A magyar kerámiaipar történetének újabb fejezetei az államosítást követő időszakából címmel tartott workshopot a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Magyar Kerámia Szövetség (MAKESZ) október 21-én, hétfőn a Bécsi kapu téri levéltári palotában. A rendezvényt annak apropóján szervezték meg, hogy a MAKESZ több mint öt éve indította el kutatási programját a magyar kerámiaipar 20. századi történetének feltárására, és most az eddig elért eredményeket mutatták be a szakértők.
 

Újabb kötet jelenik meg

Túri András, a Magyar Kerámia Szövetség elnöke köszöntőjében kifejtette: úgy gondolja, hogy a kerámia a megjelentek közül mindenkinek a szíve csücske, de legalábbis fontos eleme az életének, a munkájának. – Éppen ezért nagy öröm, hogy ennyien eljöttek erre a rendezvényre, egy kis múltidézésre – tette hozzá. Túri András megköszönte a Magyar Nemzeti Levéltárnak a segítséget, hogy a munkában támogatja a MAKESZ szervezetét. Szavai szerint egy ipar története, a múlt felidézése mindenkinek lényeges, és adott esetben a mostani szakembereknek, vezetőknek is fontos tanulságokkal szolgálhat. Felhívta a figyelmet arra, hogy évekkel ezelőtt, az első kötet megjelenését megelőzően már bemutatták az akkori kutatási anyagokat, s a megszerzett tapasztalatokat is beépítve jelent meg végül a kötet. – Az a fejezet, amiről ma szó lesz, egy nagyon izgalmas időszakot ölel fel, és az anyag gerince már elkészült. Ha minden a számításaink szerint alakul, akkor az újabb kötet 2025-ben megjelenhet. Nem állunk azonban meg, hanem dolgozunk tovább. A következő, rendszerváltásig tartó időszak is izgalmasnak ígérkezik, ehhez is várjuk a levéltárosok segítségét – emelte ki Túri András.
 

Gyümölcsöző együttműködés

Czetz Balázs, az MNL gyűjteményi főigazgató-helyettese köszöntőjében úgy fogalmazott: a mostani rendezvény egy nagyon jó példa arra, hogy miként lehet sikeres két fél együttműködése. Emlékeztetett arra, hogy egy nagy országos közgyűjtemény, a Magyar Nemzeti Levéltár és egy szakmai szervezet, a Magyar Kerámia Szövetség öt évvel ezelőtt együttműködési megállapodást kötött, amely gyümölcsözőnek bizonyult. – A kollégák második alkalommal gyűlnek össze, és tartanak konferenciát, egy kötet már megjelent, egy másik pedig megjelenés előtt áll. Ez a munka, ez a teljesítmény követendő és példaértékű – hangsúlyozta Czetz Balázs. Rámutatott arra, hogy a levéltár a források őrzője, de ugyanakkor nem egy holt intézmény. – Hiszen itt nem csak őrizzük a dokumentumokat, hanem fel is dolgozzuk azokat, és a szakavatott kollégáink így aktívan részt tudnak venni a kutatásokban, különböző szakmai programokban – jegyezte meg az MNL gyűjteményi főigazgató-helyettese. Mint elmondta, a mostani workshop témája részben az államosítás, majd az azt követő időszak, amely nem egy könnyen értelmezhető korszaka sem Kelet-Közép-Európának, sem Magyarországnak. – Megváltozott a gazdasági struktúra, a tulajdonosi háttér, megváltozott minden ebben az időszakban. A korábban önállóan, piaci alapon gazdálkodó vállatokból állami tulajdonú és irányítású, tervutasításos rendszeren alapuló termelési ágazatra kellett átállni, ami sok fájdalommal és áldozattal járt. Noha sok idő eltelt, ezeknek a hatásait még ma is érezhetjük magunkon, illetve az iparágon – fűzte hozzá. Úgy véli, az eseményeknek a mai napig tartó hatásairól mindenképpen beszélnünk kell.
 

Tehertételt jelentett az államosítás

A bevezető előadást Kiss András főlevéltáros, az MNL Országos Levéltára Gazdasági Levéltári Osztály vezetője tartotta meg, ebben rövid kutatástörténeti kitekintést tett, illetve bemutatta, hogy a levéltár a témában milyen forrásbázissal rendelkezik. Áttekintette a szakirodalmat, és beszámolt a kerámiatörténeti kutatások jelenlegi állásáról. Elmondta, hogy hat évvel ezelőtt, 2018-ban az MNL Tudományos Igazgatóság szervezésében tartottak workshopot, amelynek az volt a célja, hogy a levéltár azonos érdeklődésű és tudományos munkát végző kollégái együtt gondolkodjanak a közös kutatási témákról, ezt követően indult meg a munka a Magyar Kerámia Szövetség támogatásával. Az elért eredményeket az Államosítás a magyar finomkerámiaiparban című tudományos konferencián mutatták be 2019 nyarán. Az említett, Tanulmányok a magyar kerámiaipar második világháború utáni történetéből című kötet pedig 2021-ben jelent meg.

Kiss András a kutatás jelenlegi állása kapcsán kifejtette, az 1948-as államosítást követően az ágazat vállalatai minisztériumi irányítás alá kerültek, majd az 1950-es évek tervgazdaságában úgynevezett ipari központok, illetve iparigazgatóságok irányították a munkát. Közben pedig a díszműárugyártásról a hangsúly jelentős mértékben eltolódott a műszaki porcelánok, porcelánszigetelők gyártása irányába. Egymást követték a szervezeti átalakulások, ezt az időszakot a „kísérletezés”, az irányítás mechanizmusának változásai jellemezték. Bizonyos fellendülés akkor jött, amikor az országban beindult lakásépítési program sikere érdekében új gyártókapacitásokat kellett létrehozni. Az ágazat előtt példátlan felfutási lehetőség nyílt meg, fejlesztési források érkeztek a kerámiaiparba, így ezt az időszakot technológiai fejlődés jellemezte. Új helyzetet eredményezett, hogy az 1980-as években a kormány az ipar decentralizálásáról döntött, a gyárak önállóvá váltak, és megpróbáltak megállni a saját lábukon. Kiss András hangsúlyozta, hogy a munkát mindenképpen folytatni kell, ebben segítséget jelenthetnek egyes lappangó források, amelyek elérésével új lendületet kaphat a kutatás.
 

Érdekes eredményeket osztottak meg

A beszámolót követően bemutatták a Herendi Porcelánmanufaktúra izgalmas kisfilmjét, majd az előadó és három másik szakember – Szűts István Gergely, a Herendi Porcelánművészeti Múzeum igazgatója, Presztóczki Zoltán, az MNL Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltárának főlevéltárosa és Szilágyi B. András, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyetemi adjunktusa – osztotta meg gondolatait a témában. A rendkívül tartalmas kerekasztal-beszélgetésen, amelyhez időnként a közönség soraiból is érkeztek értékes hozzászólások, több érdekes téma is előkerült. Többek között az, hogy noha az államosítás után a régi vezetőktől, szakemberektől sok esetben igyekeztek szabadulni, de ez nem ment könnyen, mert a kapcsolataikra szükség volt. Példaként említették, hogy 1945 előtt a Herendi Porcelánmanufaktúra nagyságrendileg ezer külföldi céggel állt kapcsolatban.

Az államosításkor a vállalatoktól eltávolított, de amúgy kiváló, nyelveket beszélő szakemberek sokszor a minisztériumokban kaptak állást. Míg a vállalatoktól elűzött művészek, szakemberek adott esetben az Iparművészeti Főiskolán „vészelték át” a következő éveket, ott kaptak állást, és akár keramikusok mellett dolgoztak. Érdekes volt, hogy a vállalatoknál megmaradt gárda mellé fiatal pártkáderek érkeztek, akik szemmel tartották a régieket. Jellemző volt a cégeknél, különösen a Herendi Porcelánmanufaktúránál, hogy noha hivatalosan a Nyugatot gonosznak állították be, akit kerülni kell, de az ország devizaéhsége miatt mégis szükség volt az exportra. Kiss András a zárógondolatok között kiemelte, hogy bár a kutatás már eddig sok eredményt hozott, de munka van bőven, amit folytatni kell, és a rendszerváltásig kívánják monografikus jelleggel megírni a magyar kerámiaipar 1945 utáni történetét.
 

Jelentős eredményeket hoztak a kerámiatörténeti kutatások