Ép testben ép lélek. A sport története a régióban

2023.09.14.
A szlovákiai vágsellyei levéltár (hivatalos nevén: Nagyszombati Állami Levéltár Galántai Fióklevéltára Vágsellye Székhellyel) és Péter Pázmány Tudományos Társaság 2023. szeptember 8-án „Ép testben ép lélek. A sport története a régióban” címmel rendezett nemzetközi tudományos konferenciát. A tudományos ülésen előadóként a szlovákiai levéltárosok és történészek mellett csehországi és magyarországi levéltárosok is részt vettek. A nemzetközi konferenciát a vágsellyei levéltár vezetője, Szekeres Kovács Judit nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Monika Péková (Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának Levéltári Osztálya), illetve Vágsellye alpolgármestere, Tölgyesi Róbert és a Vágsellyei Járási Hivatal elöljárója, Dionýz Solár.

A konferencia első előadását Mária Diková, a Szeredi Városi Múzeum vezetője tartotta meg. Az előadásában a szeredi kastély francia tulajdonosait és Philip Charles d´Alsace de Hénin vadászatait mutatta be az 1860-1912 időkörben. Bánszki Hajnalka, a Magyar Nemzeti Levéltár (továbbiakban MNL) Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárának igazgatóhelyettesének „Sporttörténeti források a nyíregyházi levéltárban” című előadásából megismerhettük Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye legjelentősebb sportegyleteit, valamint a régió sporttörténetének levéltári kutatási lehetőségeit. Keresztes Veronika, az MNL Országos Levéltárának levéltárosa a Csallóköz és Mátyusföld 19. század végén és a 20. század elején működő sportegyleteit és sporteseményeit vázolta fel. Az előadásában külön kitért a labdarúgás kezdeteire és a vizsgált régióbeli elterjedésére. A konferencia első blokkját Pokreis Hildegarda „A zsidó testnevelési egyesületek és a Makkabi mozgalom kezdetei” című előadása zárta. Ő az előadásában többek között kitért a Vágsellyei és Galántai Makkabi mozgalom megalakulására és tevékenységére. A konferencia rövid szünet után Szekeres Kovács Judit és Varjú Attila „Sport Mátyusföld és Csallóköz térségében a két világháború közötti időszakban” című előadásával folytatódott. Számos sportegylet szemléltetésével a régió gazdag sportéletébe nyújtottak betekintést. A Brünni Morva Tartományi Levéltár, Jihlavai Állami Járási Levéltárát képviselte a rendezvényen Vlastimil Svěrák, aki két cseh származású labdarúgó válogatott, Josef Bican és Matyáš Šindelář sportkarierjét mutatta be, gazdagon ilusztrálva korabeli fényképekkel. Szemán László, az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Levéltárának igazgatóhelyettese a „Harc a lelkekért. A sport felhasználása a kommunista világnézet megszilárdításáért“ című előadásában rámutatott arra, hogy a sport a kommunista rezsim egyik leghatékonyabb, és egyben békés jellegű eszköze volt a egyházak elleni harcban. A konferenciát Jozef Urban, a Katonák Szövetsége – Szeredi Klub tagja zárta előadásával, melyben bemutatta a szeredi laktanyában működő sportegyleteket.

A rendezvény kora délutáni órákban a konferencia címével azonos elnevezésű kiállítás ünnepélyes megnyitásával folytatódott. A kiállítás, amely 2024 június végéig tekinthető meg a vágsellyei levéltár épületében, a régió sporttörténetét a 19. század végétől egészen napjainkig jeleníti meg. Külön figyelmet szentel a régióban működő sportegyleteknek, a régióból származó, vagy régióban működő jelentős sportolóknak és olimpikonoknak. Bemutatja a legjelentősebb és legjobb eredményeket elért sportágakat, pl. kézilabda Vágsellyén, vízisportok a Vágon, Dunán és Kisdunán, valamint labdarúgás Dunaszerdahelyen.    

Az idei nemzetközi konferencia pályázati támogatással (Nyitrai Kerületi Önkormányzat és Vágsellye város pályázata), valamint számos kisebb-nagyobb magánvállalkozó anyagi vagy tárgyi segítségével valósulhatott meg.

Keresztes Veronika, MNL OL Magánlevéltárak és Gyűjtemények Osztálya         

 

Utolsó frissítés:

2023.09.14.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges