Gulácsy Gábor emlékkönyvébe

Kölcsey-kézirat a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában
Szerző: Schmidt Anikó
2023.01.23.
A magyar kultúra napja összefonódott Kölcsey Ferenc (1790–1838) nevével, aki 1823. január 22-én tisztázta és datálta a Himnusz kéziratát. Ebből az alkalomból most egy olyan Kölcsey-kéziratot mutatunk be, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzünk.

A közel kétszáz versből álló lírai életművet hátra hagyó Kölcsey Ferenc huszonhat évesen, 1816. szeptember 30-án barátja, Gulácsy Gábor emlékkönyvébe feljegyzett egy költeményt (ugyanezen címen: Gulácsy Gábor emlékkönyvébe). A vers csak a 20. század elején vált közismertté.


Kölcsey Ferenc: Gulácsy Gábor emlékkönyvébe. A lap másik oldalán Szabó Sándor költő bejegyzése Gulácsy Gábornak.

Jelzet: MNL OL, Uray család levéltára (P 693), I. sorozat: Múzeumi letét, 1. tétel: Évrendezett iratok, 1816, No. 6.

 

„Csak erősnek fizet a dicsőség szép bért,
Gyávának a laurust soha nem juttatja,
Trónusát veszélyek őrzik, s e szent helyért
Vívni kell, az égnek e szent akaratja.
Csak kemény ostrommal nyílik meg szent vára,
Munka, gond s fáradság az örök hír ára.
Daróc, 1816. szeptember 30.”

A lap másik oldalán egy kevésbé ismert költő, Szabó Sándor tömör bejegyzése olvasható: „Ha szerettetni akarsz, szeress. [Nagy]Károly, 1794. június 29.”

Gulácsy Gáborról, az emlékkönyv tulajdonosáról csak kevés információval rendelkezünk. A Gulácsy (más írásmód szerint Gulátsy) család Bereg vármegye birtokos nemes famíliája volt, amely az ottani Gulács helységről vette a nevét. Tagjai leginkább vármegyei hivatalokat viseltek. Gulácsy Gábor Szatmár vármegyében Ököritó, Fülpösdaróc, Fehérgyarmat, Cseke, Vámosoroszi helységekben rendelkezett birtokkal, Zemplén vármegyében pedig Kiscseb (szlovákul: Žbince) településen.
A Gulácsy család iratanyagát a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrzi a P 1570 törzsszámú fondban. Az intézményünkben fellelhető, 0,17 ifm terjedelmű anyagban az ungi és a beregi ágra vonatkozó iratok is találhatók. A dokumentumok többsége azonban a 19–20. századból származik, a szóban forgó Gulácsy Gáborra vonatkozó iratok nincsenek közöttük, így kérdéses, mi lett az emlékkönyv eredeti tulajdonosához kapcsolódó hagyaték sorsa.
Jelenlegi ismereteink alapján Gulácsy Gábor feltehetően a 11 évesen árván maradt Kölcsey Ferenc gyámjának, Gulácsy Antalnak a szakolyi (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nagykállói járás) közbirtokos rokonságához tartozhatott. Gulácsy Gábor szoros barátságot ápolt Kölcsey Ferenccel, amelyhez feltehetően a közös szatmárcsekei birtokosság is hozzájárult. Gulácsy műveltségével kitűnt a többi környékbeli birtokos közül: jogot végzett Pozsonyban, és Kölcsey hatására maga is írt verseket.

Az emlékkönyvet napjainkban nem közgyűjteményben őrzik, hanem magántulajdonban van, mégis számos információval rendelkezünk róla. A Magyar Nemzeti Levéltár egyik fő feladata ugyanis, hogy iratállományát „maradandó történelmi értékű magániratokkal” gyarapítsa, amelyet gyűjtőköri tevékenysége keretében végez. 2017-ben így figyeltünk fel a Központi Antikvárium 145. árverésén a 63. tételszámmal megjelölt emlékkönyvre.
A korabeli bőrkötésben lévő emlékkönyvben jól elkülöníthetők az 1792–1794-es nagykárolyi, feltehetően Gulácsy diákéveiből származó latin nyelvű bejegyzések és a későbbi, 1810-es években keletkezett többnyire magyar nyelvű, kisebb részben németül, latinul, franciául és olaszul írt köszöntések. Ezek a korban népszerű, olyan általános, örökérvényű életbölcsességek és aforizmák, amelyeket a beírók mintegy útravalónak szántak Gulácsynak. A bejegyzések tartalmán kívül érdemes megvizsgálnunk a beírók személyét is, hiszen számos Szatmár vármegyei tisztségviselő írt bele, mint Vikay József főszámvevő, Császy József, a Szatmár vármegyei Csécsén és az Ugocsa vármegyei Feketepatakon birtokos főszolgabíró, Zaják Márton vármegyei főorvos, illetve Steinhauzer Antal kirurgus (seborvos). Rajtuk kívül nagyváradi Ajtay Sámuel (1774–1881) ügyvéd, irodalmár, Szemere Albert tolcsvai birtokos, irodalmár, telegdi Csanády József táblabíró, bethleni Hari Péter, a máramarosszigeti református kollégium igazgatója is írt a kötetbe. Rajtuk kívül felfedezhetjük – többek között – az Ajtay, Czáró, Fáy, Leövey, Bay, Domahidy, Somossy, Olgyay, Bagossy, Gyöngyössy, Mándy, Vályi, Verzár és Éless család tagjainak bejegyzéseit. Ezek a személyek egyúttal Kölcsey Ferenc baráti, szomszédi körét is jelentik.
A közös barátok között mindenképpen megemlítendő a Szemere család borsodi ágából származó Szemere Teréz (megh. 1827), Bay József surányi birtokos felesége, akinek az emlékkönyvébe – ahogyan Gulácsy Gáboréba is – írt Kölcsey Ferenc, sőt maga Gulácsy Gábor is, esküvőjéről pedig Kazinczy Ferenc is beszámolt Helmeczy Mihálynak egyik 1813. augusztus 18-án írt magánlevelében.

Az emlékkönyv-írás gyakorlata nálunk – német hatásra – a 16. században alakult ki. A korai, 16–17. századi emlékkönyvek szinte kizárólag peregrinációs, azaz vándordiákok külföldi egyetemjárása során keletkezett kötetek voltak. A mai értelemben használatos emlékkönyvek, amelyekbe a tulajdonos ismerősei, barátai írtak népszerű, olykor általános, néha személyre szabottabb, frappáns bejegyzéseket, a 18. század második felétől terjedtek el. Ilyen jellegű irattípus a Magyar Nemzeti Levéltár magániratai között esetenként található a családi és személyi fondokban.

Az antikvárium által megvételre kínált Gulácsy Gábor emlékkönyv azonban nem teljes: legértékesebb lapja, a Kölcsey Ferenc bejegyzését tartalmazó oldal ugyanis hiányzik belőle.
A lapot még Gulácsy Gábor szépunokája, Gulácsy Ilonka kivágta onnan, és azt az oldal alján olvasható, saját kezű feljegyzése alapján 1909. szeptember 23-án Uray Endre szatmári ügyvédnek adományozta. A megajándékozott Uray Endrét a vers annyira rabul ejtette, hogy a Magyarország című újság 1909. december 5-i számában egy cikket is publikált róla „Egy megtalált gyöngyszem” címmel, amelyben leírja, hogy az addig ismeretlen költeményre a Gulácsy család levéltárában bukkant rá.
A vers büszke új tulajdonosa közleményében az alábbiakat írta a költeményről: „Az emlékkönyvben talált fenti sorokban erős fő hit nyilvánul meg. Azt mondja, hogy az Égnek szent akaratja, hogy küzdjünk az elsőségért, mert küzdés nélkül a veszélyeket le nem győzzük, de ha kitartunk, a laurust elnyerhetjük, mert: «Csak erősnek fizet a dicsőség szép bért.» […] «Munka, gond, fáradság az örök hit ára». Ezt még a 26 éves, nagy ambíciójú Kölcsey írta. Az a Kölcsey, aki kissé megittasult a «Magyar Dámák Kalendáriumá»-ban és az «Erdélyi Múzeum»-ban szerzett sikereitől, melyhez még az is hozzájárult, hogy a «Felelet»-ével közismertté vált a neve. Körülbelül abba a korszakba esik, midőn Kölcsey még tövisekkel nem találkozott pályáján; eddig csak elismerés és rokonszenv volt az osztályrésze. E boldog kor nem tarthatott soká, mert népszerűségét a Csokonay Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel és Kis Jánosról mondott túl szigorú kritikái tönkre tették.”


Kölcsey Ferenc portréja
Forrás: Wikimedia

Alig hat évvel később, 1915-ben Uray Endre a Kárpátaljára betörő orosz hadsereg elől az Uray család levéltárát Budapestre menekítette. Itt a nála lévő irategyüttest a Nemzeti Múzeumnak adományozta, ahonnan a családi levéltár, benne a becses Kölcsey-kézirattal az Országos Levéltárba (ma: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) került. Az emlékkönyvből származó lapot azóta is az Uray iratanyag részeként, a HU-MNL-OL-P 693-I.-1.-1816-6. jelzeten őrizzük. A verset 1935-ben a Pesti Hírlap Vasárnapja 18. számában (május 5.) publikálták újra, majd a negyvenes években Kerekesházy József foglalkozott vele behatóbban. A Kölcsey-művek kritikai kiadása azt is megemlíti, hogy a vers ismételt közzétételei a másolási hibákból adódó kisebb szövegeltéréseket eredményeztek az eredeti kézirathoz képest.

2017-ben az árverésen a levéltár – megfelelő anyagi forrás híján – az emlékkönyvet végül nem tudta megvásárolni, de kezdeményezte védetté nyilvánítását a jelenleg az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz tartozó Műtárgyfelügyeleti Főosztályon A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 33 § (1), (3), (4) és (5) bekezdése, valamint a 27/2015. (V.27.) EMMI rendelet a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről alapján. Így abban a ritka szerencsés helyzetben vagyunk, hogy bár az emlékkönyv és annak az egykor szerves részét képező Kölcsey-bejegyzés az elmúlt időkben elszakadt egymástól, ma mégis mindkettőről tudunk. A híressé vált, több alkalommal publikált vers eredeti kézirata a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményében található, a védési eljárás pedig biztosítja az emlékkönyv hosszú távú megőrzését és sorsának nyomon követhetőségét.

Ezúton is szeretném megköszönni kollégáimnak, Kurecskó Mihálynak és Avar Antonnak a Kölcsey-kézirat felkutatásában nyújtott segítségüket.

Iratfotó: Lukács-Berkeszi Anikó (MNL)

Ajánlott irodalom:

Uray Endre: Egy megtalált gyöngyszem. Magyarország, 1909. december 5. 34–35. old.

Dr. Kerekesházy József: Ismeretlen Kölcsey-kéziratok nyomában. Ujság, 1942. április 11. 5. old.

Kölcsey Ferenc Versek és versfordítások, kiad. Szabó G. Zoltán. (Kölcsey Ferenc Minden Munkái: Kritikai kiadás) Budapest, Universitas Kiadó, 2001, 631. old.

Szabó G. Zoltán: Kölcsey ismeretlen verse egy emlékkönyvben. Irodalomtörténeti Közlemények, 1986. 5. füzet. 590–596. old.

 

 

Utolsó frissítés:

2023.01.26.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges