Jelenlegi hely

"Válasz mindenkitől" irodalmi pályázat | Díjátadó

Beszámoló
Szerző: Miklós Dániel
2019.04.12.
A költészet napján, április 11-én került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára által meghirdetett „Válasz mindenkitől. Címzett: Márai Sándor” irodalmi pályázat díjátadójára. A felhívásra több mint száz pályamű érkezett, a legjobbakat zsűri választotta ki, amelynek Kiss Judit Ágnes író, költő; Simon Márton költő, slammer; és Wirth Imre költő, író volt a tagja.

Üdvözlő beszédében dr. Kovács Boglárka Bojána titkárságvezető elmondta, hogy a levéltár egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az itt őrzött kincseket közelebb hozzák az emberekhez. Kiemelte: az irodalmi pályázat is ezt kívánta megvalósítani, a kezdeményezést pedig támogatta a Helikon Kiadó, a Libri Bookline Zrt. és a kassai Márai Sándor Emlékszoba. Zárásként megjegyezte: a pályázat jól sikerült, amelyet a jövőben még több hasonló is követhet.

A pályázat kapcsán a projekt vezetője, Paukovics Gergő, osztályvezető-helyettes kiemelte, hogy a költészet napja nemcsak József Attila, hanem Márai Sándor születésnapja is, akinek 1982-ben kelt levelére kellett a pályázóknak ezúttal válaszolniuk. A kérdéses, Sziklay Andorhoz írt levél kapcsán elmondta, hogy a Szathmáry Lajos gyűjtemény részét képező iratot 2014-ben vásárolta meg az intézmény egy aukción, amelynek mintegy egyharmadát ezt követően átadta a gyűjtőkörileg illetékes Petőfi Irodalmi Múzeumnak. Márai írása ugyanakkor – az átadott iratanyaggal együtt – digitális másolatként elérhető a levéltár állományában. Végezetül köszönetet mondott a több mint száz válaszlevél beküldésével lezajló pályázat ötletgazdájának, Danka Zsófiának.

A szakmai zsűri tagjai egybehangzóan hangsúlyozták, hogy nagyon nehéz volt dönteni a díjakról, mivel a beküldött pályázatok egytől egyig színvonalasak voltak. Kiss Judit Ágnes ennek kapcsán megemlítette, hogy ő maga lobbizott is a megosztott díjazásért. Wirth Imre azt emelte ki, hogy Márai neve jó hívószó volt, ugyanakkor a válaszadók számára nem volt előírva, hogy Sziklay, vagy valaki más nevében reagáljanak a levélre, így számos egyedi megoldás született. Simon Márton pedig rámutatott: a nagyszerű kezdeményezés során sikerült „játékba hozni” a szöveget.

 

A szakmai zsűri: Wirth Imre, Kiss Judit Ágnes és Simon Márton
Fotó: Varga Máté/MNL

 

A zsűri, egymástól függetlenül pontozta a pályázatokat. Demény Péter válaszlevele kapta az első díjat, amely 40 000 forint pénzjutalommal, az MNL, a Helikon Kiadó, a Libri Bookline Zrt. ajándékcsomagjával járt, valamint egy két főre szóló kassai kirándulást a Márai Sándor Emlékszobába. Megosztott második helyezést ért el Dr. Lajtos Nóra és Ráfi Anna Réka, akik egyaránt 30 000 forint pénzjutalmat, továbbá az MNL, a Helikon Kiadó és a Libri Bookline Zrt. ajándékcsomagját kapták. A támogató könyvkiadók bőkezű felajánlása egyben azt is jelentette, hogy további tíz pályázót lehetett munkájáért jutalmazni. Könyvjutalomban részesült: Fekete Kristóf, Tóth A. Tamás, Szűcs Zoltán, Holpár Anna, Nagy-Laczkó Balázs, Kunt Balázs, Sebő József, Kósa Judit, Pauer Emánuel és Imre Hilda.

Minden pályázónak köszönjük a részvételt, a díjazottaknak pedig ezúton is gratulálunk!

 

Fotó: Varga Máté/MNL

Utolsó frissítés:

2020.05.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges