Bethlen Gábor megválasztása és erdélyi fejedelmi évei

Bethlen Gábor (1580. november 15. - 1629. november 15.) tizenhárom éves korától kezdve az egymást követő fejedelmek udvarában nőtt bele Erdély életébe. Egyaránt látott tiszteletre méltót (Bocskai István, Báthory Gábor korai évei) és elrettentőt (Báthory Zsigmond). Amíg tisztessége és meggyőződése engedte, kitartott uralkodói mellett, akiknek hatalomra jutását is többször támogatta, elősegítette - Bocskai István és Báthory Gábor részére is kijárta az ahdnámét (szultáni megerősítést) a Portán. Azt, hogy véleményéhez, meggyőződéséhez és Erdély felvirágoztatásáról vallott elképzeléséhez urai politikájával ellentétben is ragaszkodott, jól mutatja, hogy több fejedelem börtönében is sínylődött, többször is menekülnie kellett török földre. 1612-ben Báthory Gábor az országgyűléssel még fej- és jószágvesztésre is ítéltette távollétében.

Ilyen előzmények után, szultáni paranccsal, török és román hadakkal a háta mögött jelent meg Bethlen a kolozsvári országgyűlésen 1613. október 23-án, ahol a rendek ezek után letették a trónról Báthory Gábort, és „féltekben libere eligálták" (félelmükben szabadon megválasztották) Erdély fejedelmének. A Báthory Zsigmond uralma óta kisebb megszakításokkal tartó „romlás, pusztulás, kegyetlenség és törvénytelenség" időszaka után Bethlen Gábor erős kézzel és ügyes taktikával látott hozzá országa újjászervezéséhez. Fejedelemsége tizenhat esztendejének zömét (1613-1626) a lezüllesztett állapotban átvett tartomány bel- és külpolitikai stabilizálása, tekintélyének visszaszerzése, gazdasági megerősítése töltötte ki, hogy majd ezen az alapon a műveltség, művészetek felvirágozhassanak. Mindehhez már akkor is három dolog kellett: pénz, pénz és pénz.

Mivel ő maga nem tartozott a magyarországi nagybirtokosok közé, mint a többi erdélyi fejedelem, ezért az erdélyi állam bevételeinek növelésére törekedett. Megkísérelte megadóztatni a nemességet, de ez a törekvése a rendek ellenállása miatt nem valósulhatott meg. A fejedelmi birtokok visszaszerzésében azonban eredményes volt. Az egy összegben adózó ún. „kulcsos, kerített és mezővárosok" (például Hunyad, Kolozsvár, Várad, Egeres) - miután monopóliumokkal (higany-, salétrom- és bőrkereskedés), limitációkkal (árszabályozásokkal), állami és személyes megrendeléseivel elérte, hogy iparosaik megfelelő jövedelemhez jussanak - adóik révén egyre komolyabb bevételi forrást jelentettek. Porta-, székely- és hajdú összeírásokat rendelt el azért, hogy országa adófizető-képességét és a hadra fogható népesség számát jobban felmérhesse. A szászokkal korrekt viszony kialakítására törekedett, de az iparban játszott vezető szerepüket igyekezett ellensúlyozni.

Bethlen külpolitikai sikereit jelzi, hogy 1615-ben a Habsburgok a harmincéves háborúban elért katonai eredményei miatt kénytelenek voltak elismerni fejedelemségét. A magyar rendek pedig 1620-ban Magyarország királyává választották. Bethlen e királyi címéről lemondva a nikolsburgi békével (1621) megőrizhette Erdély önállóságát, a vallásszabadságot és megkapta a hét magyar vármegyét (Abaúj, Bereg, Borsod, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Zemplén). 1626-ban a brandenburgi fejedelem lányának, Brandenburgi Katalinnak is elnyerte kezét, hátországa biztosítása végett pedig a román fejedelemségek vazallusként kénytelenek voltak hűségesküt tenni neki, és meghatározott adót fizettek.

A békés építkezésre szűk három év adatott meg számára (1626-1629). Bethlen igyekezett a kiváltságos és erős szász iparos réteggel szemben Erdély magyar polgáraira, iparos rétegére támaszkodni. Nem csak a céhszabályzatokat erősítette meg, hanem maga is jelentős megrendeléseket adott az erdélyi magyar városok mestereinek. Az ilyen módon megnövekedett jövedelmek után az adóterheket is fokozatosan megemeltethette az országgyűlésekkel. Míg 1616-ban Kolozsvárra csupán 400 forint adót lehetett kivetni, 1629-re ez az összeg 2400 forintra emelkedett.

A pompakedvelő fejedelem szívesen rendezett nagyszabású ünnepségeket, legyen az az öröm ünnepe - királlyá választása, követfogadás, vagy a gyász pillanata - Károlyi Zsuzsannának, első hitvesének halála. Számadáskönyvei tanúskodnak a megrendelt ékszerek, hintók, drapériák, zászlók, élelmiszerek, egyéb kellékek mennyiségéről és minőségéről. Egyik fő „udvari szállítója" a kolozsvári képírócéh volt, amely elkészítette az udvari reprezentáció e nélkülözhetetlen kellékeit.

II. Rákóczi György 1653. évi átíró és megerősítő oklevelében maradt fenn Bethlen Gábor mandátuma, amely eredetileg dupla papírra íródott és piros viaszba nyomott pecséttel volt megerősítve. Ebben ifjabb Székesfejérvári István kolozsvári képíró mester kérésére a fejedelem megerősítette a céh, vagyis testvérület (confraternitas) latin nyelvű alapszabályait, valamint a magyar nyelvű cikkelyeket is.

A kolozsvári képírócéh 1628-ban zászlónyelekre, korsótokokra és hintóra való címerekre kapott megrendelést a fejedelemtől. A zászlónyelek és a korsótokok kísérőlevelében a címerek ügyében szabadkozni voltak kénytelenek: „Akarnok penigh fel[sé]ged[ne]k alázatoson érésire adni, hogy az pais gyartonak job faia temerdekb nem volt."

Az egyre jobban Habsburgokhoz húzó Báthory Gábor trónfosztását és saját maga fejedelemmé választását Bethlen Gábor a Porta segítségével érte el. Erdély az Oszmán Birodalom hűbéreseként az ő fejedelemsége idején is évi adóval és ajándékokkal tartozott a szultánnak. Ilyen, vagy a követjáráskor szokásos ajándékozás céljából rendelt a fejedelem a kolozsvári ötvösöktől (ezüst) mosdótálat és kancsót.

A kiállítás megtekinthető előzetes bejelentkezés alapján vagy 2013. november 15-én a Levéltári Éjszaka keretén belül.

Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika