Fegyelmezetlen vasúti távírászok
Negyven vaskos kötetben megmaradt naplóját fél évszázadon át, nap mint nap vezette, és ezzel a 19–20. századi társadalomtörténet egyik legbecsesebb forrását hagyta maga után (a naplókat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár őrzi). Születésének évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár őrizetében lévő MÁV-dokumentumok közül kettőt mutatunk be: az egyik magához a naplóíróhoz kötődik, a másik pedig egy távírász kollégájához.
A fiatalon megárvult, nincstelen Lowetinszky hároméves morvaországi katonai szolgálat után 1889 szeptemberében tért vissza Budapestre. Néhány hónap álláskeresés után – némi protekció révén – 1890 januárjától a MÁV Budapest dunaparti-teherpályaudvarára vették fel napidíjas rakfelvigyázóként, onnan azonban három hét után – a forgalom csökkenése miatt – elbocsájtották. Ugyanezen okok miatt februárban is csak egy hetet dolgozhatott ugyanitt. Miután azonban ez év márciusában sikerrel letette az altiszti minősítői vizsgát, a MÁV májustól a Budapest-Ferencváros állomáson alkalmazta Lowetinszkyt napidíjas állomásfelvigyázó-gyakornokként.
Lowetinszky János József 1890 júliusában kezdte meg a táviratozás tanulását, augusztusban a pályaudvar távírdájához került, a következő hónaptól pedig már önálló szolgálatot teljesített a távíró készüléknél. 1891 decemberében azonban egy majdnem bekövetkezett karambol miatt elbocsájtották állásából. Az incidensről így számolt be naplójában: „nagy zaj, lárma között Gábor nem hallotta, hogy Kö [Kőbánya vasútállomás] találkozást adott a 9373-asnak s én meg engedélyt adtam a bécsi, élővel [élőárúval] jövő 9376-osnak, Gábor jelzés nélkül elmenesztette a 9373-ast, és azok 2 géphosszra egymástól a vonalon szerencsésen megálltak; no, volt nagy fejvesztés, én phlegmatice maradtam, Orbán ugrált, Kö-ben Preyer volt; a hiba részemről, hogy önhatalmúlag engedélyt adtam, Gábort pedig figyelmeztettem, az meg szeleburdiságában nem hallotta; az öreg [Pellet Ignác, állomásfőnök], ki később lejött, szinte [szintén] ugrált, de hát mit használ az, semmit; a dolog megtörtént, hát akasszanak.” (1891. november 15-i bejegyzés). A másik vétkes, Gábor György, 30 forint büntetést, továbbá szolgálati táblázatba való beírást kapott, ami a későbbi előmenetel szempontjából komoly hátrányt jelentett.
Az elbocsájtást követően Lowetinszky 1892 első két hónapjában kalauz volt a szentendrei HÉV-en, majd március végétől június végéig Zágrábban, a Déli Vasútnál volt állomásfelvigyázó-gyakornok. A MÁV-hoz 1892 szeptemberében tért vissza, miután az államvasutak igazgatósága elfogadta újabb alkalmaztatása iránti folyamodványát, és újból alkalmazta napidíjas távírászként a horvátországi Sunja vasútállomáson.
Az alábbi dokumentum a MÁV igazgatóságának ezen, Lowetinszky ismételt felvételére vonatkozó döntését tartalmazza:
Lowetinszky János József újbóli alkalmazásáról szóló beadvány, 1892.
Jelzet: MNL OL, Gazdasági levéltárak, Magyar Államvasutak Igazgatósága, Általános iratok (Z 1525), A–1892–107014.
Lowetinszky 1893. április végéig maradt Sunjában, miután sikerült elérnie, hogy mint kinevezett, véglegesített távírászt május 1-jétől áthelyezzék Budapestre. Két évvel később a naplóíró összetűzésbe keveredett a MÁV üzletvezetőségével, áthelyezték Hatvanba, amit ő nem volt hajlandó elfogadni, és beteget jelentett. Ez az állapot majdnem egy évig tartott: fizetését többnyire visszatartották, a kiutalt pénz visszaperlésével is fenyegették csalás címén, az állásából felfüggesztették, fegyelmit is indítottak ellene. Lowetinszkyt végül 1896-ban bocsájtották el az államvasutaktól.
Lowetinszkynek még a Ferencvárosi pályaudvar távírászaként több kisebb fegyelmi ügye is akadt: előfordult, hogy késve ért be, hogy elaludt szolgálatban, hogy tévesen állított össze egy jelentést, vagy hogy nem továbbított egy értesítést. Ezekért a kisebb vétségekért csekélyebb összegű (50 krajcáros, illetve néhány forintos) pénzbírságot kapott a naplóíró. Persze nem Lowetinszky volt az egyetlen fegyelmezetlen vasúti távírász ekkor a pályaudvaron.
Naplójának köszönhetően tudjuk, hogy kollégái is gyakran követtek el kisebb-nagyobb kihágásokat, így például Fruhbauer Jóska is, akinek az 1891-es évről való büntetési kivonata megmaradt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetében:
Fruhbauer József távírász büntetési kivonata, 1892. augusztus 2.
Jelzet: MNL OL, Gazdasági levéltárak, Magyar Államvasutak Igazgatósága, Általános iratok (Z 1525), A–1892–107499.
Lowetinszky naplójából azonban kiderül, hogy Fruhbauer valójában sokszor késett, aludt munkaidőben, végzett hanyag munkát, intézkedett engedély nélkül, vagy éppen „gorombáskodott” a kollégákkal, csak azokból nem lett fegyelmi ügy – leginkább azért, mert a felettesek nem szereztek róla tudomást. Fruhbauer Jóska egyik fegyelmi ügyéről (a fentebb közölt büntetési kivonatának 7. tételéről) Lowetinszky is megemlékezett naplójában: „Fruhbauer délelőtt Bezerédyvel [a MÁV budapesti üzletvezetőségének – vasúti rövidítésben: Bü – távírászával] gorombáskodott telephonon. Dolgozás. 5 tájt az öreg [Pellet állomásfőnök] előbb Ferenczyt, s azután engem és Aughoffert hívott be, és kérdőre vont, mit mondott délelőtt Fruhbauer, én annyit mondtam, azt mondta: »goromba disznó«, pedig csúnyább szavat [szót] használt, de nem akartam megmondani” (1891. július 28-i bejegyzés).
Lowetinszky is többször civódott telefonon más állomások távírászaival 1891 nyarán, ezekről az esetekről naplójában is megemlékezett. Néhány példa: „Az öreg [Pellet állomásfőnök] jött haza, éppen kedélyeskedtem telephonon Dp-vel [a dunaparti-teherpályaudvarral], különös pechem van, hogy mindég, mikor diskurálok valakivel, vagy gorombáskodom telephonon, az öreg rajta ér.” (1891. július 14-i bejegyzés); „alig kezdek bele a munkába, Kö-vel [Kőbánya vasútállomással] czivakodtunk, telephonon megígértem, hogy felpofozom, ha átmegyek, éppen ennél a kritikus szónál jön be az öreg [a főnök], az meg rám mordult, hogy miért beszélek ily hangon telephonon, már ez a második eset, hogy megfogott az öreg.” (1891. szeptember 1-jei bejegyzés); „Su-val [Budapest-személypályaudvaral, aminek nevét 1892 augusztusában változtatták Budapest keleti pályaudvarrá] czivakodtam, — — · — — jeleket [felkiáltójeleket, morzekóddal] adogattunk egymásnak, de telephonhoz nem mert jönni a gyáva” (1891. szeptember 6- bejegyzés); „Délben Fruhbauer holmi ostobaságot kérdett Rendezőtől [a Rendezőpályaudvartól] és — — · — — jelet [felkiáltójelet, morzekóddal] adott, mit az vagy 6 drbbal [darabbal] viszonyzott [viszonzott], erre megyek a telephonhoz, az mint afféle vad örmény, se kérdez, se beszél, azzal kezdi »mit akar, maga szamár« képzelhető, hogy adós nem maradhattam” (1891. szeptember 29-i bejegyzés).
A fegyelmezetlenségekkel tarkított vasúti távírdai szolgálat nem múlt el nyom nélkül a naplóíró életében – már csak amiatt sem, mert Lowetinszky 1891-től a naplójában leginkább morzekóddal rögzítette a titkolni szándékozott szavakat, mondatokat.
Ajánlott irodalom:
Balogh János Mátyás (szerk.): A magyar Švejk. Egy naplóíró kisember mindennapjai a 19–20. századi Budapesten. [Lowetinszky János József naplóinak folyamatos, online közzététele], http://magyarsvejk.blog.hu/
Balogh János Mátyás: A vasút mint megálló – Egy átutazó proletár a vasútnál. In: Szigorúan ellenőrzött vonatok. A Győri Mediawave Fesztivál keretében 2008. április 29-én megrendezett tudományos konferencia előadásai. Szerk.: Bana József és Katona Csaba. Győr Megyei Jogú Város Levéltára – Magyar Országos Levéltár – Mediawave Közalapítvány, Budapest – Győr, 2009. 11–21.
A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönettel tartozom Szabó Attilának és Závoczki Adriennek.
Az hír index-képe a alábbi források felhaszálásával készült: "Millenniumi kiállítás: Magyar Államvasutak pavilonja: mozdonyok (Iparcsarnok),1896" Fotó: Klösz György. Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.10.104 és "A mai Kvassay zsilip helyének és környékének helyszínrajza" [Budapest térképeinek katalógusa 3919a], Budapest Főváros Levéltára. Jelzet: BFL XV.16.e.260/cop1
Új hozzászólás