felügyelete alá.

IV. László király megerősíti nagyapja, IV. Béla király 1267. febr. 9-én, Füzitőn kelt oklevelét, melyben IV. Béla király lányának, Margitnak kérésére a szigeti apácazárda mellett levő telket Miklósnak, a zárda officialisának adja. (Az oklevélszöveg átírásának első sorában a rövidítések feloldását [szögletes zárójelbe tettük]. )

Nos Lad[islaus] Dei gra[cia] rex Ung[a]r[ie] significamus tenor[e] p[re]senciu[m] univ[er]sis q[uod] Nicolaus officialis ecc[lesie] Be[a]t[e] Virginis
de Insula exhibuit nobis patentes litteras B[ele] regis felicis recordacionis karissimi avi nostri in hec verba:
„Nos B[ela] Dei gracia rex Ungarie significamus universis memorie commendantes quod nos ad peticionem domine Marga-
rete karissime filie nostre quandam aream seu fundum existentem iuxta claustrum ecclesie Beate Virginis de insula
ubi Nicolaus officialis dicte ecclesie domos suas et alia hec edificia a parte meridionali contulimus ipsi
Nicolao possidendam et habendam. Datum in Fyvzegteu in octavis purificacionis Beate Virginis anno Domini millesimo ducentesimo
sexagesimo septimo.” Quarum tenore de verbo ad verbum presentibus interseri facientes auctoritate presencium
ad peticionem Nicolai officialis dicte ecclesie confirmavimus. Datum iuxta Racus in quindena Penthecostes
anno Domini millesimo ducentesimo septuagesimo septimo.

Jelzet: MNL OL DL 617.
1277. május 30.
(eredeti méret: 18,5 x 6,5 cm)

Gárdonyi többször utal regényében a korabeli olvasási kultúrára. Az olvasás a 13. században még egyházi személyek körében is nehézséget okozott, ugyanis az olvasás fogalma a korban magától értetődően egyet jelentett a latin nyelv ismeretével is. Az oklevélolvasás különösen nagy képzettséget igényelt, mert a folyóírással írt szövegek számtalan egyezményes rövidítést tartalmaztak (lásd a fenti példát). A kódexek olvasása viszonylag egyszerűbb volt, azonban a korabeli Magyarországon ez is inkább csak az emlékezet megtámogatására szolgált. Az olvasónak elég volt egy-két szót megpillantani az adott liturgikus könyvből és azonnal „beugrott” emlékezetébe az vonatkozó egyházi szertartás szövege. A könyveket természetesen nagyrészt egyházi személyek használták. Gárdonyi többször ír papirosokról a regényében, azonban ez pontatlan megfogalmazás, ugyanis az első ismert papírra írt magyarországi oklevél 1310-ben keletkezett. A könyvek és oklevelek anyaga a 13. században a pergamen (magyar nevén: hártya) volt, mely állatbőrből (juh, kecske, borjú) készült. A bőrt szőrtelenítették vékonyították krétázták és ezzel írásra alkalmassá tették. Nevét valószínűleg Pergamon városáról kapta, ahol a Kr.e. II. században készítettek ily módon írásra alkalmas anyagot, mivel nem jutottak papiruszhoz (a papirusz szintén nem papír, mivel papirusznádból készül).

"Egy rókatarisznyás nemesember közelített hozzájuk. Nyergelt paripát vezetett kantáron. Vastag, ősz bajusza ki volt viaszkolva, mintha fából faragták volna az orra alá. Már messziről integetett, és a szeme rezgett az örömtől.
- Jó, hogy talállak benneteket! - mondotta a papnak. - Reggel óta keresek embert Budán, Pesten, aki egy levelet elolvasna nekem. Belenyúlt a dolmánya belső zsebébe, és elővett egy szennyes és gyűrött levelet.
- Egy cseri barát hozta. Azt mondja, hogy egy atyámfia küldi. Füzy Bernát fia Ákos. Ugyan mondjátok meg, mit akar?
S nyújtotta a levelet a papnak.
A pap nézi a levelet. Rázza a fejét.
- Ezt hát én el nem olvasom, édes felem. Én csak könyves írást olvasok. Te talán jobban érted, János.
S adja a levelet János fráternek.
János bepillant a levélbe, s ő is a fejét rázza:
- Nem vagyok én se jártas a levélolvasásban. Én csak a psalterium olvasását értem, azt is csak a magam könyvét.
A nemes vakaródzott:
- Hogy a forgószél hordja el! Minek ír nekem!? Nyelvet küldjön nekem, ne papirost, ha valamit kíván. Mán két hete hordozom a vármegyében: senkit se találok, aki elolvasná. Hát nálatok csak van valaki a klastromban, aki érti az effélét?
- Vanni vóna - felelte vonakodva János fráter -, nálunk van írástudó ember. Négy is. Legkivált Dezső fráter, a lektor. De világi ügyekkel mi nem foglalkozunk."

Gárdonyi itt egy kicsit túloz, hiszen a megyében, főleg Buda környékén kizárt, hogy ne lehetett volna oklevélírást elolvasó embert találni. A cseri barátok (a ferences rend obszerváns ága: jellemzőjük, hogy szigorúbban betartják regulát a másik ágnál, a minoritáknál) megnevezés erre a korra szintén pontatlan, mivel az obszervánsok a XIV. század elején jelentek meg Magyarországon.

IV. Béla király Weyteh, Dragchynus, Kol, Scegen, Miklós, Lukács és Péter budafelhévvizi és jenői [Yneu] libertinusokat lányának, Margitnak, és általa a nyúlszigeti zárdának engedi át István ifj. királynak és Béla hercegnek akarata szerint.

Jelzet: MNL OlDL 784.
(1267. dec. 11.?) Buda

Ez az elég rossz állapotban fennmaradt oklevél a 13. századi társadalomtörténet szempontjából rendkívül fontos forrás. Mint látjuk Béla király Margit (neve felülről az 5. sorban olvasható) kérésére libertinusokat adományoz a kolostornak. A 13. századi Magyarországon különböző jogállású népek találhatók. Még éltek rabszolgák (az oklevelekben servus a megnevezésük), akik szabadon eladhatók-megvehetők voltak, azonban az antik rabszolgákhoz képest annyiban jobb volt a helyzetük, hogy megölésük – ha világi büntetéssel nem is mindig járt együtt – egyházi szempontból emberölésnek számított és ezért egyházi büntetést (penitenciát) mindenképpen maga után vont. A fenti oklevélben megnevezett libertinus réteg egy fokkal jobb helyzetben volt. Az adott földesúr földjén szabadon gazdálkodó rabszolgákat nevezték így, de nagyobb személyi szabadságot élveztek (törvényesen megházasodhattak) és akár meg is válthatták teljes szabadságukat (igy váltak liberré:szabaddá) Bár őket is lehetett vásárolni (de csak földjükkel együtt), azonban a családi kapcsolataikat nem lehetett szétszakítani, így egy libertinus eladása az adott személy összes családtagját érintette (feleség, gyerekek). Egy liber átlagos értéke a 13. században 1 márka volt. Gárdonyi regényében Jancsi és édesanyja is ehhez hasonló jogállású lehetett, hiszen a fehérvári prépost birtokán dolgozó családot a prépost rendeli a szigetre és még azt is előírja, hogy az édesanya az apácák szolgálója legyen.

Ráskai Lea

XVI. század elején élt, a Nyulak szigeti domonkos kolostor apácája. Latin nyelvtudásának köszönhetően a Margit-legendán kívül is több kódexmásolatát (esetleg fordítását) ismerjük (pl.: Domonkos-kódex, Cornides-kódex, Példák könyve). Írására jellemző, hogy a jobb oldali írástükröt (margót) nem nagyon vette figyelembe, gyakran túlírt az oldal jobb felén. Ennek következtében a későbbi könyvkötők szóvégeiből a margón lévő szavakból a könyvek átkötésekor sokat levégtak. A szöveg díszítésére nem törekedett. A rubrumozást (első betűk vörössel való kiemelését) – a középkori gyakorlatnak megfelelően – többnyire későbbre halasztotta, és azok így gyakran végleg el is maradtak. Helyesírása alapvetően a királyi kancelláriai helyesírással rokon, de annál régebbi, feltételezhetően az akkor már kialakult domonkos rendi helyesírási gyakorlatot tükrözi. Helyesírása viszonylag következetes, nyelvjárása az északkelet-magyarországi területre utal.

Gárdonyi regényének elsődleges forrása az 1510-ben magyar nyelven írt Margit-legenda. A magyar nyelvű szöveg alapszövegét latinul írták, közvetlenül Margit halála után (a 13. század végén), és azt minden bizonnyal a regényben is szereplő Marcellus, domonkos provinciális állította össze. A magyar nyelvű legenda fordításának másolója (esetleg fordítója is) Ráskai Lea, aki több magyar nyelvű kódexet is másolt. Itt látható, hogy a könyvírás (kódexírás) sokkal jobban olvasható, mint az oklevélírás, gyakorlatilag alig alkalmaz rövidítéseket a kódexíró. A bemutatott legendarészletek gyakoribb rövidítései:

p (fölötte függőleges vonal) = pri (pl.: porissa = priorissa)
p (szára hurkosan áthúza) = pro (pl.: pvincialis = provincialis)
t (végén hurok) = ter (pl.: frat = frater)

A Margit-legenda 40v és 41r oldala és betűhív átírása

Jelzet: Országos Széchenyi Könyvtár, MNy3 40v 41r
Betűhív átírás kiadása: Szent Margit élete 1510. Régi Magyar Kódexek 10. Magyar Nyelvtudomány Társaság, Bp. 1990 80-81.

A királyi gyermek jelenléte a kolostorban például szolgált a magyarországi előkelőknek és sokan leánygyermeküket a kolostorba adták – természetesen megfelelő birtokadományokkal. A 13. században a kolostor egyfajta korabeli „leénynevelő intézet” funkcióját látta el felvértezve az oda beadott lányokata korszak és társadalmi helyzetük szerinti műveltséganyag elsajátítására. A kolostorban nevelkedett lányok természetesen nem maradtak mind apácák, mivel nem tették le az örökfogadalmat. és így ismét visszatérhettek.a világi életbe. Az örökfogadalmat tett apácák kívülálló számára is azonosítható jele a domonkos nővéreknél a fekete szín megjelenése az apácaruha egyes elemeiben – Gárdonyi így is utal rá: „befeketézték”. Az előkelő származású lánygyermekek jelenlétének köszönhetően a kolostor egyfajta politikai központtá vált az évek folyamán. 1265-1266 közt belháború („polgárháború”) dúlt az országban IV. Béla és legnagyobb fia, az ifjabb királlyá koronázott István között. A fenti idézet ezt a helyzetet írja le, és bár a legenda nem tartalmazza a pontos részleteket, de egyéb történeti dokumentumok alapján tudjuk, hogy a két uralkodó 1266. március 13-án a Nyulak szigetén kötött békét — valószínűleg ebben valóban jelentős szerepe lehetett Margitnak.

„- Atyánk megbocsát - szólalt meg tikkadozó mellel Margit. - Nyújts hát neki kezet, atyám! Krisztus szerelmére kérlek, ne tagadd meg a fiadat! És egyik kezével megfogta az öregúr kezét, a másikkal a fiú kezét. Egybetette a két kezet. - Megbocsátok - rebegte az öreg király. Arcában, hangjában azonban benne volt: De feledni nem feledhetek. Míg ez a nehéz megbékülés történt, az anya meg a leánya [Anna hercegnő] a hátsó ajtón elhagyta a termet. Ők ketten nem bocsátottak meg. Soha többé az életben nem is beszéltek Istvánnal. A következő napon a templomban, Margit jelenlétében az oltárnál, Fülöp érsek előtt esküdött meg a fiú az evangéliumra, miközben egy kis feszületre tette a kezét. A feszület Krisztus igazi keresztfájából volt faragva. Hát úgy esküdött meg a fiú, hogy többé az apja ellen fegyvert nem fog. Viszont az apa szintén esküvel ígérte, hogy bármi olyan ügy fordul elő, amely haragítaná, közösen választott bíróság ítéletére bocsátja; egymás alattvalóira adót nem vetnek; várépítésre őket nem kényszerítik; reájuk nem szállnak; a futott nemeseket egymás országába be nem fogadják.” (Gárdonyi Géza: Isten rabjai)

Ez a regényrészlet újabb problémát vet fel, amely igen jelentős a magyar címer kialakulása szempontjából: ez a kettős kereszt kérdése. A történettudomány egészen 2011-ig elfogadta azt a nézetet, hogy a kettős kereszt motívuma III. Béla pénzein jelenik meg először Magyarországon az uralkodóhoz köthető szimbólumként. 2011-ben két kutató: Takács Imre és Körmendy Tamás egymástól függetlenül bebizonyította, hogy a nevezett pénzek IV. Bélához köthetők.

IV. Béla első kettőspecsétjének hátlapja (1235-1241). A pecsét a muhi csatában a tatárok kezére került. IV. Béla második nagypecsétjének hátlapján is a kettős kereszt található.

Jelzet: MNL OL DL 65688.

A kép értelmezéséhez tudnunk kell, hogy IV. Béla elődeinek, Imre király (1196-1204) és II. András király (1205-1235) pecsétjeinek hátlapján a hétszer vágott pajzs szerepel (az előlapon a kor szokásának megfelelően az uralkodó trónon ülő alakja látható). Ekkora váltás az uralkodói szimbolikában nem lehet véletlen, „hóbortos divatkövetés” műve. Valószínű, hogy II. András idejében egy szent kereszt ereklye (annak a keresztnek egy darabja, mellyel Krisztust megfeszítették) került Magyarországra. Ezt valószínűsíti, hogy kettős keresztet ábrázoló pénzérmét ismerünk II. Andrástól. Jól megfigyelhető IV. Béla pecsétjén, hogy a kereszt vízszintes szárai a végek felé kiszélesednek. Ez a bizánci szentkereszt ereklyét őrző ereklyetartók jellemzője. Krisztus keresztjéből egy darab birtoklása a korabeli keresztény világban hatalmas presztizst biztosított birtokosának. Ez alapján nem elképzelhetetlen, hogy Béla 1235-ben a királyi esküjét egy kettős kereszt alakú (a szentkereszt ereklyét tartalmazó) keresztre tette le.

V. István ifjabb király kettőspecsétjének hátlapja (1257).

Jelzet: MNL OL DL 42.
1257

A töredékes pecséten egy lovas alakja látható, pajzsán kettős kereszt található. István ifjabb királyként 1257-1260 közt volt az 12??-ben IV. Béla által meghódított Stájerország ura. Nagy valószínűséggel ezért szerepel a lovas pajzsán a kettős kereszt. 1257-ben királyként adta ki oklevelét, tehát már letette a királyi esküt. 1263-tól ismert második pecsétjének hátlapján szintén egy lovas alak látható, annak pajzsán azonban egy párduc (oroszlán?) van.

V. István király kettőspecsétjének hátlapja

Jelzet: MNL OL DL 58409.
1270-1272.

Feltűnő különbség az előző képekhez képest az alsó keresztszáron található köralak. Ennek értelmezéséhez közelebb visz minket a — ma már szinte olvashatatlan — belső körirat: corona et crux sit virtus sigilli (a korona és a kereszt legyen a pecsét ereje). A korona itt valószínűleg egy konkrét koronára utal, mégpedig a corona spinea-ra (töviskoronára — arra a koronára, mellyel Jézust megfeszítése előtt megkoronázták). A töviskorona ereklyét 1238-ban vásárolta meg az Anjou-házból származó francia uralkodó, s tiszteletére emeltette Párizsban a Sainte-Chapelle templomot. V. István lánya és IX. Lajos király legfiatalabb öccsének, Anjou Károlynak fia 126?-ban kötött házasságot és nem elképzelhetetlen, hogy ezt a dinasztikus kapcsolatot egy a töviskoronából származó ereklyedarab ajándékba küldésével is megerősítette a francia királyi család. Így is értelmezhető a fenti corona et crux (Krisztus töviskoronájának és keresztjének ereklyéje).

IV. László király negyedik kettőspecsétjének hátlapja 1287-1288.

Jelzet: MNL OL DL 959.
1287-1288.

III. András király kettőspecsétjének hátlapja

Jelzet: MNL OL DL 1249.
1290-1301.

A Margit-legenda 23v- 24r oldala és betűhív átírása

Jelzet: Országos Széchenyi Könyvtár, MNy3 23v 24r
Betűhív átírás kiadása: Szent Margit élete 1510. Régi Magyar Kódexek 10. Magyar Nyelvtudomány Társaság, Bp. 1990 46-47.

A Biblia és a liturgikus (a katolikus szertartásokon mondott) szövegek olvasása mellett a szentek életének tanulmányozása volt a kolostori életet választók leggyakoribb elfoglaltsága. Nem véletlen, hogy a szerző ilyen terjedelemben tárgyalja szent László király (1077-1095) tetteit. Bár a lovagkirály eszménye távol áll egy kolostor szellemétől, de László személyében a pogány kunok és besenyők ellen harcoló uralkodó képe, Margit apjának, a tatárok ellen harcoló IV. Bélának előképeként jelenik meg. A 24r oldal 23. sorában olvasható Szent Erzsébet nem más, mint IV. Béla testvére, Margit nagynénje: Árpád-házi Szent Erzsébet.

Magyar—Anjou Legendárium: Szent Domonkos legendája

Legenda Aurea

A 13. században egy domonkos rendi szerzetes, Jacobus de Voragine által összeállított gyűjtemény címe, amely a kor legtiszteltebb, legismertebb szentjeinek életét mutatta be. A szerző 1266-ban fejezte be művét, amely a 13. században egy-egy koldulórendet alapító Szent Ferenc (1181-1226) és Szent Domonkos életén kívűl tartalmazta az egyetlen, a gyűjteményében szereplő magyar, az 1235-ben szentté avatott Árpád-házi Szent Erzsébet (1207-1231) életét is. A középkor folyamán ez vált a legkedveltebb legendáriummá (legendagyűjtemény), de a helyi igényeknek megfelelően a másolók kibővítették az adott ország, terület szentjeinek életével is, így számtalan különböző változat maradt meg (az ismert középkori másolatok száma 1 000 fölött van). 1450 — a könyvnyomtatás feltalálása — után ősnyomtatványként (1450-1500 közt nyomtatott könyvek) a Legenda Aurea több kiadásban jelent meg, mint a Biblia, tehát — kis túlzással — ez a mű vált a középkor „bestseller”-évé.

Bár középkori magyar fordítása nem ismert a Legenda Auera-nak (cseh fordítások már a 14. század elejéről ismertek), mégis a legteljesebb képi feldolgozása a Magyar Királysághoz kötődik. Margit halála (1270) után több, mint 60 évvel az 1330-as években rendelhette meg I. Károly (Károly Róbert) magyar király (1301-1342) kisebb fia, András herceg számára, amikor 133?-ban a nápolyi Anjouk udvarába küldte, hogy ott nevelkedjen és feleségül vegye unokatestvérét, Johannát így egy család uralma alatt egyesítse a magyar és a nápolyi trónt. Az oldalanként 4 művészien megfestett képet tartalmazó könyv alkalmas volt arra, hogy megismertesse az olvasásban még kevésbé jártas királyi gyermeket a szentek életével és így vallás és az erkölcs alapjaival (gyakorlatilag középkori „képes mesekönyvként” funkcionált). Magyar eredetét bizonyítják a benne szereplő magyar vonatkozású szentek (Imre, Gellért, László) legendái. Az egyes képek fölé utólag írták a feliratokat. A kódex az idők folyamán szétszóródott és lapjai ma a leggazdagabb gyűjtemények, múzeumok (Vatikán, Metropolitan Museum, Louvre, Ermitázs) féltett kincsei. Mint a fenti Margit-legenda részlet bizonyítja Margit is ismerte a magyar szentek legendáit, ha nem is állt ilyen luxuskivitelű kódex rendelkezésére.

1. Domonkos (története). Hogyan látta anyja álmában, hogy egy kutya égő fáklyát visz a szájában.
2. Hogy sohasem feküdt ágyában.
3. Hogyan osztotta el javait a szegények között.
4. Hogyan mutatta be a Szent Szűz Krisztusnak, fiának Szent Domonkost és Szent Ferencet.

1. Hogyan sanyargatta testét
2. Hogyan kérlelte Konrád a szentet
3. Hogyan mondott misét egy magyar asszony

A Legenda Auera-ban Szent Domonkos legendájában 3 magyar vonatkozású részlet van. Ez a jelenet a Legenda Auera-ban: „Szintén Magyarország földjén esett meg, hogy egy úrnő szent Domonkos tiszteletére misét akart mondatni, ám a papot a jelzett órában nem találta a templomban, ennek okáért három, erre a célra előkészített gyertyát belecsavart egy keszkenőbe és belerakta egy edénybe. Kis időre félrevonult, majd visszatérve látta, hogy a gyertyák lánggal égnek. Mindenki összefutott erre a nagyszerű látványra, és egészen addig remegve és imádkozva álltak ott, mígnem a gyertyák a keszkenő sérülése nélkül, teljesen elégtek.” (fordította: Déri Balázs)

4. Hogy küldte az asszony domonkoshoz az ifjút

Magyar—Anjou Legendárium: Szent László legendája

1. Hogyan égette föl serege a besenyők házait.
2. Hogyan imádkozott a templomban.
3. Hogyan imádkozott a templomban és az ördög halott képében arcába vágta a köpenyét.
4. Hogyan dobta meg a Szent Mihály lovával

1. Hogyan vitte a keresztet a démon ellen.
2. Hogyan harcolt a tatárokkal
3. Hogyan ütötték meg buzogánnyal
4. Hogyan fogta a hajánál fogva és a leány elvágta lábait

A Magyar-Anjou Legendárium legnagyobb terjedelmű magyar vonatkozású része Szent László legendáját dolgozza fel 24 képben hat oldalon. Az itt látható részletben érdemes megfigyelni a „tatárok”-ra való utalást. Mivel László nem tatárokkal harcolt, hanem kunokkal és besenyőkkel, az „elírás” egyértelműen a 13. századi tatárjárás emlékének továbbélése.

„Jancsi szeme a királylányt kereste. Meg is találta csakhamar a fehér kendősök között…. A sírt körülállták. A prior meghintette szenteltvízzel. Tömjénillatot is árasztott belé. A nap belesütött a gödör nedves földű mélyébe. A prior beleakasztotta a hüvelykujját a pluviáléja kapcsába, és náthásan sóhajtott. - Látjátok, feleim, szömötökkel - kezdte pislogva, de érzéses, gyászos hangon -, mik vagyunk? Bizony por és hamu vagyunk!...” (Gárdonyi Géza: Isten rabjai)

A fenti idézet bizonítja, hogy Gárdonyi tájékozott volt kora történettudományának kérdéseiben és szervesen illesztette az akkor már több, mint 100 éve ismert és azóta is legrégebbinek tudott összefüggő szövegemlékünket a Pray-kódexben található halotti beszédet.

Pray-kódex: Az 1192-1195 közt írt kódex valószínűleg a Boldvában (ma: Borsod-Abaúj_zamplén megye) működött bencés apátság számára készült. Az első ismert összefüggő magyar nyelven írt szövegemlék (Halotti beszéd) mellett is hatalmas jelentősége van a tudományos kutatás számára. Liturgikus szövegek mellett tartalmazza a Kálmán-kori (1095-1116) zsinati törvényeket, az első magyar évkönyvet, az úgynevezett Pozsonyi Évkönyveket, mely a magyar királyok listáját adja meg a kezdetektől 1210-ig. Nemzetközi jelentőségét azonban a kódexben taláélható 5 miniatúra (kis méretű kép) közül az egyik, a Bizáncban tisztelt „Mandilion” leplet ábrázolja, és azon pontosan ugyanolyan jellegzetességek láthatól (pl.: holttest sajátos kéztartása, L alakú lyuksor), amelyek a ma „Torinói lepel”-ként ismert tárgyat is jellemzik (Jézus halotti leple). Ez a miniatúra az egyik legfontosabb bizonyítéka a Mandilion és a Torinói lepel azonosságának. Nevét a kódexet felfedező jezsuita történetíróról, Pray Györgyről (1723-1801) kapta.

A Halotti beszéd eredeti képe

Jelzet: Országos Széchenyi Könyvtár MNY 1. 136r

A 12. század végén keletkezett szövegen jól látható a bizonytalan, olykor következetlen helyesírás, ami nem csoda, hiszen a latin ábécé betűi nem fedik le a magyar nyelvben használt hangok egészét (rövid és hosszú magánhangzók megkülönböztetése, ü-ű hangok, cs hang stb.). Egy példán szemléltetve: gimilcictul ~ gimilſtvvl ~ gimilſnek

(Sermo super sepulchrum)

Betűhív átírás (Kétféle s betű megkülönböztetésével: „s” „ſ”):

Egykori olvasat

Értelmezés

Latiatuc feleym zumtuchel Sermo super sepulchrum (prédikáció a sír fölött)

mic vogmuc. yſa pur eſ chomuv uogmuc. Menyi miloſtben

terumteve eleve miv iſemucut adamut. eſ odutta vola neki

paradiſumut hazóá. Eſ mend paradiſumben uolov gimilcictul

munda neki elnie. Heon tilutoa vvt ig fa gimilce tvl. Ge

mundoa neki meret nu[m] eneyc. yſa ki nopun emdul oz gimilſ

tvvl. halalnec halalaal holz. Hadlaua choltat terumteve iſten

tvl. ge feledeve. Engede urdung intetvinec. eſ evec oz tiluvt

gimilſtvvl. es oz gimilſben halalut evec. Eſ oz gimilſnek vvl

keſeruv uola vize. hug turchucat mige zocoztia vola.

Num heon muga nec. ge mend vv foianec halalut evec.

Horogu vec iſten. eſ veteve vvt ez muncaſ vilagbele. eſ levn

halalnec eſ puculnec feze. eſ mend vv nemenec. Kic ozvc.

miv vogmuc. Hug eſ tiv latiatuc ſzumtuchel. iſa eſ num

igg ember mulchotia ez vermut. yſa mend ozchuz iarov

vogmuc. Wimagguc uromc iſten kegilmet ez lelic ert. hug

iorgoſſun vv neki. eſ kegiggen. eſ bulſcassa mend vv bunet.

E ſ vimagguc ſzen achſcin mariat. eſ bovdug michael archangelt.

eſ mend angelcut. hug uimaggonoc erette. Eſ uimagguc

ſzent peter urot. kinec odut hotolm ovdonia. eſ ketnie.

hug ovga mend vv bunet. Eſ vimagguc mend ſzentucut.

hug legenec neki ſeged uromc ſcine eleut. hug iſten iv ui madſagucmia bulſaſſa vv bunet. Eſ zoboducha vvt urdung ildetuitvl. eſ pucul kinzotviatvvl. eſ vezeſſe vvt paradiſu[m] nugulmabeli. eſ oggun neki munhi uruzagbele utot. eſ

mend iovben rezet. Eſ keaſſatuc uromchuz charmul. Kirl.

Scerelmeſ bratym uimagguc[omuc] ez ſcegin ember lilki ert.

kit vr ez nopun ez homuſ vilag timnucebelevl mente.

kinec ez nopun teſtet tumetivc. hug ur uvt kegilmehel

abraam. yſaac. iacob. kebeleben helhezie. hug birſagnop

ivtua mend vv ſzentii eſ unuttei cuzicun iov

felevl iochtotnia ilezie vvt. Eſ tiv bennetuc. clamate III. K.

Látjátuk feleim szümtükhel Sermo super sepulchrum (Prédikáció a sír fölött)

mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk. Mënyi milosztben

terümtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës odutta volá neki

paradicsumot házoá. Ës mënd paradicsumben valou gyimilcsëktül

mondá neki élnië. Hëon tilutoá űt igy fá gyimilcsétűl. Gye

mondoá neki, mérët nüm ënëik: isa, ki napon ëmdöl az gyimilcs

tűl, halálnak haláláal holsz. Hadlavá holtát terömtevé Isten

tűl, gye feledevé. Engedé ürdüng intetüinek, ës ëvék az tilvot

gyimilcstűl. Ës az gyimilcsben halálut evék. Ës az gyimilcsnek úl keseröü vala-vizë, hugy turkukat migé szakasztja valá.

Nüm hëon mogánek, gye mënd ű fajánek halálut ëvék.

Haraguvék Isten ës vetevé űt ez munkás világ belé: ës lëün

halálnek ës pukulnek fëszë, ës mënd ű nemének. Kik ozuk?

Miü vogymuk. Hugy ës tiü látjátuk szümtükhel: isa, ës nüm

igy embër múlhatja ez vermöt, isa mënd azhuz járou

vogymuk.Vimádjuk Uromk Isten këgyilmét ez lélekért, hugy

jorgasson ű neki, ës kegyigygyën, ës bulcsássa mënd ű bűnét!

Ës vimádjok szen[t] ahszin Máriát ës boudog Miháël arhangyëlt

ës mënd angyëlkot, hugy vimádjanak érëttë! Ës vimádjok

szent Pétër urat, kinek adot hatalm oudania ës këtnië,

hogy oudja mënd ű bűnét! Ës vimádjok mënd szentököt,

hugy lëgyenek neki segéd Uromk szinë eleüt Hugy Isten iü vi

mádságok miá bulcsássa ű bűnét! Ës szobodohha űt ürdüng ildetüitűl

ës pukul kínzatujátúl, ës vezessë űt páradicsum nyugalma belí, ës

adjon neki münyi uruszág belé utat ës

mënd jouben részët! Ës kíássátuk Uromkhuz hármúl: kyrie eleison!

Szerelmes brátim! vimádjomuk ez szëgín embër lilkíért,

kit Úr ez napon ez hamus világ timnücë belől menté,

kinek ez napon tëstét tömetjök; hogy Úr űt këgyilméhel

Ábraám, Izsák, Jakob kebelében helhezjë; hugy bírságnap

jutván mënd ű szentëi ës ünüttei küzëkön jou

felől johtatnia íleszjë űt! Ës tiü bennetük. Clamate ter: kyrie eleison!

Látjátok, feleim, szemetekkel, Prédikáció a sír fölött

mik vagyunk: biza por és hamu vagyunk. Mennyi malasztban (kegyelemben) teremté eleve [Úr] mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki

Paradicsomot házává.És mind[en] Paradicsomban való gyümölcsöktől monda neki élnie. Csupán tiltá őt egy fa gyümölcsétől. De

mondá neki, mért ne ennék: „Bizony, [a]ki napon eendel az[on] gyümölcs-

től, halálnak halálával halsz”. Hallá holtát teremtő Isten-

től, de feledé. Engede ördög intetének, és evék az[on] tiltott

gyümölcstől, és az[on] gyümölcsben halált evék. És az[on] gyümölcsnek oly

keserű vala vize, hogy torkát megszakasztja vala.

Nem csupán magának, de mind[en] ő fajának halált evék.

Haraguvék Isten, és veté őt ez[en] munkás világ[ba] bele: és [az] lőn

halálnak és pokolnak fészke, és mind[en] ő nemének. Kik azok?

Mi vagyunk. [A]hogy is ti látjátok szemetekkel: íme,

egy ember sem múl[aszt]hatja ez[en] vermet, íme, mind ahhoz járó[k]

vagyunk. Imádjuk Urunk Isten kegyelmét ez[en] lélekért, hogy

irgalmazzon őneki, és kegyelmezzen, és bocsássa mind[en] ő bűnét!

És imádjuk Szent Asszony Máriát és Boldog Mihály arkangyalt

és mind[en] angyalokat, hogy imádjanak érte! És imádjuk

Szent Péter urat, akinek ad[at]ott hatalom oldania és kötnie,

hogy oldja mind[en] ő bűnét. És imádjuk mind[en] szenteket,

hogy legyenek neki segedelmére Urunk színe előtt, hogy Isten ő i-

mádságuk miatt bocsássa ő bűnét! És szabadítsa őt ördög üldözésétől

és pokol kínzásától, és vezesse őt Paradicsom nyugalmába, és

adjon neki Mennyországba utat, és

mind[en] jóban részt! És kiáltsátok Urunkhoz háromszor: uram, irgalmazz!

Szerelmes Barát[a]im! Imádjunk ez[en] szegény ember lelkéért, [a]kit Úr ez[en] napon ez[en] hamis világ tömlöcéből mente, [a]kinek e napon testét temetjük, hogy Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelében helyezze, hogy bírságnap jutva mind[en] ő szentjei és kiválasztottai között jó felől iktatva élessze őt! És tibennetek. Clamare ut: kyrie eleison! [Kiáltsátok háromszor: Uram irgalmazz!]

Ómagyar Mária-siralom

„A királyleány szeméből mind sűrűbben görgedeztek a könnyek. Mikor a lektor odaért, hogy Jézust a főpap elé állítják, és némelyek kezdének őreá pökni, és ő orcáját bekötni és nagy csapásokkal verni, Margit térdre borult, és a könyökét a székre támasztva a vélumába takarta az arcát. Ó, Istenem, Istenem! - sírta a fejét ingatva. Erre a többi apáca szeme is megtelt könnyel. A lektor maga is megindultan olvasott tovább. A keresztre feszítésnél már gyakorta törülgette ő is a könnyeit. - Itt következne a Boldogságos Szűz siralma - mondotta -, de igen sírtok, szórorok. Nem olvashatok, ha sírtok. - Nem sírunk! - nyögte Margit, könnyes arcát a fráterre emelve. - Csak olvasd, olvasd! Megtartóztatjuk a sírásunkat! És a lektor olvasta: ...Minek utána a feszítők a kereszt fának alóla eltávoztak volna, a keserves anya fölemelteték a földről, és felemelé ő szömeit. És láta három kereszt fát feligazítva, és középen látá az ő szent fiát függve, immár halálra változtatva... Fejére kulcsolá ő szent kezeit, s mondta: Jaj énneköm!... Ó, keménységes keresztfa! Ki löttél eznapon énfiamnak anyja, mire vetted el éntőlem őtet? Én őtet ölelgetőm vala én karjaimmal, te pedig szorítod kemény vas-szegekkel! Én őtet takargatám lágy ruhában, te pedig öltözteted önnön vérének ruhájába... Országszerte becsült ájtatos imádság volt ez akkoriban. Kegyetlen szépségekkel teljes és magyaros ízű szólásairól ítélve bizonyára magyar elmének munkája.” (Gárdonyi Géza: Isten rabjai)

A fenti részt olvasva bizony meglepődhet az ember. Hogyan lehetséges, hogy Gárdonyi nem az Ómagyar Mária-siralmat építette be a regénybe? A válasz fölöttébb egyszerű: azért nem építette bele, mert nem ismerte — ahogy senki sem ismerte még a regény megjelenésének idején, 1908-ban.

Jelzet: Országos Széchenyi Könyvtár MNY 74. 134r

Egykori kiejtés szerinti szöveg Pais Dezső olvasatában:

Volék sirolm tudotlon.
Sirolmol sepedik,
buol oszuk, epedek,
Választ világumtuul,
zsidou fiodumtuul,
ézes ürümemtüül.
Ó én ézes urodum,
eggyen-igy fiodum,
sírou anyát teküncsed,
buabeleül kinyuhhad!
Szemem künyüel árad,
junhum buol fárad.
Te vérüd hullottya
én junhum olélottya.
Világ világa,
virágnak virága,
keserüen kinzatul,
vos szegekkel veretül!
Uh nekem, én fiom,
ézes mézüül,
szégyenül szépségüd,
vírüd hioll vizeül.
Sirolmom, fuhászatum
tertetik kiül,
én junhumnok bel bua,
ki sumha nim hiül.
Végy halál engümet,
eggyedűm íllyen,
maraggyun urodum,
kit világ féllyen!
Ó, igoz Simeonnok
bezzeg szovo ére:
én érzem ez bútürüt,
kit níha egíre.
Tüüled válnum;
de nüm valállal,
hul igy kinzassál,

„Csak Marcellusz megjönne már!
Egy augusztusi forró csütörtökön megérkezett.
Ők éppen miséztek az apácáknál, a hűvös-fehér boltozatok alatt, s Jancsi fráter... meglátta, hogy Marcellusz szikár alakja ott áll a templom közepén.
Örömében majdnem köszönt is neki. Dühös gyönyörűséggel hallgatta, hogyan trécselnek az éneklés szüneteiben az apácák bent a rostély mögött. Szinte szerette volna biztatni őket:
- Csak bátran, bátran! Hangosabban!... Úrfelmutatás előtt, első csendítéskor megszűnt az ének. Mély, áhítatos csend szokott olyankor lenni. De az apáca kisasszonyoknak sok volt a mondanivalójuk... No, lesz ezeknek mise után!
Lett előbb.
Egyszer csak megcsattan Marcellusz haragos hangja az apácák rostélya előtt:
- Csend!!! De olyan hangon, mintha oroszlán torokból szólalt volna meg, nem is emberi torokból.
- Micsoda zajgás ez itt! - folytatta. - Szajhák ülnek itt, vagy apácák! Szétkergetem mind a klastromot!
A mise megszakadt. Maga Szikárdusz is megrogyó lábbal fordult ki az oltártól, és hallgatta a falakat reszkettető hurrogást. Olyan csendesség lett ott egyszerre, mintha az apácákat mind elnyelte volna a föld... Jancsi szinte reszketett a bosszú-örömben, hogy Marcellusz berobog a szekszta után, és odabent viharzik tovább, de Marcellusz csak nagyokat fújt.
- Nem megyek be - lihegte kimentükben a templom küszöbén. - Nem megyek be, mert igen haragszom. Soha életemben nem éreztem ilyen keserű haragot.
Képzelhető, hogy bent az apácák milyen szepegéssel várták Marcelluszt minden percben: a priorissza hogyan sírt szégyenében, s hogyan kárpálta a bűnösöket!... Vecsernye előtt kevéssel jelentette a kapus, hogy két apáca áll a kerek-ablaknál: Olimpiádesz és Makonyai Margit.
- Nem fogadom őket! - toppantott Marcellusz - egy szót sem érdemelnek!
Szikárdusz [prior] könyörgésére aztán mégiscsak engedett: odament az ablakhoz.
-Mit akartok? Nincs veletek semmi beszélni valóm! S elfordult, visszaindult.
- Margit szóror küldött bennünket - szólt utána alázatosan Olimpiádesz. E szóra Marcellusz mégis megállt, és fél arca feléjük fordult.
- Arra kéret Margit, tisztelendő provinciális - esdekelt remegő ajakkal Olimpiádesz -, hogy ha mind a klastromot megbünteted, reá is kiterjeszd a büntetést.
- Miért? - hördült rájuk Marcellusz. - Ő a maga külön helyén állt: nem vétett a szilencium ellen!
- De azt mondja, hogy alázatosan kéret: együtt akar szenvedni a társaival. (Gárdonyi Géza: Isten rabjai)

Az idézet jól példázza Gárdonyi stílusát és megmutatja egyéni módszerét is. A veretes középkori szöveget élettel telíti meg: jóllehet a legendaszövegből is kiérezni a szerző rosszallását, Gárdonyi szövege azonban a mai ember számára kézzelfogható közelbe hozza ezt az incidenst. Bár a vallás napjainkban kevésbé része az emberek életének, de azt még most is érezzük, hogy mise közben, pláne Úrfelmutatás előtt, a Magyarországi Domonkos Rendtartomány vezetője hangosan „leszajházza” az apácákat — ez igen nagy felindultságot takar.

kánoni órák: a szerzetesek háromóránként kötelezően imádkoznak az év minden napjának és imaalkalmának külön szertartésrendje (liturgiuája) van. Az egyes órák megnevezése: matutinum, prima, tertia, sexta, vesperae (vesperás - vecsernye), completorium.

Jelzet: Országos Széchenyi Könyvtár, MNy3 39r-39v
Betűhív átírás kiadása: Szent Margit élete 1510. Régi Magyar Kódexek 10. Magyar Nyelvtudomány Társaság, Bp. 1990 77-78.

„Amint ott beszélgetnek a kávátlan konyhai kút mellett, kisiet Margit:
- Áve, jó Marcellusz atyám! Isten hozott!
S hozzá fut. A két kezébe ragadja Marcellusz kezét, s az ajkához emeli:
- Isten hozott!
Sápadt és lesoványodott, mint a halál, csak szomorkás, nagy fekete szeme eleven. Néz Marcelluszra édesen. S ahogy összedugja a két kezét apácaszokás szerint a skapuláréja alatt, látni, hogy a könyöke foltos.
- Egészséges vagy? - kérdi atyai örömmel Marcellusz.
- Ó, hogyne, atyám! De bezzeg a múlt hetekben... Majd elvitt a víz bennünket.
- Víz? Micsoda víz?
- Hát a Duna. Nem tudod, atyám? Jaj, hiszen olyan rettegésben voltunk! Mindéjten által sütöttem, főztem, hogy legalább a betegeknek legyen.
- Úgy megijedtél? Szepegtél, ugye? - évelődött Marcellusz - hogy bemegy a víz a szobádba.
- Hiszen bejött. Nem mondták? Bejött a víz, ellepte az udvart is, a refektóriumot is.
- A refektóriumot? Ugyan, miket beszélsz. Álmodtál. Margit rábámult, s az apácákra, akik Judit szubpriorisszával Marcellusz mellett mosolyogtak. Csakugyan volt vízáradás a szigeten. De mikor látták, hogy Marcellusz nem tud róla, s képedezve hitetlenkedik, mulattatta őket is, a frátereket is Margit megzavarodása.
- Hát nem hiszed talán, atyám?
- Már hogy hinnék ilyet? Miket beszélsz! Ugyan, eredj az ilyen mesékkel!
Margit összecsapta a kezét, s az égre nézett:
- Ó, mennyei Szűzanyám! - fohászkodott fel - te tudod, hogy soha hazugság el nem hagyta az én ajkamat! Esedezve kérlek, bizonyítsd meg valamiképpen, hogy most is igazat szólottam!
Abban a pillanatban eljajdult a cselédlány a csatorna előtt, s félreugrik. Odanéznek. A csatorna száján sárga víz bugyog fel, magasra hányva tajtékzó fejét. A kőfal alól is, az ölfa alól is csillogva kígyózik a víz mindenfelől a kerti úton. Firtyeg-fortyog innen is, onnan is, a földből, s nőttön-nő... terjedez...
- Jézus! Mária! - ijedeznek az apácák. S futnak a víz elől. A víz azonban még sebesebben fut és terjedez. Mikorra a refektóriumba bejutnak, már csobogva járnak a vízben. Futnak tovább ki a folyosóra. Ott is víz. Sikoltozva összevissza futkosó apácák.
- Jézus! Mária! Jaj, kapd el a földről azt a ruhát! Kapát, ásót ide! Földet a küszöbökre, hamar! - Futkosnak, kapkodnak, sikoltoznak.
Egy apáca a kisudvar kútjának a kávájára ugrik, s még ott is térdig emeli a csuhája alját. De nem néz most oda senki.
Az öreg Marcellusz is ugyancsak ugrál, lohol a fráterekkel. Az apácák a kapitulum-ház felé futnak, hát ők is. Nyomukban a víz. Csak elterjed előttük is. A kapitulum-házban sincs maradás.
- A templomba! S tocsognak a saruk a vízben. De bizony nem juthattak el addig.
Fel kellett ugrálniuk a kerengő deszkázott kőkorlátjára. Ott kellett várniuk jó félóra hosszat, míg a víz szirtyegve-szortyogva annyira megapadt, hogy újra leszállhattak.”

Ebben a részletben érzékletesen mutatkozik meg Gárdonyi humora. Az előbbi példában oly szigorú és tiszteletre méltó provinciális, hitetlenségének következményeként, „lábát nyakába szedve” menekül a víztől, és a kerengő deszkakorlátján keres menedéket. Látszik, hogy a Duna nem csak napjainkban „uralkodott” a városon, mindig megkövetelte a helyét, és azt, hogy tiszteljük erejét.ű

Jelzet: Országos Széchenyi Könyvtár, MNy3 64r-65r
Betűhív átírás kiadása: Szent Margit élete 1510. Régi Magyar Kódexek 10. Magyar Nyelvtudomány Társaság, Bp. 1990 127-129.

Margit halálának időpontjaként Gárdonyi elfogadta a legendában szereplő dátumot (1271. február 15.). A kutatások megállapították, hogy Margit 1270. január 18-án halt meg, vagyis még apja, IV. Béla temettette el, majd nem sokkal később (1270. május 3-án) ő is meghalt a Nyulak szigetén, de Esztergomban temették el. Margit hercegnő halála után nem sokkal bátyja, V. István király (1270-1272) kezdeményezte szentté avatási eljárását a pápánál (végül csak 1943-ban iktatták a szentek sorába Margitot). 1272-ben meghalt V. István, akit a Margit-szigeti kolostorban temettek el, nővére közelében. V. István királyt a trónon — még gyermekkorban lévő fia, a (Kun) Erzsébettől született — IV. (Kun) László király (1272-1290) követte. Margit halála után a kolostor zarándokhellyé vált, csodás gyógyulásokról tudósít legendája. Az alábbi részlet unokaöccse, IV. László csodás gyógyulásáról szól.

Jelzet: Országos Széchenyi Könyvtár, MNy3 89r-91r
Betűhív átírás kiadása: Szent Margit élete 1510. Régi Magyar Kódexek 10. Magyar Nyelvtudomány Társaság, Bp. 1990 177-181.

Szent Margit síremlékének töredékei

A Margit-legenda 79r-81r oldalain található történet szerint Budafelhévízen egy 7 esztendős gyermekre ráomlott egy pince, mire kiásták a romok alól meghalt. Az apa elment Margit sírjához imádkozni és reggel, mire hazaért a gyermeke feltámadt. A legenda azt írja, hogy a feltámadt gyermek szobra meg van faragva Szent Margit fehér márvány síremlékén.

Jelzet: Budapesti Történeti Múzeum 521482.,521483., 55.21.2.

II. Pius pápa In eminenti kezdetű bullája

A kolostor a középkor folyamán hatalmas gazdagságra tett szert. Végül II. Pius pápa „In eminenti...” kezdetű bullájával kiveszi az apácákat minden világi és egyházi joghatóság alól és közvetlen pápai joghagtóság alá rendeli őket, ami a korban nagy függetlenséget jelentett és igen nagy kegynek számított.
A törökök betörése után az apácák elmenekültek a szigetről és a kolostor pusztulásnak indult.

Jelzet: MNL OL 15225.
1458. március 18.

Az 1838-as árvíz után került elő a kolostor romjai közül ez az arany korona. A művészettörténet-írás és a történettudomány körében a mai napig nem került nyugvópontra a kérdés, hogy kinek a koronája lehet. Az biztos, hogy nem Margité, ezt nemcsak az életvitele miatt állíthatjuk, hanem azért is, mert sírhelyétől távol került elő a korona. Sokáig V. István halotti koronájának tartották, de ezt kizárja mérete (a korona átmérője 17 cm), ez alapján inkább női koronának tűnik. Elképzelhető, hogy V. István 1295-ben meghalt feleségéé, Kun Erzsébeté volt a korona, mert őt is a kolostorban temették el, de megnyugatató választ a kérdésre a tudomány mai állása szerint nem tudunk adni.

Jelzet: Magyar Nemzeti Múzeum 1847.43a.