Jelenlegi hely

Polonia Restituta. Előterjesztés Márton Áron erdélyi katolikus püspök lengyel állami kitüntetésére

Egy történeti nyomozómunka érdekességei
Szerző: Seres Attila
2019.11.25.
A hét dokumentuma-rovatunkban ezúttal nem a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának állományából választottunk ki egy iratot, hanem egy külföldi levéltár magyar vonatkozású dokumentuma segítségével mutatjuk be a történeti kutatás fordulatait az érdeklődő hazai olvasóközönség számára.

Azok, akik az 1930-as évek nemzetközi kapcsolatait kutatják, hozzászokhattak, hogy az ekkor keletkezett diplomáciai jelentések terjedelmesek és részletekben gazdagok, így első ránézésre minden bizonnyal nem tartanák érdekesnek vagy különlegesnek a közölt dokumentumot: egy feltűnően rövid, mindössze két egymondatos bekezdésből álló gépirat, amely a tartalmát tekintve nem is a diplomáciatörténet legjelentősebb eseményeit taglalja – ezért a legtöbben bizonyára könnyen átsiklanának felette a vaskos iratcsomók átvizsgálása során. Könnyen félrevezetheti az embert az irat egykorú tárgymegjelölése is. Így annak idején, amikor a varsói Archiwum Akt Nowych-ban, a lengyel állami szerveknek – többek között a Lengyel Köztársaság Külügyminisztériumának – az 1919 és 1939 között keletkezett iratanyagát őrző állami közlevéltárban folytatott kutatásaink során ehhez az irathoz értünk, biztosan továbblapoztunk volna, ha magyar történészfejjel csak az irat fejlécen jelzett tárgyat, esetleg csak annak első mondatát olvastuk volna el. Ha alaposabban megnézzük, akkor azonban kiderül: az irat igazi kuriózum, tartalma alapján Magyarországon is ismeretlen eseményről tudósít, és a sok feltárt forrás közül ez lett varsói levéltári kutatásunk igazi szenzációja.

 

Tadeusz Stapiński kolozsvári lengyel alkonzul átirata Adam Mikucki bukaresti lengyel főkonzulnak, Kolozsvár, 1939. június 20.
Jelzet: Archiwum Akt Nowych w Warszawie, Agencija Konsularna R. P. w Cluj, Sygnatura 15, Strona 55.

 

Ez a két nyúlfarknyi mondat arról szól, hogy Tadeusz Stapiński (1895–1961) kolozsvári lengyel alkonzul 1939. június 20-án előterjeszti Adam Mikucki bukaresti főkonzulnak Márton Áron erdélyi (gyulafehérvári) katolikus püspököt lengyel állami kitüntetésre. Kiderül belőle az is, hogy a lengyel diplomata Márton Áron számára az egyik legrangosabb polgári érdemrendnek, az ún. Polonia Restituta-nak (magyarul: Lengyelország feltámasztásáért) adományozását javasolta.

Lengyel Köztársaság Konzuli Kirendeltsége
Kolozsvár
Str. I. G. Duca, Nr. 1.

 

416-a/33                                                                                           1939. június 20.
Liviu Hulea szerkesztő kitüntetése                                                  Konzul Úrnak Bukarestbe

 

A Konzulátus R 416-a-I/6. sz., 1939. június 17-i levelével kapcsolatban jelentem, hogy Hulea úr kitüntetésének ügyében az előterjesztést figyelmetlenségből közvetlenül a bukaresti nagykövetségünknek küldtem meg.
Mellékelten megküldöm az előterjesztést Márton Áron főtisztelendő római katolikus püspök kitüntetésére „Polonia Restituta” renddel, arra kérve Konzul Urat, hogy támogassa azt a Konzul Úr által is ismert érdemek alapján.

 

Elküldve [19]39. VI. 20-án ajánlott levélben                                               Tadeusz Stapiński

Alkonzul

 

Márton Áron

Márton Áron (1896–1980) erdélyi püspök a 20. századi magyar egyháztörténet egyik legkiemelkedőbb alakja. 1938. szeptember 14-től az erdélyi (gyulafehérvári) katolikus püspökség apostoli kormányzója volt, majd XI. Pius pápa 1938. december 24-én kinevezte püspökké. 1939. február 12-én szentelték püspökké Kolozsváron. Haláláig, 1980. szeptember 29-ig állt az egyházmegye élén. Egyházi pályafutását, egyházvezetői és egyházszervezői tevékenységét tekintve is jelentős személyiség: ő volt az 1919–1920. évi európai békerendszerek következtében létrejött királyi Nagy-Románia, majd az 1944–1945 utáni szocialista Románia egyik legnagyobb formátumú egyházi vezetője.

A Securitate Iratait Vizsgáló Állami Bizottság (CNSAS) Levéltára a legnagyobb mennyiségű anyagot róla őrzi: csak a megfigyelési dossziéinak a száma 236, amelyek összesen körülbelül 80 ezer oldalnyi iratot foglalnak magukban. Ez közel kétszer annyi, mint az 1978-ban külföldre szökött Ion Mihai Pacepa, a Román Hírszerzési Szolgálat vezetőjének megfigyelési anyaga, amely „mindössze” 120 dossziéra rúg.

Márton Áron személye és szellemisége fontos szerepet játszott (és játszik még ma is) a romániai magyarság felekezetek feletti társadalmi, kulturális, szellemi önszerveződésében. A püspök töretlen kiállása a magyar nemzeti és ezzel együtt a kisebbségi közösségi érdekek mellett még a legnehezebb időkben is, példaértékű pasztorációs, pedagógiai, egyházszervezői munkássága és nem utolsósorban mélyen hívő természete mind a mai napig hatással van a romániai magyarság kohéziós erejére és kollektív tudatára. Mindezen érdemek ellenére Márton Áron az élete folyamán nem részesült semmilyen kitüntetésben vagy elismerésben. A jeruzsálemi Yad Vashem Intézet Népek Igaza kitüntetését is csak posztumusz jelleggel, két évtizeddel a halála után ítélték oda neki. Kitüntetésről, illetve más állam részéről számára megítélt bárminemű érdemrendről maga Márton Áron sem tesz említést, nincs ennek nyoma az utókorra maradt írásos hagyatékában. Ezért volt meglepő az alkonzul felterjesztése. Megkezdődhetett a levéltári nyomozómunka, hogy kiderítsük, pontosan mikor és milyen körülmények között vette át a püspök a Lengyel Köztársaság állami kitüntetését. A lengyel és a magyar történeti irodalmat ismerve megállapíthatjuk, hogy eddig még ennek a lengyel levéltári iratnak a léte sem volt tudott, ezért az utókor, a lengyel és magyar közvélemény, továbbá az erdélyi magyar katolicizmus képviselői előtt a kitüntetési előterjesztés, tehát magának a kitüntetésnek a szándéka sem válhatott ismertté. Vajon mi történhetett, mi lett az előterjesztés sorsa?

Hosszas kutakodás után az Archiwum Akt Nowychban, a Külügyminisztérium fondjában rábukkantunk az első nyomra: a bukaresti lengyel nagykövetség regiszterében, egy vaskos, keménytáblás kötetben rögzítették a lengyel állami kitüntetéssel elismert román állampolgárok nevét, kronologikus rendben. Ebben azonban az 1939. év kitüntetettjei között nem találjuk Márton Áron nevét. Sajnos ez alapján már gyanakodnunk kellett, hogy a Márton Áronnak szánt kitüntetés adományozására, illetve annak átadására végül nem került sor.

Ennek megállapításához szükség volt arra, hogy megismerjük a lengyel kitüntetések adományozásának szokását és annak 1930-as évekbeli hátterét. A Polonia Restituta adományozásának rendjét – külföldi állampolgárok esetében is – egészen a jelöléstől az ünnepélyes átadásig a Minisztertanácsnak egy 1921. február 4-én kelt rendelete szabályozta. Ennek értelmében a diplomáciai szervektől érkező előterjesztési javaslatokat a Külügyminisztériumban is megvizsgálták és véleményezték, és ezután küldték meg a Minisztertanácsnak, amelynek határozatban kellett kimondania a kitüntetés adományozását. Ezt a határozatot azonban formálisan még az államfőnek (1926 és 1939 között Ignacy Mościckinek) is el kellett látnia a kézjegyével. Egy külföldi állampolgár jelölése a diplomáciai szerveken belüli hierarchia összes szintjét érintette az eljárás során. A kolozsvári konzuli kirendeltséget 1936. január 1-jén a bukaresti lengyel konzulátus kihelyezett hivatalaként hozták létre. Ezért ez Márton Áron kitüntetésének konkrét esetében azt jelentette, hogy az előterjesztést a Külügyminisztériumnak történő továbbítás előtt még két vezető diplomatának, először a bukaresti lengyel főkonzulnak, majd ezt követően a nagykövetnek is záradékolnia kellett. A két világháború közötti Lengyelországban az állami kitüntetések ünnepélyes átadását általában a két legnagyobb állami ünnep időpontjához, május 3-hoz (az Alkotmány ünnepéhez) és november 11-hez (a Függetlenség napjához) igazították. Nyilvánvaló, hogy a hosszadalmas procedúra miatt Stapiński is eleve úgy tervezte, hogy ez utóbbi alkalmával tudja majd átadni Márton Áronnak a kitüntetést.

 

A kolozsvári diplomáciai kar 1939. május 10-én a román állami ünnep alkalmával, Kolozsvár, 1939. május 10.
A képen az első sorban balról a harmadik Tadeusz Stapiński
Forrás: Magángyűjtemény (Stapiński kolozsvári fotóalbuma Filip Modrzejewski tulajdonában)

Kutatómunkánkat hátráltatta, hogy a hivatali ügymenet során szokásos iratok egy része hiányzik. Sajnos a Stapiński átiratát is tartalmazó dossziéban magának az előterjesztési ívnek (lengyelül: wniosek) a másolata nem található meg. Ez azért lett volna fontos a kutatás számára, mert ezen a jelölő és előterjesztő diplomatának fel kellett tüntetnie az előterjesztés indokát, amely később a kitüntetési oklevélbe is bekerült, illetve a bukaresti lengyel főkonzul és nagykövet erre az iratra vezette rá az esetleges észrevételeit és záradékait – mindezek az ügyben résztvevők személyes indíttatásáról, valamint egy-egy korszak jellemző nézeteiről is felvilágosítást adhatnak.

A kutatást megkönnyítheti, ha sikerül – akár összehasonlításképpen – olyan iratokat feltárnunk, amelyek hasonló ügyben keletkeztek. Erre jó példa az az előterjesztési ív, amelyet Stapiński itt közölt 1939. június 20-i átiratában is említ: Liviu Hulea lapszerkesztőnek az eredetileg április 7-re datált kitüntetési előterjesztési íve szerencsés módon az utókorra maradt. Ez alapján az olvasó maga is megtekintheti, hogyan nézett ki ebben a korszakban egy lengyel állami kitüntetési előterjesztés megtételére rendszeresített formanyomtatvány – amely azonban Márton Áron esetében hiányzik.

 


Tadeusz Stapiński kolozsvári lengyel alkonzul előterjesztése Liviu Hulea kitüntetésére a Polonia Restituta érdemrenddel a lengyel állami kitüntetés kérelmezésére rendszeresített formanyomtatványon (wniosek), Kolozsvár, 1939. április 7.
Jelzet: Archiwum Akt Nowych w Warszawie, Ministerstwo Spraw Zagranicznych, Sygnatura 763, Stroni 339–339a.
 

A valóságos nyomozással felérő kutatás folyamán rájöttünk, hogy a megoldás kulcsa egyrészt éppen az, hogy az előterjesztési ívnek nyoma veszett. Másrészt a történelmi események adnak rá magyarázatot. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy az előterjesztés – a hosszadalmas procedúra miatt – nem került továbbításra a varsói Külügyminisztériumba. Az 1939. június 20-tól augusztus 31-ig terjedő körülbelül két hónap, tehát az előterjesztés Kolozsvárról Bukarestbe küldésének napjától kezdődő és az adományozó lengyel állam elleni német támadás előestéjéig tartó időszak nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy az amúgy is súlyos politikai kihívások elé néző romániai lengyel diplomáciai szervek azt feldolgozzák.

Az előterjesztés sorsának ellenőrzéséhez a varsói minisztériumok iratanyaga nyújthatott volna újabb támpontot. Az Archywum Akt Nowych őrzi a Külügyminisztérium azon iktatókönyvét is, amely alapján nyomon lehet követni a külképviseletekről beérkező kitüntetési előterjesztések sorsát. Noha eszerint még augusztusban is érkeztek a diplomáciai szervektől kitüntetési előterjesztések, Bukarestből érkezettet nem találunk. Kiderül belőle az is, hogy a Minisztertanács éppen 1939. június 20-án, vagyis Stapiński Kolozsváron kelt előterjesztésének napján hozott utoljára határozatot külföldi állampolgár kitüntetéséről. Márton Áron kitüntetési előterjesztésének az ebben az időben érkeztetett kitüntetések között sincs nyoma.

Az kizárható, hogy Márton Áron lengyel állami kitüntetése olyan politikai okból hiúsult volna meg, amely a korabeli lengyel–román viszony következménye lett volna. Ugyanebben a lengyel elismerésben korábban ugyanis más erdélyi magyar nemzetiségű személyek is részesültek: 1929-ben megkapta például Márton Áron egyik elődje, Mailáth Gusztáv Károly erdélyi katolikus püspök, ráadásul egy lengyel diplomáciai irat tanúsága szerint a kitüntetést személyesen Józef Piłsudski marsall nyújtotta át neki. Korábbi kutatásaink alapján bebizonyosodott az is, hogy kifejezetten Márton Áron személyével szemben az apostoli kormányzói, majd püspöki kinevezése idején, 1938–1939-ben, a román kormányzat sem emelt kifogást. Márton Áron ráadásul nem sokkal a Stapiński általi jelölés előtt, 1939. március 30-án tette le az állam részéről történő beiktatásához szükséges hűségesküt a román király előtt.

A kutatásaink során nyilvánvalóvá vált, hogy Márton Áron azért nem nyerte el a lengyel állami kitüntetést, mert túl hosszúra nyúlt az elismerését célzó eljárás, amely történelmi okokból nem fejeződhetett be, és nem juthatott el a kompetens állami szervekig. Teljes bizonyossággal állíthatjuk tehát, hogy Márton Áron lengyel állami kitüntetésre történő előterjesztésének folyamata a bukaresti lengyel külképviseleteken rekedt meg. Maga az előterjesztési ív is valamely diplomata aktái között heverhetett egy ideig. A következő állomás tehát ismét a bukaresti lengyel konzulátus és nagykövetség irattárának kutatása lett volna. E két külképviselet iratanyaga azonban nagyrészt megsemmisült a második világháború alatt. A maradék iratanyag sorsa is kalandos: a romániai lengyel külképviseletek bezárását követően, 1941 januárjában, a két misszió irattárát először Isztambulba, majd még messzebbre, a brit fennhatóság alatti Pretoriába (Dél-Afrika) menekítették. Innen kerültek vissza a két irattár szétszórt maradványai végül három hullámban, az 1950-es és 1960-as években Lengyelországba. A konzulátus anyagából mindössze 12 dosszié maradt az utókorra, és a nagykövetség irattára is igen töredékes: alig több mint 500 ügyiratból álló, a háborús kálváriát túlélt része döntően gazdasági érvényű forrásokat tartalmaz, amelyek a lengyel–román gazdasági kapcsolatok kutatásában ugyan segítséget nyújthatnak, a nagykövetség protokolláris tevékenységére vonatkozóan azonban semmilyen irat nem maradt az utókorra.

A Szentszék illetékes szervei (Szentté Avatási Kongregáció) előtt jelenleg is zajlik Márton Áron erdélyi római katolikus püspök boldoggá avatási pere, amely – mivel Márton Áron nem szenvedett vértanúhalált – ún. „hitvalló per”, amelyben szükség lesz majd egy hivatalos iratokkal tanúsított csodatétel igazolására is. A peranyag dokumentációjához újabb kiegészítéseket kértek, így várhatóan időben még tovább húzódik a boldoggá avatás ügye. A boldoggá avatási procedúra sikeréhez áttételesen talán hozzájárulhat az általunk fellelt dokumentum. Amennyiben a mai lengyel állam folytatná az 1939-ben megindított eljárást, és posztumusz kitüntetésben részesítené Márton Áront, az minden bizonnyal erősítené a posztuláció pozícióit is, hiszen Márton Áron papi és egyházvezetői érdemeit egy olyan állam ismerné el, amelynek katolikus gyökerei és kötődései rendkívül erősek, sőt a püspök lengyelországi elismertsége hatással lehetne a Vatikánban is befolyással rendelkező lengyel papságra és a boldoggá avatás ügyére is. E felvetésünk nem példanélküli. Lengyelország 2014-ben posztumusz állami kitüntetésben részesített több magyar katolikus egyházi főméltóságot, Serédi Jusztinián és Lékai László esztergomi érseket, bíborost, illetve Hanauer István Árpád váci püspököt. Márton Áron esetében ráadásul nem is új kitüntetés adományozásáról van szó, hanem egy korábbi kitüntetési kezdeményezés rehabilitálásáról, amely a közelgő háború és az adományozó, a lengyel állam megszűnése miatt hiúsult meg.

 

Köszönjük az Archiwum Akt Nowych-nak a hozzájárulást az iratfotók közléséhez!

Utolsó frissítés:

2019.12.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges