Március 15. a levéltárban

Beszámoló
Szerző: Miklós Dániel
2023.03.20.
Az intézményi hagyományoknak megfelelően ismét családi nappal várta az érdeklődőket immár háromszáz éves levéltárunk a Bécsi kapu téren március 15-én. A nem túl kedvező időjárás ellenére több mint ezer látogatót üdvözölhettünk az ebben az évben százéves levéltári palota falai közt, akik között nagy számmal külföldi érdeklődők is voltak.

Az idei esemény elsősorban a kétszáz évvel ezelőtt született Petőfi Sándorra fókuszált. A bejáratnál a látogatók egy sétálólapot vehettek át kollégáinktól, amelynek segítségével a Petőfi életének különböző aspektusait (politikus, katona, költő, férj, apa, legenda) bemutató hat állomást végigjárva, feladatokat oldhattak meg. A kiállítótérben ingyenesen tekinthették meg a Nemzet Emlékezete című kiállításunkat, amely az ünnepnap alkalmából kiegészült más iratokkal, többek között Petőfi Sándor Csatadal című versének kéziratával, amelyet levéltárunk őriz.

A negyedik emeleten várta a látogatókat a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közös kiállítása Kossuth Lajos elfogyott regimentje, 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története címmel. A vándorkiállítás bemutatja, hogy az 1848/49-es honvédek milyen gondozásban részesültek idős korukban, és hogy miként éltek az egykor a Soroksári úton állt Honvédmenház lakói. A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény után levéltárunk Bécsi kapu téri épületébe költözött kiállítást Mikó Zsuzsanna általános főigazgató-helyettes nyitotta meg. Ezt követően Ress-Wimmer Zoltán, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, a kiállítás egyik rendezője tartott tárlatvezetést a látogatóknak.

A nap folyamán ezúttal is lehetőség volt az épület önálló bejárására, restaurátoraink pedig az első emeleten kézműves foglalkozással várták a látogatókat. A Tanácsteremben délután 17:00 és 18:00 óra között Gasztronómia a forradalom idején címmel rendhagyó iratbemutatót tartott Katona Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár történésze, ahol a regisztrált résztvevők megismerkedhettek a reformkori iratokhoz kapcsolódó receptek érdekességeivel, valamint a reformkor gasztronómiájával, a 19. századi magyar konyha történetével. Az Örömfőzés képviseletében pedig, amely kiváló magyar és olasz borokkal, valamint ételkóstolóval támogatta a rendezvényt, Polgár Géza borkereskedő és Pálinkás Zsolt séf szólt a jelenlevőkhöz, bemutatva az általuk kínált italokat és ételeket.

Katona Csaba a Momentán Társulattal 3 x 45 percben a Főőrség épületében is fellépett az ünnep alkalmából. A nagy érdeklődéssel kísért improvizációs előadásokon a társulat tagjai munkatársunk segítségével a forradalomhoz vezető eseményeket, a forradalom és szabadságharc történéseit, majd pedig a nőknek a forradalomban betöltött szerepét mutatták be az improvizáció eszközeivel, a humort sem nélkülözve.

A levéltári családi napra betérő látogatóink elégedetten és új ismeretekkel gazdagodva távoztak tőlünk. Okkal reméljük, hogy továbbviszik intézményünk jó hírét, ajánlva családtagjaiknak, barátaiknak, ismerőseiknek programjainkat – így legközelebb már az ő jelenlétükre is számíthatunk az általunk szervezett eseményeken.


Fotók: Lantos Zsuzsanna (MNL)

 

 

Utolsó frissítés:

2023.04.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges