Magyar–szovjet küzdelem a sakktábla mellett (1956)

2011.03.08.
1956-ban Magyarország nemcsak az emlékezetes melbourne-i vízilabda-mérkőzés során került szembe a szovjet válogatottal. Nagy érdeklődés közepette, 1956 szeptemberében a sakkasztalnál is összemérte erejét a két nemzet válogatottja.

A Magyar Országos Levéltár a XXVI–A–14 jelzet alatt őrzi a Magyar Távirati Iroda (MTI) anyagát, amely már digitális formában is elérhető. Az 1956-os év mind a 12 hónapjáról napi 15-30 oldalas sportjelentés is rendelkezésünkre áll külön Sportkiadás formájában. A moszkvai sakkolimpia eseményeiről a TASZSZ szovjet hírügynökségen keresztül érkeztek a hírek Magyarországra, innen vették át őket a magyarországi újságok. A sakkolimpiával kapcsolatos hírek rövidek, lényegre törők, elsősorban az eredményekre, a verseny állására korlátozódtak. Ritkán fordult elő értékelés vagy kommentár az eredményekkel kapcsolatban. Ezt a feladatot a szakszövetségek kiadványai, jelen esetben a Magyar Sakkélet címmel havi rendszerességgel megjelenő folyóirat látta el, mely esetenként teljes játszmákat is közölt.

A XII. Sakkolimpiát 1956. augusztus 31. és szeptember 25. között bonyolították le Moszkvában. „Megkezdődött a sakkcsapat-világbajnokság Szombaton, moszkvai idő szerint 17 órakor a Szovjet Hadsereg Központi Színházában megkezdődtek a sakkcsapat-világbajnokság küzdelmei. A többhétig tartó világbajnoki versenyen 34 ország vesz részt.” (MTI Sportkiadás – 1956. szeptember 1.)

Moszkva kitett magáért a szervezés tekintetében, a hatóságok rendkívül komolyan vették a rendezéssel járó feladatokat, feltétlenül bizonyítani akartak ezen a téren is, hiszen ez tekinthető az első „szocialista” olimpiának. A sakknagyhatalomnak számító országok – Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, Svédország, Dánia – mellett olyan egzotikus országok csapatai is asztalhoz ültek, mint például Mongólia, Fülöp-szigetek, Puerto Rico, Irán és India. A 197 játékos, melyek között 20 nagymestert és 35 nemzetközi mestert is regisztráltak, összesen 1220 partit játszott le a versenysorozat folyamán. A selejtező mérkőzések négy csoportban zajlottak, minden csoport első három helyezettje jutott tovább a 12-es „A” döntőbe, a negyedik-hatodik helyezettek a „B” döntőben kaptak helyet, míg a többi csapat a „C” döntőben mutathatta meg tudását. A továbbjutás a selejtezőből nem okozott gondot sakkozóinknak: „Befejeződtek a sakkolimpia selejtezői Az utolsó fordulóban Magyarország az NDK-val mérkőzött és 2:2 arányú döntetlent ért el. A magyar együttes, mint csoportelső került a 12-es döntőbe, ahová az első három helyezettek jutottak.” (MTI Sportkiadás – 1956. szeptember 10.)

A Magyar Távirati Iroda jelentéseiből - melyek érkezésénél nemcsak a napot, de az órát és a percet is feltüntették – egyértelműen kitűnik, hogy az olimpia akkori lebonyolítási rendszere bizony nem sok pihenőt tett lehetővé a játékosoknak. Komoly szerep jutott a kondíciónak, a koncentrálási képességnek. A fordulók mindig az esti órákban kezdődtek; igen gyakran előfordult, hogy a partit nem sikerült aznap befejezni és a játékosok másnap délelőtt még a függő-játszmákkal azaz az előzőnapi, be nem fejezett partijaikkal voltak kénytelenek foglalkozni. „Feszült légkörben folyik a XII. sakkolimpia A XII. sakkolimpia keddi versenynapján az esti órákban a második forduló küzdelmeit bonyolították le. A verseny feszült légkörére jellemző volt, hogy a 24 játszmából 20.30 óráig egy sem fejeződött be.” (MTI Sportkiadás – 1956. szeptember 12.) Az olimpiai verseny egy pihenőnap beiktatásával került megrendezésre, melyet a döntő mérkőzései közé illesztettek be. A szerdára eső pihenőnap mellett az egyetlen lehetőséget az erőgyűjtésre az biztosította, hogy a négy játékos mellé két tartalékost is delegálhattak a nemzetek. A tartalékosok teljes jogú csapattagnak számítottak, a tartalékos megjelölést csak jobb híján vezették be. Az ő közreműködésükkel vált lehetővé a pihenőidő kihasználása, hiszen a hat játékosból fordulónként négy főnek kellett egyszerre asztalhoz ülnie csapatonként.

Barcza Gedeon nagymester (balról)
A kép az 1961-es Európa Bajnokságon készült, szintén a szovjet csapat elleni mérkőzésen.

 

Kikből is állt a magyar válogatott 1956-ban? Az első két táblán a háború utáni magyar sakkélet két ásza: Szabó László és Barcza Gedeon nagymesterek foglaltak helyet, a harmadikon Benkő Pál, a negyediken Szilágyi György játszott. A nagy nevű játékosokon kívül tartalékosként még két játékos utazott ki a szovjet állam fővárosába: Bély Miklós és a csapat messze legfiatalabb tagja, a 19 éves, első olimpiáján debütáló Portisch Lajos. Portisch tehetsége már Moszkvában is megmutatkozott, a verseny során nyolcszor ült asztalhoz, négy győzelemmel és négy döntetlennel állt fel. Ezzel egyike lett a moszkvai olimpia 14 veretlen játékosának. 1956-ban azonban még nem rá figyelt a világ.

 

XXVI-A-14 – MTI Sportkiadás – 1956. szeptember 14.

Az „A” döntő kétségtelenül legnagyobb érdeklődésre számottartó mérkőzése Magyarország és a Szovjetunió között zajlott. A szovjet csapat fennállásának első vereségét Barcza nagymester remek játékának köszönheti, aki Vaszilij Szmiszlov ellen vitte sikerre a partit. A szovjet válogatott számára még rosszabbul is végződhetett volna ez a forduló, Mihail Botvinnik azonban bravúrosan mentette a Szabó ellen vívott csatát. Összességében a Magyarország – Szovjetunió összecsapás igen meglepő, mondhatni szenzációs eredményt hozott Magyarország számára, hiszen hazánk 2.5:1.5 arányú győzelmet vívott ki a végső győzelemre esélyes, címvédő Szovjetunió csapata ellen.

A magyarokkal szemben elszenvedett vereség ugyan nem akadályozta meg a szovjet csapatot abban, hogy az olimpia végén a dobogó legfelső fokára állhasson, de a magyar győzelem nemzetközi viszonylatban is fantasztikus eredményként könyvelhető el. Magyarország az elért harmadik helyezésével ismét a sakkozás élvonalába került

Utolsó frissítés:

2017.04.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges