Szemethy Tamás: Katonabárók és hivatalnok grófok

2021.05.04.
Megjelent Szemethy Tamás "Katonabárók és hivatalnok grófok. Új arisztokraták a 18. századi Magyarországon" című kötete a Magyar Nemzeti Levéltár és Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet közös kiadásában.

A könyv "A magyarországi rendiség politikai kultúrája" c. pályázat támogatásával valósult meg. A szerző fő kérdése arra irányult, hogy vajon a 18. század folyamán a magyarországi arisztokrácia új, udvarhű személyekkel „hígult-e fel”. Művében az egyes személyek életrajzaira koncentráló prozopográfia módszerét használta fel, melynek során 91 fő életrajzát tárta fel és vizsgálta meg. A mű főszereplői 1711 és 1799 között szerezték meg magyar bárói vagy grófi címüket. A feltárt életrajzi adatok alapján bemutatja a magyar arisztokrácia soraiba vezető tipikus pályaíveket, mint az uralkodó szolgálatában jelentős érdemeket szerzett katonákét vagy hivatalnokokét, valamint néhány kevésbé tipikusnak tekinthető személy – mint például Michael Manduka görög kereskedő – életútját. Szemethy Tamás kutatási eredményeinek köszönhetően a 18. századi nemesség felmelkedésének hátterét jóval árnyaltabban ismerhetjük meg. Felemelkedésükben a legfontosabb tényezőkön túl, amelyek főként az uralkodó szolgálatában eltelt éveket jelentik, a kapcsolatrendszerek, a házassági stratégiák is jelentős szerepet játszottak. A kötetet igen részletes életrajzi adatokat tartalmazó függelék zárja, amely egyben a 18. század második felében élt főnemesi családok adattáraként is használható.

 

Utolsó frissítés:

2023.08.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges